



(Kis Ká)
Mindig kellettek emberek,ahhoz,hogy felemelkedjek
mégis mára,mindannyian eltűntek, a ködben
messze járnak, eddig érintetlen utakon
távolodnak tőlem, míg az életem kutatom
esélyek, mik a pokol fenekére küldtek
hibáztam, néhányan mégis örültek
régi jó pillanatok, mára porrá égve
egy-két szép pillanat, én és bátyám emléke
az idő elszalad s egyre jobban megértem
miért kétlem,hogy a múltnak nincs vége
mindig előtör, legféltettebb álmom
sose azt inkább az döntéseim bánom
(Joint)
Hiány érzetek kényszer képzetek,
homályban eltűnt emlék képek,
emlékszem anno szemed csillogására,
vagy szád lágy suttogására,
oly közel vagy hozzám és mégis távol,
búcsúztunk mint a szeptember a nyártól,
régi képek már a földre hajítva,
könny szökik a szemembe arra gondolva,
hogy éveim mint a múló pillanatok
és rám se bagóztok, rám se gondoltok.
És csak múlnak hónapok hetek,
Eltűnnek sokan kiket szeretek.
(Kis Ká)
Ez a minden de nem maga az álom
az döbbentett rá mikor minden barátom
elhagyott,forintért vagy puszta vágyakért
azok után,hogy rengeteg támadás ért
mégis így jöttem rá,hogy ki hiányzik nekem
csak a szeretet, ettől van hiányérzetem
ezért fedi a boldogságot a rossz élet
és elragad a mélybe ha nem vagy ébren
ha nem vagy képben, hogy mit teszel éppen
járj nyitott szemmel,kérlek légy résen
hiszen a sors egyszer tőrbe csalhat
s senki nem mutatja az irányokat
Refrén: (Szasza)
Hiányzik pár dolog, érzem
Főként rólad álmodom ébren
Nem az történt amit reméltem
Pedig ez volt minden reményem
Megértés, csak ennyi hiányzott
Minden percben nyugalomért kiáltok
Nekem nincs több csillag, az égen
Szorít a szívem de tovább kell lépnem
(Kis Ká)Hiányzik pár dolog(Szasza)érzem
(Kis Ká)Főként rólad álmodom (Szasza)ébren
(Kis Ká)Nem az történt (Szasza)amit reméltem
(Kis Ká)Pedig ez volt(Szasza)minden reményem
(Joint)
hiány amit belém ültet a valóság
kitépett lapokon kimondatlan igazság,
eltűntek dolgok mik a minden voltak,
tudom már sokan előre szóltak,
hogy becsüld meg a boldog pillanatot,
amikor még elmém nem rágódott,
de sajnos elszálltak azok a percek,
feledésbe merültek szeretett emberek,
késő bánat de most már tudom,
a jövőben a kiutat nem látom,
a sugallatom és a múzsám várom,
akiben magam megtalálom
(Kis Ká)
El nem múló,örökre tartó sebek
amik végigkísérik az egész életed
magadra vagy utalva, kiutak nincsenek
rájössz,hogy nem hiányzol senkinek
de ez nincs így, még akkor sem ha úgy érzed
sírj,de ne mond,hogy nincs értelme élned
hisz előtted a cél, neked kell csak látnod
közel hozzád, mindent meg kell próbálnod
mindennap mosolyogva kelj fel, köszönd meg
az életnek, hogy van még mit enned
hogy nem a szegények közt van a helyed
ha nem tévedek, gazdagon éled életed
(Joint)
Kimondatlan szavak mit most kimondanék,
de már a félelmek a múltat repítették,
a messzi távolban ködbe tűntek el,
csak az emlékezetnek tartozom köszönettel,
és azoknak kik mindig mellettem álltak,
ha szarban voltam akkor is támogattak,
és köszönöm az érdekembereknek,
mikor baj volt ők a sötétbe löktek,
megmutatták hogy az élet nem játék,
de megbocsátok, valós a szándék,
mert látom valóban ez a sorsom,
ez alapozza meg az én harcom
(Kis Ká)
De az élet csordogál útjain tovább
ne feledj, de engedj, bárki megtalál
üvöltő percek, sikító mozdulatok
mi rád emlékeztet azzal felhagyok
bármi is legyen a válaszom nem
lehet az összes vagy csak kettő az egyben
én nem adom fel semmilyen esetben
megbántam minden rossz cselekedetem
az életem, csak egy darab benned
dobj el kérlek ha már nem kellek
fájni fog de szívem örökre bezárom
mosolyogj de tudd Te voltál az álmom
(Joint)
Furcsa, de gondolataim körülötted lebegnek,
mint a filmekben soha nem felednek,
mindenkiben téged kereslek, nem talállak,
képzeletben most is az állomáson várlak,
dacból írt szavak ütöttek szíven engem,
nyomot hagytak bennem szennyezik lelkem,
mondtad: szeress őszintén, ha kell,
de a szavaidra ne cáfolj tetteiddel!
