Már sűrű felhőt hoz az est
és ezüst lett a szürke út,
Egy hűvös szél a hegyek felől
az útra ráborult.
Rég nem tudom, merre jársz!
És szeretsz-e úgy, mint én?!
Úgy várom egyre: eljössz megint,
és miénk lesz újból a fény!
A régi percek még zenélnek,
mint a tűz és forró ének.
Hogyha nem jössz, ők ölelnek ezer karral át.
Napok jönnek és elmennek.
Néhány perc hoz száz emléket.
Eltűnnek az esti fények, és csak te vagy már!
Az úton újra látlak én
és tudom, ez nem álomkép,
Hogy itt vagy, mégse szólhatok,
mert minden más, mint rég.
Egy pillanat mér ezer percet.
Az emlék vajon mit ér?
Hát nézz, és szemed mondja meg,
S ha fáj, jobb mindennél!
A régi napok, mint a kincset,
nem mindegy az, hogyan élted.
Régi emlék visszajár, míg meg nem tagadod.
De százszor jobb, hogy te is őrzöd,
S most szemedben, arcodon
a régi napok minden vágya fájón ragyogott...
A pillanat és elmentél. S az árnyak oly idegenek!
És bezárt arccal sietnek el az ismeretlenek.
Rég nem tudom, merre jársz!
És szeretsz-e úgy, mint én?!
Úgy várom egyre: eljössz megint,
s miénk lesz újból a fény!
A régi napok még zenélnek,
mint a tűz és forró ének.
Hogyha nem jössz, ők ölelnek ezer karral át.
Napok jönnek és elmennek.
S néhány perc hoz száz emléket,
Eltűnnek az esti fények és csak te vagy már...
