|
|
|
Én a hegyek között élek, amit körbevesznek tengerek,
Előttem a semmi, mögöttem ködbe vesznek emberek.
Felejteni fáj, az újra nyitni meg már nem merek.
A hétvégékre nem emlékszem, hétköznap meg szenvedek.
Az anyám szeme fénye, anyám szerint mindig én leszek.
Remélem hogy sok jó lecsúszik még, amíg vén leszek.
Az angyalok, ha ködben járnak, nem értik mit miért teszek,
A halandók nem hajlandók meg hallani mit kérdezek.
Az emberek csak ölni tudnak, élni már nem képesek,
Képtelenek felfogni, hogy miért jó ha szétesek.
Az állva maradt sorsok között elhalnak a lépések,
a tágra zárt szemek mögött megvakulnak a nézések.
Az élet 80%-a szar, többi mézédes,
Ha felétek ez másról szól, akkor idenézz édes.
A fényes felüljárók alatt görbe ösvények,
de lenn élnek a császárok, a fényben meg a fösvények.
De minden változik, az én fajtám jut fokról fokra,
Ki Istnet átkozik, az rájön mi a poklok pokla.
A rímem megváltó, de vezére a nemzetnek nem leszek,
Tesó, mert a midikloriádok nemzettek.
Nem vagyok gazdag ember, nem születtem szegénynek,
Nem láttam még az óceánt és nem vágom ha lenéznek.
Nem hiszek Istenben és nem hiszek a vallásban,
De nem szerettek még úgy sehol, mint ott ahol vallás van.
Nem vagyok nagyképű, de nem vagyok egy álszerény,
Nem vagyok bölcs, de meghallgatlak, ha férfiként állsz elém.
Nem vagyok egyszerű, egy hétköznapi kisember,
Ahogy a San-nel szétesünk, hidd el, hogy úgy senki sem mer.
Nem vagyok elégedett nem tetszik az életem,
De önmagamért csinálom és önmagamként élhetem.
Nem vagyok túl magas, se túl kigyúrt, se túl menő,
De az egóm mindent ketté vág, mert mindenen túlmenő.
Nem vagyok akkora sztár, amekkora szeretnék,
De ha én lennék te, akkor még ekkora sem lehetnék.
Nem vagyok főnyeremény, álma minden nőnek,
De ha nálam ébredsz megtudod, a férfiak hol nőnek.
Nem vagyok mosolytalan, de nem vagyok boldog,
De a te szíved is bádog lenne, ha tudnád mit hordok.
Nem vagyok tudatlan, de sok mindent nem látok át,
Nem vagyok látnok, de innen is jól látom a vállfokát.
Nem vagyok 18 és nem leszek már 23,
Vonaton talál az est, a reggelt meg buszon várom.
De nem vagyok egy megtört, állok mint a gerenda,
És nem vagyok egy átlag ember, mert a nevem legenda.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
