|
|
|
Romokban az élet és feltámad a vihar
Felperzsel, a feszültség a villám tovább szítja
Felém irányítja, a lándzsát mely átfúrja a testem
Összetorlódott szelek tombolnak bennem szüntelen
Korhadt, gerendák mik a súlyt már nem tartják
A verejték a homlokon végig folyt már
Nem egyszer engem tituláltak, selejtnek
Ujjal mutogattak a nyomás egyre nehezedett
Egy sivár környezetben minden levegővételben
Ahol a tornádó pusztít a haraggal vezérelve
Ez a földi paradicsom csak sár darabokra szétszóródva
Aláírtam sorsom, de az apró betűket nem
Olvastam, Gomolyfelhők gyűltek fölém
A jelenem eláztatták egyben felőrölték
És kialudt bennem egy fény fűzér, ezért kardom elő rántom
Mennydörgés a szívben, ellenetek szembeszállok
2X Refrén:
Lassan elvonul, a vihar nem hátrál
Kérlek, mutasd derűsebb sugarad útját
A felszálló pára miért zúdul le újra
Mond, miért zúdul le újra
Néha elcsitul, de csak ha elengedem a múltam
Vétkeztem sokat meggondolatlan indulatokkal
Mintha egy tokba zártak volna s én kitörésre készen
Beidőzítve robbanok, a végén kényszerülök térdre
Szerteágazó sebektől süvítő szelek hátán
Ilyenek vagyunk, tudjuk mindennek az árát
De semminek sem az értékét ezért fognak pórázra
Igaz életünk olyan amilyenné elménk formálja
Megduplázva a tétet a gyötrődés belül tornyosul
Kicsavarja, a fákat s víztömeg mi lezúdul
Teljesen eláztat, mert túlságosan ragaszkodtam
Ahhoz mi nem az enyém pedig én úgy alakítottam
Volna a távolság egyre növekedett
Én nem szóltam, de észrevettem a tekintetedben
Elhitettem, letisztáztam, hogy ez helyre hozható
Fokozódott a taszítás végleg kirajzolódott
A mindent elsöprő hurrikán mivel létesültem
A süllyesztővel kijövet a buktatóval szembesültem
Tiszteletben tartom a döntést néha még kaparom a falat
De elvonulok csendben ismét megvárva a tavaszt
2X Refrén:
Lassan elvonul, a vihar nem hátrál
Kérlek, mutasd derűsebb sugarad útját
A felszálló pára miért zúdul le újra
Mond, miért zúdul le újra
Jelentéktelen foltok, de egy nyirkos mezőre
Keveredve kezem-lábam szorosan megkötözve
Légörvények cikáznak, előle nem menekülök
És a süppedő mocsárba nyakig elmerülök
Egyesülök, koncentrálok a fordulatra várva
De itt a torkomon is keresztbe áll a szálka
Nincs, már mi képes lenne felváltani a valóságot
Az önemésztést kerülöm, mint tűzben a táncot
Az arcon a ráncot nem szaporítom tovább
Ég és föld között túl nagy a korlát
Kincseim között azért megőrizlek téged
Még ha vihart szültél is belém, de remélem egyszer megértem
4X Refrén:
Lassan elvonul, a vihar nem hátrál
Kérlek, mutasd derűsebb sugarad útját
A felszálló pára miért zúdul le újra
Mond, miért zúdul le újra
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
