|
|
|
| Előadó: | Cseh Tamás |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Csengey Dénes |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
A kagylóból pedig zajok jöttek elő,
összekeveredtek, egymásba olvadtak,
súgva, bugyborékolva.
Legmesszebbről és alig hallhatóan egy szaggatott hang.
A foglalt jelzés.
- Hát nem lehet itt még énekelni se? - üvöltötte Novák,
és emelte a készüléket, hogy a falhoz vágja,
hogy menjen annyi darabra, ahány felé a népe,
meg menjen annyi darabra, ahány felé a nemzedéke,
aztán jöjjön egy jól söprő új söprő, vízözön, vagy akármi…
Csak aztán megfogta a mozdulatot,
így, vállból, letette a készüléket,
rá az elbolondult kagylót, és azt mondta magában:
- Jó. Akkor ez lesz.
Nem éneklek. Csak vagyok.
Nincsen csodás erejű hangfekvésem,
csak szabad vagyok.
Nem vagyok követendő példa,
csak a maga sorsát uraló ember.
Ennyi.
És ez végleges.
- Így állt Novák a szoba közepén,
ebben az elhatározásban,
amikor egyszer csak arra lett figyelmes,
hogy egy vadlibaraj húz keresztül a szobán,
szabályos ék alakban, be a törött ablakon,
ki a nyitott előszobaajtón.
De valahogy nagyon is vízszintesen,
nagyon is egyenesen repültek azok a vadlibák,
és ebből Novák gyanút fogott.
Odarohant az ablakhoz, és látta,
hogy most aztán elszállt,
most csak igazán.
A ház a levegőben lebegett,
körülbelül ezer méteres magasságban,
mindenféle kötelek és koloncok lógtak le róla,
de a földdel a jelek szerint csak egy
telefonzsinór kötötte össze. A telefonzsinór pedig
a Jégmadár étterem kéményében tűnt el,
és Novák tudta,
hogy az ő barátai csimpaszkodnak a végén,
hogy ők röptetik a házat, és egyben ők is tartják,
hogy végleg el ne röpüljön.
Közben persze az alpinisták is lelepleződtek,
de velük már nem törődött senki, hanem
üdvrivalgások és színes léggömbök uralták a légteret.
- Sikerült! - üvöltötte a tömeg egyik fele.
- Megúsztuk! - így meg a másik.
És mind együtt azt, hogy:
- A mi fiunk! A mi fiunk! A mi fiunk!
- Te jó isten!
Sikerült!
Mindennek vége.
Egyetlen árva ház a levegőben.
És én elpazaroltam minden erőmet,
soha többet nem fogok tudni így énekelni.
Vissza fognak húzni.
És igazuk lesz.
Ez így értelmetlen és nevetséges.
Állt a ház a levegőben,
a maga kényes egyensúlyában,
állt szegény Novák
kétségbeesetten a törött ablaknál,
és hallotta, hogy most már kinn a függőfolyosón is
hatalmas zsivaj dagadoz,
hogy ott dörömbölnek meg kiabálnak a lakók.
Az egyik így kiabált, hogy:
- Novák úr, Novák úr, látja, ezek a maga dolgai!
Én mindig tudtam, hogy nem lesz ennek jó vége!
Egy másik pedig azt, hogy:
- Ha már idáig jutottunk, Novák, ne szarakodj,
hanem vágd el azt a rohadt zsinórt, úgyse működik!
- Megint egy másik így, hogy:
- És tessék mondani,
elfogadják majd ezt a helyet állandó lakcímnek?
Mert én nem vagyok ellene semmi újnak,
de azért az embernek legyenek rendben a papírjai.
Egy egyenruhás férfi hadonászott, hogy:
- Súlyos hiba, ilyen tökéletes célpontot adni!
Súlyos hiba ilyen tökéletes célpontot adni!
Aztán egy rekedtes hang pedig, hogy:
- Én nem bánom, Novák úr,
legyen úgy, ahogy maga akarja,
de akkor váltsa vissza tőlem
bolti áron az üres üvegeket,
és adjon is érte mindjárt cseresznyét,
mert én józanul lebegni nem bírok!