Most már látom volt benne igazság,
de ebben nekem nem lesz vigaszság.
De nem adom fel, és ez felemel,
Ez neked van címezve szívvel lélekkel!
Refrén: (Szasza)
Hiányzik pár dolog, érzem
Főként rólad álmodom ébren
Nem az történt amit reméltem
Pedig ez volt minden reményem
Megértés, csak ennyi hiányzott
Minden percben nyugalomért kiáltok
Nekem nincs több csillag, az égen
Szorít a szívem de tovább kell lépnem
(Joint)Hiányzik pár dolog(Szasza)érzem
(Joint)Főként rólad álmodom (Szasza)ébren
(Joint)Nem az történt (Szasza)amit reméltem
(Joint)Pedig ez volt(Szasza)minden reményem



A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.
A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026 épp csak elindult, de máris elhozta magával minden Völgy rajongó számára az év első izgalmait. Jubileumi kiadással tér vissza idén a Művészetek Völgye, 35. alkalommal ismerhetik meg a látogatók a magyar kultúra legszélesebb, legszínesebb kínálatát a Balaton-felvidék festői részén.
A táj nemcsak természeti, hanem történelmi szépségeket is tartogat, ami az idei évben újra a fesztiválozók mindennapjainak részévé válik.
A jubileumi kiadás alkalmával ismét bekapcsolódik a vérkeringésbe egy legendás helyszín, a Klastrom.
A most meghosszabbított jelentkezési határidővel még minden alkotókedvű embernek van ideje beadni a Fényártban a Klastrom - Fényfestészeti pályázatra a munkáját. Többeknek megadatik a lehetőség, hogy a fesztivál ideje alatt életre keltsék ezt a történelmi helyszínt, ahol például
Vecsei H. Miklós, Takács Dorina (Дeva) és Balla Gergely (Platon Karataev) romtemplomokhoz készített vetített előadása, a Hortus Conclusus is elkápráztatja majd a közönséget.
A Völgy a legismertebb könnyűzenei előadók otthona is
Az eddig bejelentett nyolc fellépőn túl biztosan Zár majd az égbolt Kapolcson, felcsendül a Húsrágó Hídverő, hiszen az ország egyik legismertebb alternatív zenekara a Kispál és a Borz újjáalakulása óta először érkezik a fesztiválra.
A tavaly óriási sikerű koncertet adó Geszti idén is megtáncoltat mindenkit, de a rendszeresen sztárparádéval utazó Budapest Bár is garantáltan magával hozza a jóhangulatot.
A nyár legemlékezetesebb 10 napjában nemcsak zenével, hanem képzőművészettel, tánccal, újcirkusszal, irodalommal is feltöltekezhet a Völgy közössége, ahogy a színházi produkciók is minőségi szórakozást ígérnek.
Az ígéretre garancia is a társulatok neve, hiszen előadást hoz a folyamatosan teltházak előtt játszó Orlai Produkció, az ország talán legfiatalabb társulata, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett hallgatóiból álló SICC Production, valamint a Delta Produkció is.
A friss neveken túl természetesen ott lesz a már korábban a fesztivál plakátjára felkerültek is
az Elefánt, az Esti Kornél, Co Lee, Dzsúdló, Beton Hofi., a KFT, Zorán és Koncz Zsuzsa is. A jubileumi fesztiválra készülő Völgy Szimfonik 35. a hazai zenei élet legismertebb neveivel, a Duda Éva Társulat best of műsorával, míg a Feledi Project Kulka Jánossal közösen a Cseresznyéskerttel lép majd a közönség elé.
Rengeteg program várja a Művészetek Völgye látogatóit
A jubileumi év meglepetéseinek sora még közel sem ért véget, így érdemes éberen figyelni a fesztivál felületeit, illetve már most bebiztosítani a részvételt az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára. A jegyek elérhetőek a Művészetek Völgye honlapján.
A fesztivál önkénteseket toboroz
Ha valaki nemcsak kikapcsolódna, hanem hozzá is tenne a közösség építéséhez, annak a január második hetétől induló önkéntes jelentkezés a legjobb lehetősége erre, hogy a Völgy csapatához csatlakozzon.