|
|
|
Látod mindenki elment,mindenki távozott,
Mindenki más úton,mindenki változott.
Nincsen már egység,nincs ami régen volt,
Volt aki értünk,de volt aki másért szólt.
Akadt aki épített,akadt aki nézett,
Volt aki mosolygott,volt aki vérzett,
Harcoltunk egymásért vagy a másikra köpdöstünk,
De nem voltak ütések,csak egy kicsit lökdöstünk.
Széteső csorda,miben én is porrá válnék,
Villám verte fák közt én is tovább szállnék,
Elolvad a lelkem,mint a gyertyán a viasz,
Jön majd egy új nap,de ez sem túl nagy vigasz.
Hazudnak a könnyek,mert hazudniuk könnyebb,
Keserűség áradata,de neked ettől könnyebb.
Csalódtam a reményben,mert átvágott keményen,
Nem is kértem túl sokat,csak reméltem szerényen.
(Csak reméltem szerényen)
Refrén:
Csak egy emléknek szánom,apró gondolatnak,
Hogy reményt adhassak egy pillanatnak,
Mikor rám gondolsz éjjel vagy a múltunkra éppen,
Ne felejts el engem semmiképpen.
Csak egy bánatos sóhaj,egy bánatos kiáltás,
Én eltűntem csendben,helyettem kiált más!
Csipkedő szívvel loholok csak egyre,
Keresek valakit a végtelenbe.
Tessék itt van,itt vagyok,eljött hát ez is.
És rájöttél arra,hogy megy ez nélkülem is.
Most is néma hangokat egyedül hallgatok,
Szótlanul bollagok a csendes hideg éjben.
Valami elmúlt,nincs erő a fényben.
Mindenki más úton,halálos fényben,
Mosolyogva mondtam menjél csak nyugodtan.
Én ott vagyok,ott leszek,Veled gondolatban.
Az álmaid felé titokban haladtam,
De elestem,felsírtam aztán feladtam.
Én nem akarok menni,de úgy érzem,hogy mennem kell,
Fáj ami most van,ez ellen tennem kell!
Ha a szemedbe nézek,még sok szépet láthatok,
De ha azt kéred mennyek el,akkor távozok!
Minden elmúlik,az emlékek szépek,
Rossz az,hogy nem vagy itt,fájnak a képek!
Refrén:
Csak egy emléknek szánom,apró gondolatnak,
Hogy reményt adhassak egy pillanatnak,
Mikor rám gondolsz éjjel vagy a múltunkra éppen,
Ne felejts el engem semmiképpen.
Csak egy bánatos sóhaj,egy bánatos kiáltás,
Én eltűntem csendben,helyettem kiált más!
Csipkedő szívvel loholok csak egyre,
Keresek valakit a végtelenbe.
Nektek mesélnék bármi jót,rajzolnék képeket,
Küzdenék értetek,mondanék szépeket!
De ne kapaszkodj belém,mert magammal rántalak
A sötétbe,a mélybe,hol mindenért bántanak.
Sebeket felszántanak,elolvad a szeretet,
Az nevetett legjobban aki engem szeretett.
Ötből négyen meghaltak,hárman mégis élnek,
De nem bízom már bennük,hiába is kérnek!
Hiányzol nekem,de nem érzem a viszonzást,
Nem hiszem,hogy azt kívánod,Te is egyszer viszont láss!
Csak hívom az álmomat,hogy megint lássalak,
De nem te jössz,nem te vagy,ez csak egy másolat.
Én mindig csak vártalak,hiába is bántalak,
Felszínesen karcolnak,de ezek már nem ártanak.
Mikor mű szeretettel kimondod a nevemet,
Ha becsukom a szememet,hátra hagyom kezemet,
Ami feléd nyúlna,az arcodhoz bújna,
Újra meg újra a bőrödhöz simulna,
De nincs lehetőség,nincs újabb alkalom,
Elhal a mozdulat a múltamat hallgatom,
Elnémul a fájó szív,mint a téli játszótér,
Csönd van és szürkeség,kihaltnak látszó tér.
Ha rám gondolsz éjjel vagy a múltunkra éppen,
Ne felejts el engem semmiképpen.
Refrén:
Csak egy emléknek szánom,apró gondolatnak,
Hogy reményt adhassak egy pillanatnak,
Mikor rám gondolsz éjjel vagy a múltunkra éppen,
Ne felejts el engem semmiképpen.
Csak egy bánatos sóhaj,egy bánatos kiáltás,
Én eltűntem csendben,helyettem kiált más!
Csipkedő szívvel loholok csak egyre,
Keresek valakit a végtelenbe.
