|
|
|
| Előadó: | Kormorán Memory Band |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Garay András |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Mi, gyerekek, nagyon vártuk az elsõ havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felõl a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidõ kezdetét nem a kalendárium betûi, hanem az elsõ hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az elsõ havat, szabadságunk kezdetét.
Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre.
Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szõni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipõnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idõ, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szeretõ gondoskodása.
Kezdetét vette a sütés-fõzés, a készülõdés. Hamarosan itt a karácsony.
S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülõ piros betûs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülõ mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.
Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Õszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerû szavú.
Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülõk közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendõ nap örömében készülgetett.
Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának:
Anya, ugye a Menyországban is így telnek az esték?
Anyám igenére már tudtuk, eljön Õ hozzánk, mint tavaly, tavalyelõtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán.
Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyûgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltõ karácsonyfát.
A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi elõkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezõben.
A fát még az õsszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt elõre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdõt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetõre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az õsszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyõfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltûnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyõk oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyõfával ugyancsak különös látvány lehetett.
De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember. Leért a völgybe, s már erõst szürkült az idõ, mikor elérte a falu elsõ házait.
A hegyek alatt, a forrásnál - hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban - mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított.
Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt.
Mi van magával? - kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot.
Beteg vagyok, Márton - mondta az öreg. A kályha hideg volt.
Mindjárt befûtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót.
Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévõ fára esett. A tuskóra tette a kis fenyõt, s nagyot fohászkodva apróra hasította.
Lassan pattogni kezdett a tûz, s fenyõillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett.
Akkor holnap - mondta apám búcsúzóul.
Már nagyon vártuk õt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erõt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza.
Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplõbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdõdött, amit úgy vártunk. Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendõ kisgyermekrõl, emberekrõl, hatalmasokról és szegényekrõl. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözõkrõl, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövõt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengõ megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol.
Könnyes szemmel, kérdõn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye.
Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tõle megtagadni.
Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.
Boldog karácsonyt mindenkinek - mondta, és behozta a gõzölgõ levest.
– A fesztiválszezon végén már csak a karszalag fakó lenyomata emlékeztet a nyárra, de a közösen átélt kalandok, a felejthetetlen koncertélmények és a frissen megtapasztalt szabadság érzése velünk maradnak. Ezeket az élményeket és az általuk felvetett kérdéseket vizsgálja a Fesztiválország című zenés mozifilm – szól a beharangozó.
Fotó: JUNO11
Kötelező és marginális nyilatkozatok a Fesztiválországban
A legismertebb magyar fesztiválszervezők szólalnak meg: Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán, Márta István, Oszkó-Jakab Natália, Valde Orsolya, Varga Balázs, Lovasi András és persze kihagyhatatlan Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi. Emellett Lovasi András, a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, a Quimby, Дeva, Sisi, a Margaret Island, a Blahalouisiana is mesél a fesztivál-élményekről.
Müller Péter Sziámi a film díszbemutatóján
Fotó: JUNO11
De miért maradtak ki olyan fesztiválok, amelyek máig meghatározó szereplői (Campus) vagy azok voltak (Hegyalja) a hazai fesztivál-történelemnek? Irreleváns a Dope Calypso és Soma Mamagésa megszólalása. Soma talán épp a forgatás idején lépett fel az Everness Fesztiválon és ezért nyilatkozott, nem derül ki. Önnön erőltetett poénjain nevetgélő, a Szigeten felbukkanó Nánásiék sem adnak hozzá a filmhez. Megszólal még Sisitől Grandpierre Attilán, az átszellemült Varga Líviuson át Beton.Hofiig Beck Zoli és Eke Angéla is, azonban a film készítőinek koncepciója így sem nyilvánvaló.
– A szerkesztési elvem az volt, hogy a hazai fesztiválvilág sokszínűségét mutassuk be, tehát egy-egy fesztiváltípus vagy szubkultúra reprezentálója került be a filmbe – fogalmazott Csizmadia Attila, rendező.
Csizmadia Attila rendező és Varga Lívius (Quimby)
a díszbemutatón
Indokolatlan, hogy a széttetovált, extrém külsejű modell Szintia, aki életében először járt (a Sziget) fesztiválon, egy önálló szeckiót kapjon a filmben. Nem elegáns az sem, hogy olyan nyilatkozatok is vannak, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyes előadók mely fesztiválokat nem ismerik. Elmondható kulturáltan (ahogyan a Gryllus-testvérek megbeszélik az Ozora Fesztivált – és ez még vicces is), de ha mégsem sikerül, talán célszerűbb kihagyni az adott véleményt.
