|
|
|
Nézd csak a csillogást itt a szemembe úgy izzik a tűz,mint egy kemence
A szívem rég csak egy szelence,hova zárom a csókod mondd szeretsz-e?
Igen érzem és a fejemben úgy fogan meg minden gondolat,
Hogy mikor látlak újra édes,hogy érezhessem a csókodat?
Halld a bókomat, hogy tényleg te vagy a világon nekem az egyetlen
A parázs fellángol a kezedben, nélküled eddig csak szenvedtem
Kérlek Édesem nézz rám,hogy emlékezzek szép arcodra
Mert holnapig túl sok a perc csak a magány tüskéi karcolnak.
És harcolnak érted.. A szeretet nálad kezdődik
A szerelem köztünk nem tabu,és nem a szivárvány mögött rejtőzik
Én,úgy élem meg veled minden együtt töltött óránkat,
Hogy ha azt mondják egymásba zúgtunk,mi azt mondhassuk jól látnak
És nem elég egy perc,egy év,egy élet,szívünk egyé lett
Még akarom a csókod a számon az ajkad,mikor az enyémhez téved.
Én mindig feltárom az énem a lelkem látom a kék szemedbe
Bár leírhatnám pontosan,mit érzek veled kicsikém szeretlek.
Refrén:
Állj meg kérlek! Ez még a tiéd!
Állj meg csókolj egy perc még a miénk!
Sose szaladj el... Messze a távolba.
Mindig szeretlek,gondolj rám bárhol vagy!
Állj meg kérlek! Ez még a tiéd!
Állj meg csókolj egy perc még a miénk!
Sose szaladj el... Messze a távolba.
Mindig gondolj rám,gondolj rám bárhol vagy!
Én még soha nem láttam,nem hallottam,nem is érezhettem
Magamat nem ébreszthettem, álmokból nem élesztettek
Fel! Csak a szád íze,csak feküdj a hasamon élvezd a reggelt.
Én itt vagyok itt leszek melletted keltelek halkan szerelmes reppel.
Ágyamban az illatod,olyan édes minden mozzanat,
Olyan szép lett minden furcsa nap, amik szép emléket vonzzanak.
De! A derekad tartom a karjaim fonnak át,az egész éjszakát
Egy házban a híd alatt csak ketten halljuk az éj szavát.
-Állj meg kérlek...- Részemmé vált már a létezésed,
Ne engedj el! Te az egyetlen, bár voltak köztünk tévedések.
Egyik sem számít már,te meg én,kéz a kézben
Mondják hogy elveszik minden a parton a ruhák a szembe szélben.
Megfordult minden a világ érted semmi nem túl nagy tét
Egyszer már álmodtam,hogy a szerelemben dúlhatnék
Most megfordult ismét minden a tollam hirtelen olyan furcsa,
Hogyha lenne rajta egy nagy lakat biztos nálad lenne a kulcsa!
Refrén:
Állj meg kérlek! Ez még a tiéd!
Állj meg csókolj egy perc még a miénk!
Sose szaladj el... Messze a távolba.
Mindig szeretlek,gondolj rám bárhol vagy!
Állj meg kérlek! Ez még a tiéd!
Állj meg csókolj egy perc még a miénk!
Sose szaladj el... Messze a távolba.
Mindig gondolj rám,gondolj rám bárhol vagy!
Életének 84. évében elhunyt Tamás László, az Echo együttes egyik alapítója, dobosa és dalszövegírója.
Tamás Lászlót augusztus 9-én, szombaton érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Tamás László 1941-ben Nagykanizsán született, ahol már gimnazista korában elkezdte zenei karrierjét. Az Echo együttest 1962 elején a gépészmérnöki egyetemi karon tanuló hallgatótársaival, Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal együtt alapította. Kezdetben kizárólag zenekari számokat játszottak, majd Pósa Ernő, később Varannai István is csatlakozott a zenekarhoz énekesként.
Az Echo együttes igazán sikeres felállása 1966-ban jött létre, ekkor született meg a legtöbb Echo-dal, amelyekben Varannai István zeneszerzőként, Tamás László szövegíróként működött közre.
Az Echo az egyetemi Gépészklub mellett rendszeresen fellépett a Kapás utcai Táncklubban, valamint az Országház étteremben.
Legismertebb számuk a Gondolsz-e majd rám?, amelynek szövegét Tamás László, zenéjét Varannai István írta. A Hanglemezgyár 1967 őszén adta ki a dalt, amely szinte azonnal a slágerlisták élére került és idővel igazi örökzölddé vált Magyarországon és a környező országokban egyaránt.
Az együttes romániai vendégszereplésén a román hanglemezgyár is felvett és kiadott egy négyszámos kislemezt, amelyen szintén szerepelt a Gondolsz-e majd rám? című szám.
Tamás László életének nagy szenvedélye a zene volt, amely mellett sikeres gépészmérnöki karriert is befutott.
