|
|
|
Meglepően józanul egy hullaszagú klubban
Jöttem rá arra, mennyi mindent meguntam
Hogy már eltűnt az a lelkes, az a mindenkire mérges
És előjött egy másik, aki már arra se képes
Hogy dühös legyen attól, amitől felrobbant régebben
Amit tegnap még éreztem, mára már megértettem
Azt hittem ez véletlen, nincs kódolva a génekben
Hogy az nem holmi kémia, hogy milyen vagyok lélekben
Józanul, mocskosul tiszták a dolgok
Nincs egy elveszett perc meg sötét foltok.
Hogyha hozzámszóltok, minden ugyanúgy hallatszik
Hisz csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Kirívóan józanul, már-már idegen a helyzet
Egy-két egyforma fickó épp arra gerjed
Ahogy pár egyforma lány szívószálat tekerget
Pár egyforma italban, amit a pasijuk rendelt meg
Ők affajta standardek, a szabvány, a minta
Mintha el lenne tiltva az egyediség titka
Egy-két lélegző, kefélő, emberi sablon
Akik ugyanarról beszélnek, ugyanolyan hangon
Mind ugyanazt szeretné, mind ugyanarra gondol
Mind ugyanoda vágyik, ugyanolyan okból
Ugye eleged van már az ugyanilyenekből?
Na, ugye, én is ugyanúgy megőrülök ettől...
Józanul, mocskosul tiszták a dolgok
Nincs egy elveszett perc meg sötét foltok.
Hogyha hozzámszóltok, minden ugyanúgy hallatszik
Hisz csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Zavaróan józanul, lassan eltelik az este,
Egy éjjelnappali csemegeboltban a megváltást keresve
Töprengek azon, hogy ehhez a kedvhez,
Ennek a hangulatnak, milyen nedű kedvez
Ami semmit sem leplez, szinte fájdalommentes
Átlátszó kaland... vagy valami rendes?
Vörös vagy fehér, zamatos, testes?
Persze azért ne legyen több mint egy ezres
Na ne nevettess, csak még egy perc és meglesz
- Azt ott hátulról kérném, hogyha lennél olyan kedves -
Repesek az örömtől, a kezemben vár rám
Gasztronómia élmény, amit szétöntenék a járdán
Aztán kesze-kusza minden, meg-megakadt a nyelvem
Összefolytak az utcák, amíg hazafele mentem
Csakis egyre, folyton arra gondoltam
Hogy még így is józan vagyok, kitartóan józan
Pedig nem apróztam el, már délután berúgtam
Abban a hullaszagú klubban, ahol mindent meguntam
Nem éreztem. Már tudtam, a többin túl vagyok
Még egy kicsit így maradok, aztán szépen belefulladok.
Józanul, mocskosul tiszták a dolgok
Nincs egy elveszett perc meg sötét foltok.
Hogyha hozzámszóltok, minden ugyanúgy hallatszik
Hisz csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
Józanul, mocskosul tiszták a dolgok
Nincs egy elveszett perc meg sötét foltok.
Hogyha hozzámszóltok, minden ugyanúgy hallatszik
Hisz csak az agy az ami üzemel, a többi meg alszik...
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