A Gryllus-fivérek a film egyik jelenetében
Fotó: JUNO
Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a Bánkitó Fesztiválról vagy hogy ismerjük-e a Fekete Zajt, nem tanácsos sértő megjegyzésekkel illetni az adott műfaj kedvelőit. Zenei stílusokról és azok rajongóiról illetlenség bántó dolgokat mondani, pláne ha színpadi ember az illető. Így épp az az elfogadás és nyitottság veszik el a történetből, amelyet hangsúlyoz.
Történetmesélés
Talán épp egy fiktív szereplős történet tette volna kerekké a filmet és törölte volna el a kissé nyers, dokumentumfilmes jelleget? (Ahogyan a Mi vagyunk Azahriah-filmnek jót tett az extra eseményszál.) A Fesztiválország a közlemény szerint abba a filmes hagyományba szeretne illeszkedni, amelynek mérföldkövei az Oscar-díjas Woodstock (Michael Wadleigh, 1970), a Glastonbury (Julien Temple, 2006) vagy az avantgárd Global Groove (Nam June Paik, 1973). Ez sajnos, nem sikerül neki.
Remek lépés volt az archív felvételek modern kori újraforgatása
Gerendai Károlyt már az első Sziget Fesztiválok idején is kamerák kísérték. Számos legendás lépésének (ahogyan sétál a K-hídon vagy a Hajógyárin) eredetijét és reprodukcióját is láthatjuk a Fesztiválországban. A kilencvenes években a fiatalok mertek nagyot álmodni. Megteremtették azt az atmoszférát, amely hazánkat Európa fesztivál-nagyhatalmává tette. Így lett a Diákszigetből Európa legsokszínű fesztiválja. Így élte az álmát a fiatal Gerendai is.
Lovasi András mesél arról, hogy hogyan találták ki a Fishing On Orfű fesztivált. Márta István arról sztorizik, hogy hogyan gyökerezett ki a Balaton-felvidéki falu pajtájából a Művészetek Völgye, amelyet aztán a Gryllus-fivérek értékes munkája is formált. Olyanná, amely ma lehetővé teszi, hogy az egykori Kapolcsi Művészeti Napok mára a nyár egyik legnagyobb kulturális ünnepe legyen.
Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere a film egyik
jelenetében
Fotó: JUNO11
A legjobb plakátragasztók a KFT-nek dolgoztak: a Volt Fesztivál alapítói
Szívmelengető érzés, ahogyan Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert abban a tornateremben mesél, amelyben a legendás soproni fesztivál alapjait lefektették. Kezdetben maguk plakátoltak. Majd híre ment, hogy ezt milyen jól csinálják, a KFT zenekar is felkérte őket a feladatra.
Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert fesztiválszervezők a film
díszbemutatóján
Fotó: JUNO11 Facebook
A Sziget Fesztiválon Torgyán József is tiszteletét tette
A Független Kisgazdapárt elnöke nyomatékosította a fiatal srácokban, hogy az a fontos, hogy a csajoknál jól teljesítsenek. Akkoriban a rendezvényen Drogbusz is volt – a szerhasználat ellen kampányolt – nevét sokan félreértelmezték.
Lemmy (Motörhead), David Bowie, vagy épp a az egyik utolsó Linkin Park-koncert az énekes tragikus öngyilkossága előtt Sopronban. A balatoni nyár vízparti élményei, a Bánki-tó bája, a Fekete Zaj experimentális zenéinek sötét mélysége és Paloznak lankáin szálló melódiák egy pohár gyöngyöző bort kortyolgatva – ez mind része a magyar fesztivál-kultúrának.
És a porból lett szabadság, ahogyan a film mottója hangzik. Pillanatnyi emlékképek, a hazai fesztivál-történelem hangulatos mementói, amelyek jólesőn melengetik a néző szívet.
A Blahalouisiana fesztiválkoncertje
Fotó: JUNO11
Életed mozija – hangzik a film másik szlogenje
A fiatalabb generációknak is annyit ad ez a film, mint a hőskor fesztiválozóinak? Inkább azok számára gazdag és üdítő, akik nem a zenei szektor szereplői és most pillantanak be először a magyar fesztiválok kulisszái mögé?
Egy korszak vége a hazai fesztiválozásban
Ahogyan Lobeinwein Norbert fogalmaz: most jött el egy korszak vége. Noresz az idei Strand Fesztiválon, a Dalszerző podcastjében beszélt arról, hogy a közelmúltban beszélgettek a szervező kollégákkal arról, hogy hogyan haladhat tovább a fesztiválok jövője a mai Magyarországon.
Vajon a jövő generációja is megtapasztalhatja majd, hogy milyen érzés a porból lett szabadság?
Közönség-találkozós vetítések listája itt.
A Fesztiválország 2025. szeptember 18-tól országosan látható a hazai mozikban.
Fotók: JUNO11
