|
|
|
| Előadó: | Kormorán Memory Band |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Garay András |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Mi, gyerekek, nagyon vártuk az elsõ havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felõl a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidõ kezdetét nem a kalendárium betûi, hanem az elsõ hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az elsõ havat, szabadságunk kezdetét.
Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre.
Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szõni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipõnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idõ, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szeretõ gondoskodása.
Kezdetét vette a sütés-fõzés, a készülõdés. Hamarosan itt a karácsony.
S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülõ piros betûs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülõ mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.
Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Õszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerû szavú.
Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülõk közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendõ nap örömében készülgetett.
Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának:
Anya, ugye a Menyországban is így telnek az esték?
Anyám igenére már tudtuk, eljön Õ hozzánk, mint tavaly, tavalyelõtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán.
Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyûgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltõ karácsonyfát.
A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi elõkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezõben.
A fát még az õsszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt elõre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdõt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetõre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az õsszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyõfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltûnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyõk oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyõfával ugyancsak különös látvány lehetett.
De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember. Leért a völgybe, s már erõst szürkült az idõ, mikor elérte a falu elsõ házait.
A hegyek alatt, a forrásnál - hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban - mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított.
Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt.
Mi van magával? - kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot.
Beteg vagyok, Márton - mondta az öreg. A kályha hideg volt.
Mindjárt befûtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót.
Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévõ fára esett. A tuskóra tette a kis fenyõt, s nagyot fohászkodva apróra hasította.
Lassan pattogni kezdett a tûz, s fenyõillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett.
Akkor holnap - mondta apám búcsúzóul.
Már nagyon vártuk õt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erõt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza.
Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplõbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdõdött, amit úgy vártunk. Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendõ kisgyermekrõl, emberekrõl, hatalmasokról és szegényekrõl. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözõkrõl, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövõt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengõ megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol.
Könnyes szemmel, kérdõn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye.
Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tõle megtagadni.
Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.
Boldog karácsonyt mindenkinek - mondta, és behozta a gõzölgõ levest.
A Bohemian Betyars új dala, az Úgy Esett egy váratlan és megható fordulatot hoz a zenekar történetében.
Világkörüli turnéja közben fordul befelé a Bohemian Betyars
A világot bejárt, őrületes energiájáról ismert formáció most egy meglepően intim oldalát mutatja meg – egy olyan pillanatot, amikor a kavalkád helyét a nyugalom, az őrületét a gyengédség veszi át.
A dal különlegessége, hogy ezúttal Kakas (Palágyi Máté) – aki eddig inkább a lendületes, harsányabb számokkal azonosult - eddig igencsak jól titkolt gyengéd, lírai énje kerül előtérbe.
Az Úgy esett egy mélyen személyes vallomás, amelyben Kakas eddig ismeretlen, érzékenyebb oldala mutatkozik meg.
Ráadásul a dal közepén elhangzó vallomás Kakas saját esküvői fogadalmából származik - és amely nagy nevetéseket váltott ki a násznép körében.
A dalhoz készült klip is ebben a szellemben született
A dokumentumfilmes koncepciót Kőrösi Máté rendezővel közösen álmodták meg, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Dívák és a Mossuk kezeinket – az eltitkolt kórházi fertőzések nyomában.
Az ötlet alapja az volt, hogy Kakas és felesége, Anna három hónapon át minden nap készítsenek egy-egy rövid videót a mindennapjaikról, amelyekből később egy naplószerű történet állt össze.
A végeredmény Songoro Laurával közösen formálódott mozgóképes naplóvá – egy őszinte, bensőséges képsorozattá, amely Kakas és Anna kapcsolatának pillanatait örökíti meg: egy szerelmi történet mozaikjává.
A szöveg az együttlét apró pillanatait örökíti meg
A hajnalig tartó hallgatásokat, a közös nevetéseket, az egymásban talált nyugalmat. Egy olyan kapcsolat lenyomatai, amelyben a „káosz is nyugodt”, és ahol „még a bú is bájos”. Egy apró, ötletes csavar zárja – érdemes végighallgatni, hiszen „addig-addig kergették a véletlent, míg megtaláltak valamit.”
A zenekar most a személyesebb hangvétel felé kanyarodik
Ennek ellenére a világjáró lendület továbbra is ugyanúgy hajtja őket. Alig értek haza hatállomásos ázsiai turnéjukról - ahol bejárták Kínát és Japánt (Chongqing, Chengdu, Peking, Zhoushan, Shanghai és Tokió), hamarosan indulnak is tovább olyan európai nagyvárosokba, mint Párizs, Valenciennes, London, Bristol, Brighton, Rotterdam, Amszterdam, Berlin, Prága és Bécs.
Miközben a Bohemian Betyars hazai zenekarok közül szinte egyedülálló nemzetközi sikereket ér el, és kontinenseken át zenél ezrek előtt, az Úgy Esett pont az ellenkező irányba fordul: befelé. Egy dal, ami a turnék zaja mögött meghúzódó nyugalmat, az otthon pillanatait, a megérkezést dolgozza fel.
Bohemian Betyars - Úgy esett videó itt.
