|
|
|
Melletted minden olyan más volt, tőled lett boldog a nappalom,
Mert tudtam, hogy ha felkelek, mellettem lesz az angyalom.
Ne menj el kérlek, inkább én megyek, azt ég veled,
Mert nem tudom, ha nem leszel nekem, akkor én miért legyek.
Hónapok teltek el, de napokba sem tellett,
Hogy rájöjjek, te vagy az, aki nekem régóta kellett.
És ez így marad.
Mert nekem nem kell most a változás,
Egyedül többet érsz nekem, mint a másikkal 100 dugás.
De nem értem.
Emlékszem, én mondtam, hogy ne keress,
És mégis már most hiányzik az, hogy esténként nekem ess,
Hogy velem légy,
Mert én remélem, hogy szeretnéd.
Csak zuhanok a világba, és látom, hogy a verem mély.
Hibáztam sokat, mégis megoldottuk ezerszer,
És hiányzik az is nekem, hogy karjaimban melegszel.
Hiányzik minden, mi hozzád kötött egyszer,
Hogy kettesben az ágyam szélén csöndesen fekszel.
Refr.:Melletted szerettem,
Melletted láttam,
Melletted nevettem,
Melletted álltam,
Melletted éreztem,
Melletted tudtam, hogy végre megérkeztem.
Melletted szerettem,
Melletted láttam,
Melletted nevettem,
Melletted álltam,
Melletted tudtam, hogy más nem kell,
Mert én melletted lettem csak más ember.
(Melletted lettem csak más ember, érted? Ne menj el, kérlek. Szeretlek)
Melletted nem éreztem bánatot, mert te voltál a hangulat,
Esténként az vidított fel, ha hallottam a hangodat.
Az arcodat megsimítva, csak egy dolog, mit kérek,
Ha el is hagysz te engem, akkor is mondd, hogy nem végleg.
Mert azt nem bírom.
És én már megbántam a napot, mikor tettem amit tettem,
És a szerelmed elhagyott.
Akkor tudd meg, hogy a szívem mélyen belül tudta,
Hogy nem kéne eldobjalak, de mégis azt hazudta.
És hogy miért?
Ezt én azóta is kérdezem,
Ha szeretek valakit, akkor vajon vele miért teszem.
De nem tudom.
Csak azt vágom, hogy szeretlek,
És veled akarok lenni, mert a boldogság csak veled megy.
Refr.
Melletted nem létezett fájdalom, mert csak mi voltunk, senki más,
Két mesehős: a Törpi, meg a Flemm az, aki lelkitárs.
Ez nem vitás.
A mesének itt nem lehet még vége,
Milyen lenne, ha az ember is víz nélkül élne?
Addig kűzdök én még érted, amíg van még remény,
Hiszen a remény hal meg utoljára, akárhogy is, nem én.
Úgyhogy ennyi.
Mert én rontottam el vállalom,
És hogy ha az kell hozzá, akkor rólad szól majd 100 dalom.
100 rózsát viszek majd, és százszor mondom neked,
Hogy akármi is történjen, én ott leszek veled.
Refr.
(Vágod? Szeretem a Törpit nádzsóóón. Háháhá)
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
