



(Kis Ká)
Telik az élet, nem értem az egészet
Miért rossz a jó, ha a rossztól jobban félek?
Építkezek,mint egy szorgalmas hangya
De lebomlik mindig,akaratlanul s akarva
Nem törekszem a kicsire, csak a nagyra
Mindentől magamra hagyatva, szarba kavarva
Kinéznek a tömegből ezt már baromira unom
Eljön az én időm, mikor majd megmutatom
Mit tud egy MC, a költők csapatából
Ti tőlünk távol, minket nincs aki meggátol
Ez egy harc, a gonosz és a jó között,
Ahol a Parnasszus mindenkivel békét kötött.
(Joint)
Elgondolkodtam, menni kéne végre
Meguntam mert mindent megtettem érte
És mégis érzem érte küzdenék
A múzsámnak tetszetős mérget kevernék
Szép szavakból meg miből szoktam
Értitek fél szavakból, jól beszoptam
Bűn a gondolat, bűn az életérzés
Hogy összedől-e minden, ez már nem kérdés
Mond, mire építsek, ezen mit szépítsek
Összetört tükörben emléktöredékek
Elérhetetlen reménytelen álmok,
Talán egy szép nap rátok találok.
(Mc Ake)
Mint egy kártyavár úgy összeomlik az élet
Összedőlnek a legdrágább képek
Tudom tettem jót és rosszat
A világ engem ugyanúgy megvakíthat
Támadnak az emberek mindenfelől
A legkeményebb fal is ugyanúgy ledől
A világ sivár a gonoszság terjed
A sok gyűlölet az emberben begerjed
Építesz egy várat magad köré
Gyűlnek a felhők a fejed fölé
Elég egy szellő és összedől minden
Minden másnak látszik, a parton innen.
Kiállás ---
(Kis Ká)
Bűn a bűn hátán, itt van lent a sátán
Az ostoba a sajátján, az okos más kárán
Tanul, megállja a helyét a csúcson
Nem kell,hogy fusson, ahhoz, hogy irányt mutasson
Ilyen az élet a lapok adottak
Egy befejezetlen szerepbe raktak
A mocskok a jó létet maguknak adják
S ki kinyitja száját, azt elhallgattatják
Ahogy én, amikor magamba nézek
És előjönnek a sebek, a szenvedések
A képek, visszagondolok a leges-legszebb évre
1991, nyár vége.
(Joint)
Remélem,hogy eltűnnek bennem a talánok
Mikor a változásra többet nem várok
Hát búcsúzok édes nem várok dideregve
Járom az utam így leszek kirekesztve
Egy könnycseppet remélem megérek neked
Eltűnök,de talán észre sem vetted
Remélem, egyszer-egyszer gondolsz majd rám
Kényszerzubbony lesz, az egyenruhám
S,hogy mosolyogsz egy emlék csupán
Egy szürke nap fájó hajnalán
Mikor a szerelem csak egy keserves átok
Rideg falak között, egyedül járok.
(Mc Ake)
Mindenkiben megvannak az élet nagy kérdései
Vegyesek, mint az emberek érzései
Utálat szeretet vagy gyűlölet
Ez az egész utadon végig üldözhet
Egészen a végéig
Az utoljára felvillanó fényekig
Én sem fogok örökké élni
Csak remélni, a szép életben hinni
Az igaz utat keresni, a múltamat nem fogom feledni
Csak nevetni…
Kis Ká – Nem feledni csak nevetni
Joint – Nem feledni csak nevetni
MC Ake – Nem feledni csak nevetni



A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.
A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026 épp csak elindult, de máris elhozta magával minden Völgy rajongó számára az év első izgalmait. Jubileumi kiadással tér vissza idén a Művészetek Völgye, 35. alkalommal ismerhetik meg a látogatók a magyar kultúra legszélesebb, legszínesebb kínálatát a Balaton-felvidék festői részén.
A táj nemcsak természeti, hanem történelmi szépségeket is tartogat, ami az idei évben újra a fesztiválozók mindennapjainak részévé válik.
A jubileumi kiadás alkalmával ismét bekapcsolódik a vérkeringésbe egy legendás helyszín, a Klastrom.
A most meghosszabbított jelentkezési határidővel még minden alkotókedvű embernek van ideje beadni a Fényártban a Klastrom - Fényfestészeti pályázatra a munkáját. Többeknek megadatik a lehetőség, hogy a fesztivál ideje alatt életre keltsék ezt a történelmi helyszínt, ahol például
Vecsei H. Miklós, Takács Dorina (Дeva) és Balla Gergely (Platon Karataev) romtemplomokhoz készített vetített előadása, a Hortus Conclusus is elkápráztatja majd a közönséget.
A Völgy a legismertebb könnyűzenei előadók otthona is
Az eddig bejelentett nyolc fellépőn túl biztosan Zár majd az égbolt Kapolcson, felcsendül a Húsrágó Hídverő, hiszen az ország egyik legismertebb alternatív zenekara a Kispál és a Borz újjáalakulása óta először érkezik a fesztiválra.
A tavaly óriási sikerű koncertet adó Geszti idén is megtáncoltat mindenkit, de a rendszeresen sztárparádéval utazó Budapest Bár is garantáltan magával hozza a jóhangulatot.
A nyár legemlékezetesebb 10 napjában nemcsak zenével, hanem képzőművészettel, tánccal, újcirkusszal, irodalommal is feltöltekezhet a Völgy közössége, ahogy a színházi produkciók is minőségi szórakozást ígérnek.
Az ígéretre garancia is a társulatok neve, hiszen előadást hoz a folyamatosan teltházak előtt játszó Orlai Produkció, az ország talán legfiatalabb társulata, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett hallgatóiból álló SICC Production, valamint a Delta Produkció is.
A friss neveken túl természetesen ott lesz a már korábban a fesztivál plakátjára felkerültek is
az Elefánt, az Esti Kornél, Co Lee, Dzsúdló, Beton Hofi., a KFT, Zorán és Koncz Zsuzsa is. A jubileumi fesztiválra készülő Völgy Szimfonik 35. a hazai zenei élet legismertebb neveivel, a Duda Éva Társulat best of műsorával, míg a Feledi Project Kulka Jánossal közösen a Cseresznyéskerttel lép majd a közönség elé.
Rengeteg program várja a Művészetek Völgye látogatóit
A jubileumi év meglepetéseinek sora még közel sem ért véget, így érdemes éberen figyelni a fesztivál felületeit, illetve már most bebiztosítani a részvételt az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára. A jegyek elérhetőek a Művészetek Völgye honlapján.
A fesztivál önkénteseket toboroz
Ha valaki nemcsak kikapcsolódna, hanem hozzá is tenne a közösség építéséhez, annak a január második hetétől induló önkéntes jelentkezés a legjobb lehetősége erre, hogy a Völgy csapatához csatlakozzon.