Aztán egy idős, ősz úr hajolt be az előszobába,
és mondta, hogy:
- Tudja Isten, Novák úr!
Azért én mégis csak szerettem ezt a földet.
A többi hang beleveszett a zsivajba, lábdobogásba.
Novák csak állt a törött ablaknál,
nézte kővé meredten, hogy a lakók
másznak le egyenként a telefonzsinóron,
ki egy faliórával, ki egy szmokinggal,
ki egy fodros pólyával a hátán, látta,
amint sorban eltűnnek a Jégmadár kéménylyukában.
Végül csend lett, egyedül maradt a házban.
- Jól van, kapitány, minden kész, minden rendben.
Nincs több dobásod, nem volna miért lemászni.
Nincs is más hátra, már csak az elegáns vég.
Már csak az elegáns vég.
Azzal keresztülsétált a szobán, ki a folyosóra,
le a lépcsőn, és megállt a ház kapujában.
Ott húzódott előtte a telefonzsinór,
feszesen, pengett, miként a húr.
Novák megsimogatta a kapufélfát, és mondta, hogy:
- Menj, édes! Menj, kicsi édesem!
Azzal villant a zsebkése,
a ház emelkedni kezdett, mint egy rakéta,
ő pedig kilendült, és zuhant, mint a kő.
Közben ezt mormolta:
Két műfaj találkozását mutatja be a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás, amely kedden nyílt meg Budapesten az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közösen rendezi meg a kiállítást, amelynek másik része a városligeti intézményben látható. A két helyszínen megrendezett tárlatok fényképeit a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményeiből válogatták.
A Duett című kiállításban a zene és a fényképezés találkozik egymással
A két kifejezési forma egymással párbeszédet folytatva, formabontó módon mutatja be, ahogy a zenei élmények a fényképezés eszközei révén láthatóvá válnak.
A megszólaló zene betölti teret
Családi nappalit, hangversenytermet, rádióstúdiót, tánctermet, vendéglőt vagy akár egy városi teret, a képeken a zene, a zenélés és a hallgatás is képi formában jelenik meg.
Mindkét kiállítás azonos koncepció alapján jött létre
- A kiállítás archív felvételein zenei pillanatok, csend, harctér, polgári otthon és koncertek elevenednek meg. A pillanatfelvételek felidézik azt, hogy mi szólhatott ott és akkor. A néma képek a fantázia segítségével zenei élménnyé válnak - fogalmazott Bősze Ádám zenetörténész.
A kiállításon szereplő képek nem zenei hatást kívánnak kelteni a nézőben, nem a zenéből merítenek inspirációt, hanem a zenével töltött tereket nyitják meg előttünk, mindkét tárlatot különféle tértípusok mentén rendezték el.
Kilenc tértípus mentén mutat be archív felvételeket két hónapon keresztül
A szervezők olyan tereket kerestek, amelyek hangulatait és jelentéseit nagyban befolyásolta, hogy milyen zene szólt bennük és az, hogyan hatott az az ott lévőkre. Ezek a képek lehetőséget adnak arra, hogy kérdéseket tegyünk fel.
Az egyik képen a tizenhat éves Dohnányi Ernő látható édesapjával és más zenészek társaságában, egy másikon Cselényi József operaénekes otthonában a családjával, de Szabados György zongoraművész keze is felfedezhető az egyik archív felvételen zongorázás közben.
- Csellót készítő első világháborús katonák is megjelennek az egyik képen, de a kiállítás felvételei között feltűnik a Zeneakadémia tere is, amelyben "Clemens Krauss vezénylését képzelhetjük el, amint a Bécsi Operaház százfős énekkarát dirigálja a pesti közönség előtt" - mondta a kurátor.
Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója beszédet mond a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás megnyitóján a Múzeumkertben 2025. október 7-én. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállítása december 7-ig látogatható
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója szerint a képeket nézve megszólalhat bennünk a zene: olyan emlékek jönnek elő a gyerekkorból, a mindennapokból, amitől azt érezheti a néző, hogy a zene jelen van - hangsúlyozta.
A Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás részlete a Múzeumkertben a megnyitó napján, 2025. október 7-én. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállítása december 7-ig látogatható
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
