|
|
|
Juniker:
Érted, kis csillag, a mennyekbe szállnék,
De hiába kiáltom, kérlek, várj még.
Árkon-bokron keresztül, túl a sövényen,
Vakon megyek utánad, kint a sötétben.
Csak mutass egy szikrát, hogy merre talállak,
Megyek, csak lőnek rám, eltalálnak.
Fennakadnak az érzések egy szúrós tüskén,
Könnyem mossa arcom, állok büszkén.
Élt a remény bennem, hogy a szívem nem téved,
De ha rám nézel, kivégzel, elmegyek, ha kéred.
Csak egy választ vártam, csak egy apró mondatot,
Feltettem egy kérdést, de úgy érzem, ez nem hatott.
Én reménykedtem benne, hogy eljössz majd értem,
De úgy látszik, hiába, túl sokat kértem.
Fáj az, hogy elmúlt, fáj az, hogy elveszett,
Úgy tűnik, az élet, nekünk mást tervezett.
Más lett a tervezet, a sors is másként szervezett,
Eddig bizakodtam, de minden remény elveszett.
Fordult a helyzet, ez a való változat,
Nem történt semmi, csak én az lettem áldozat.
Más ölel téged, más karjába vágytál,
Köszönöm a perceket, amiket rám szántál.
Sötét lett a szoba, alszanak fények,
Magányos a suttogás, támadnak a tények.
Ref.:
Alessza
Te mondtál egy mesét, én gyermekként hallgattam,
Eltűntél mellőlem, a hiányoddal ballagtam.
Borús az ég, pedig most nyár van,
Nincsen esőköpeny a nehéz úti zsákban.
Fúj most a szél is, hirdeti a harcom.
Egy lengedező falevél érinti az arcom.
Hosszú az út, a térképemet eldobtam,
Gondolok Rád, drága, ha a szívem megdobban.
Ha a szívem megdobban, megdobban, megdobban.
Mes:
Ahogy múlik az idő, egyre üresebb itt bent,
Hol van a szikra, ami megmenthet mindent?
Hol van a mondat, egy nekem tett ígéret,
Most már így élek, megértett ítélet.
Nem érted, mit érzek, csakhogy vérzek,
Mert tönkretesznek túl egyszerű tények.
A rideg színek meg a szürke fények,
A rideg rímek meg a régi képek.
Egy hidat látok, amin átmehetek.
De kihalt, látod, sötét átmenetek.
Hallom, ahogy mondod, hogy mást szeretek.
Én nyitott voltam, most már zárt lehetek.
Majd eljön úgyis, kivel más lehetek,
Kinek őszintén mondom, én úgy szeretlek,
Hogy teljesnek lenni csak veled merek,
Hogy boldognak lenni csak veled merek.
Ref.:
Te mondtál egy mesét, én gyermekként hallgattam,
Eltűntél mellőlem, a hiányoddal ballagtam.
Borús az ég, pedig most nyár van,
Nincsen esőköpeny a nehéz úti zsákban.
Fúj most a szél is, hirdeti a harcom.
Egy lengedező falevél érinti az arcom.
Hosszú az út, a térképemet eldobtam,
Gondolok Rád, drága, ha a szívem megdobban.
Ha a szívem megdobban, megdobban, megdobban.
