



Refr:
Én is keresem a jót, és keresem az utam,
- hogy elhagysz majd egyszer, azt gyerekként tudtam –
Keresek még álmokat, mert ócska ez a világ,
- nem is ismernek engem, kik a sorsomat írják –
Csak a szívem visz az úton, de nem találok haza
- üres az ember, csak önmagát hallja –
Elcsúsztak a képek, és mi elégünk a vágytól,
Hogy legyen már valaki, aki megvéd és ápol.
Verze 1:
Én is keresem a jót, és keresem az utam,
Keresek még lelkeket, mert hajsza lett a futam,
Ezt gyerekként tudtam, hogy sóhajt a világ,
Hogy nyílik majd egy ajtó, s mögötte egy lány.
Kivel az eső is tánc, kivel lesz egy nász,
Ahogy a költészet és az életünk is jegyben jár
Kivel közös lesz az ágy, ahonnan elszólít Isten,
Miért nincs kedvünk élni, mire megértünk mindent.
Annyi mindent elhittem, az óra egy körben jár,
Sokan vétkezünk, s a tűz egyre gyengébb már.
Minden perc egy érték hol az élet is menekül
Hidd el nekem, betépve leszel, igazán egyedül.
Elcsúsztak a képek, és mi elégünk a vágytól,
Hogy legyen már valaki, aki megvéd és ápol,
Aki nem csalna meg, ha részeg, ha tőlem van távol,
Csillapítsd a lelkem, mert én nem vagyok vándor.
Refr.
Verze 2:
Az eszem, a testem már régen feladta,
Csak szívem visz az úton, de nem találok haza
És Isten sem hallja, hogy tanultam lemondani némán
Ahogy egy idősnek a szeme, a túlvilágra néz át.
Én tüntetek értük, tüntetek, hogy szeressenek otthon
Ne jéghideg lányokból kelljen törődést lopnom
Egy Földön, egy Holdon, várom azt, aki elment rég,
Évek óta nem tudok, kérlek sírni, engedj még.
Lángol a lelkem, így jut a falakra árnyék,
Nem aludt ki a parázs, de a szavakra várj még,
Én látnék még mindig, csak az érték lett halvány,
Pedig oly egyszerű a játék, a szívednek hangján.
A szürkület szabvány, a családod némán,
A lelkem lett az alany, és én vagyok a névmás,
A Hold alatt szétvált, elcsorgott bent minden,
Istenem súgd meg, még meddig kell hinnem.
Refr 2x.



A fesztiválozók által beküldött, félresikerült randik sztorijait kommentálja az ismert műsorvezető, Schumacher Vanda, valamint Ács Fruzsina humorista a közelgő Valentin-nap alkalmából.
A Coca-Cola SZIN social felületein megjelenő videókkal a mindennapi gesztusok és a valós együttlét fontosságát hangsúlyozza a nyárzáró fesztivál. Nincs kötelező romantika, nincs megfelelés.
Ha valakit szeretsz, egész évben lehet szeretni, ha pedig egyedül vagy, akkor sem kell magányosnak érezni magad – hirdeti a Szegedi Ifjúsági Napok a Valentin-nap alkalmából megjelent videóiban.
„A SZIN egész évben a valódi találkozásokat és a szabadságot ünnepli. Nincs elvárás és nincs megfelelés, így Valentin-napon is elengedi a kliséket” – meséli Schumacher Vanda, a SZIN háziasszonya. „A nyárzáró fesztivál üzenete ugyanaz februárban is: legyünk együtt úgy, ahogy jól esik. Beszélgessünk, nevessünk, bulizzunk, találkozzunk. Offline” – tette hozzá.
A kampányt anti-Valentin videók vezetik fel, amelyek megmutatják: néha a legjobb Valentin-napi program csak annyi, hogy őszintén mesélünk, nevetünk a történeteinken, magunkon és a saját esendőségünkön.
Nincs kötelező romantika, nincs megfelelés. Ha épp nincs szerelem, attól még vannak vicces sztorik, barátságok és hosszú beszélgetések barátnőkkel, barátokkal, ismerősökkel vagy akár idegenekkel.
Vanda éppen érkezik egy bárba, ahol már Fruzsi ott van. Összebarátkoznak, ezután elkezdenek beszélgetni és indul a görbe este.
1. rész:
2. rész:
A további videók kétnaponta érkeznek majd a Coca-Cola SZIN TikTok csatornájára.
Fotók: SZIN