|
|
|
Szöveg:
Kárpátok alján és felvidéken zokognak a fák,
Maros partján sír a vadvirág.
Sír az erdő, sír a mező,
mert az egész Magyarország egy temető.
De rég veri már Isten a magyart,
de verje is, míg csak össze nem tart!
Aki magyar, szeresse egymást
s tegyen egy szent fogadást:
Nem, nem, soha, nem leszel rab magyar hazám,
a rabszolgaság úgysem tart soká,
mert nem tudják legyőzni a büszke magyart!
Itt egy zászló, szlovák zászló, cseh zászló, a magyar sehol,
a pusztán szlovák lobogó, a magyar meg a polcon dekkol.
Náci vagyok, ha hirdetem, egyből pecsét nevemen,
minden nemzet büszke lehet, akkor miért pont csak én nem?
Nem mehetek a Tátrába, mert a rendszám miatt kinéznek
"na Slovensku po slovensky" szól a híres idézet...
Itthon bemegyek az üzletbe, ott rámköszönnek magyarul
most még úgy köszönök vissza, de jövőnk máshogy alakul.
Eddig rakás szar volt, ám most még szarabb a helyzet
ha megszólalok most magyarul akkor simán megbüntetnek.
5000 euró, vagy egyből mehetek is a sittre,
az unióban jellemző ez? hát mondd meg kérlek, kikre.
csehországban csoporttársak kérdezik meg tőlem:
José, nem rossz neked hogy magyar vagy? s harag gyűlik bennem.
Ott a "magyar" szó egy sértés, a vesztesekre mondják,
hát súgjátok meg barátaim, vesztes ez az ország?
Vesztes ez a nemzet? Hová tűnt Árpád vére?
a lánghoz csak egy szikra kell, csiholjunk együtt végre.
A történelmet ferdítik, de mi tudjuk mi az igazság,
a gond csak ezzel az, hogy minden tettük kihat ránk.
Meghúzták a gúnyhatárt és itt maradtunk végleg,
én csak azt szeretném tőled, hogy ne sajnálj engem, kérlek.
Fogjunk inkább össze és nyissuk fel a szemeket,
hogy mossuk ki az emberek fejéből a sok szemetet.
Ref.:
Ki lesz az, ki magyar lesz, ha változik a szerencse,
és ki marad itt, mikor, gyáva mód elmehetne.
Elnyomóink mára már csak rettegnek tőlünk,
rettegik mind tetteink, mert tudják, hogy jövünk...
Itt voltunk, mi itt vagyunk, és itt is maradunk örökre,
Ha tetszik, ha nem, hát szorítsuk kezünk ökölbe.
Mert nem hagyhatjuk veszni, mit dédapánk felépített,
még akkor sem, ha az elmúlás már régen felénk intett.
Először határok bennünk, aztán a térképen,
a politika válogatja meg, hogy ki az ellenségem.
Cseh iskola, szlovák otthon, bennem magyar lélek,
ez mind biztosíthat abban, hogy nem kell mitől féljek.
Vagy talán csak én látom máshogyan ezt a világot,
talán túl nehéz lenne az, amit én oly könnyűnek találok?
Kiskorodban átköltöztél Szlovákiába???
Mikor ilyen kérdésekkel jöttök, hihetném, minden hiába.
De, jól tudom, ez nem a ti bűnötök,
csak a történelem órán anno, valami rosszul működött.
Beteg már a gyökér is, mit várjunk a virágtól,
ha a levél és a szár is, csak úgy burjánzik a hibáktól.
Én sem értek sok mindent, de egyet tudok,
hogy magyarnak születtem, és bizony ebbe bele nem unok.
Nem is unhatok, ez a kezdet és a vég,
megtagadni nem fogom, mit az Istenem tárt elém
én inkább leszek rá büszke, és ordítom a világnak:
"magyar vagyok, nem turista!", még ha ki is utálnak.
Ne sajnálj csak azért, mert ez lett az én sorsom,
ide születtem, itt halok meg, és itt maradok boldog.
Nem fogom feladni, bármennyire is szeretnéd,
fondorlatos módszerrel, te bármit megtennél,
hogy tizedeld a népem, de csak annyit érsz majd el ezzel,
hogy a szunnyadó oroszlánt, mély álmából kelted fel.
Ref(2x).:
Ki lesz az, ki magyar lesz, ha változik a szerencse,
és ki marad itt, mikor, gyáva mód elmehetne.
Elnyomóink mára már csak rettegnek tőlünk,
rettegik mind tetteink, mert tudják, hogy jövünk...
Itt voltunk, mi itt vagyunk, és itt is maradunk örökre,
Ha tetszik, ha nem, hát szorítsuk kezünk ökölbe.
Mert nem hagyhatjuk veszni, mit dédapánk felépített,
még akkor sem, ha az elmúlás már régen felénk intett.
