|
|
|
Hát, eljött a nap, hogy igazán boldog légy,
Körbeölel lassan a december huszonnégy.
Elönti szívedet valami kellemes forróság,
És túlcsordul benned a megjátszott jóság.
A kristálytiszta hó mindent elborít kint,
A december mindenhová porcukrot hint.
Bárhova nézel, mindenki boldogan nevet,
Így aztán könnyű átvészelni a telet.
Elborít mindent ez a szintetikus maszlag,
S már fel sem tűnik, hogy mennyire átbasznak.
Mert amíg Te a fűtött szobában ömlengsz,
A mások sorsán kicsit sem töprengsz.
Mert bizony ugye léteznek mások,
Nem csak önjelölt részeges mikulások.
Emberek dideregnek az utcáinkon kint,
S amíg Te zabálsz, ők újra élik át a kínt.
Vak vagy de nyugi, nem Te tehetsz róla,
Gondolkozás helyett csak vörösboros kóla.
Az pedig hozza is a tőle elvárt hatást,
Bódultan hányod tele a lakást.
Az utcán meg kint emberek halnak,
És bejgli nélkül lesz vége a dalnak.
A nincstelenek álmait, nincs aki menti,
Hisz velük ilyenkor sem foglalkozik senki.
Lustán nyúlsz végig a bevetett ágyon,
Csak magaddal osztozol benned a vágyon.
Hisz bár nem adsz, mégis szeretni vágysz,
Csak magadon kívül senkit nem látsz.
Sosem láttad az értelmét annak,
Gondolni arra kik börtönben vannak.
Vagy azokra, akik ilyenkor is foglyok,
A bezártságtól még én is viszolygok.
Hát, hogy tudna a szeretet átjutni a rácson,
Ennyit tud hát az agyon dicsért karácsony.
Álszent maszlag fonja át a decembert,
Itt senki sem menti meg a hóembert.
Elaltattak régen és így hát élned kell,
Pedig semmire se mész a pénzeddel.
Hisz látom benned ott a jó szándék,
De vajon mit ér a pénzért vett ajándék?
Karácsony van, hát nézz magadba,
Hazugság csírázik mindegyik szavadba.
Még, hogy a szeretet ünnepe, még, hogy a béke,
Az elkorcsosult lelked utolsó menedéke.
Lopott karácsonyi köszöntőket irkálsz,
Miközben békét hozó angyalokról prédikálsz.
Pedig a baj még most is jó nagy,
Nézz magadba: Te valóban jó vagy?
Tettél bármit is másokért ma már,
Vagy érted is unalomból jön a halál?
A szeretet ünnepén Te valóban szeretsz,
Vagy csak kábultan magadba meredsz?
Hát, ez a karácsony valódi arca,
A hazugság és a valóság harca.
Itt semmisem az, aminek látszik,
Mindenki drága cuccokra vadászik.
Erről szól ez az ünnep régóta már,
Két nap múlva a szíved újra bezár.
És menetrend szerint visszaváltozol,
S majd szépen újra mindent elátkozol.
Nem jó ez így, érzem belül nagyon rég,
Hisz amíg az én szívembe szeretet ég.
Addig a legtöbb ember csak eljátsza ezt,
Fel sem fogva, hogy ezen, mindenki veszt.
A szeretet az nem szent, mégis vakon hiszem,
És ha kell én a bőröm vásárra is viszem.
Egy álomért, ami régóta él itt bennem,
Pedig velejéig rossz ember lettem.
De a karácsony, az legyen már tiszta,
Hisz az élményt semmi más nem adja vissza.
Amikor az asztalon gyertyafény táncol,
És Te sem mások életével játszol.
Bemocskoltuk a szeretet ünnepét régóta,
És sajnos egyre magasabb a kvóta.
Egyre mélyebbre süllyed ez az ünnep,
Miközben egy százasért lazán leütnek.
Mert ma már tényleg a pénz, ami számít,
És régóta nem a lelkiismeret irányít.
De reméljük, hogy ez egyszer elévül,
Mert mit ünnepelsz így szeretet nélkül?
