|
|
|
Kitagad a föld már engem
A bús földönfutót
Nem szeret most hirtelen egy sem,
Vagy mind csak hazudott.
Jaj, miért büntet az ég?
Hisz teljes volt a kép,
Most oda van a Mindenség.
Káprázat és szörnyű méreg
A vágy szeretni hív.
De ködbe rejti el azt a képet,
Hol már törött a szív.
Úgy fáj ez a halál,
Hogy biztatott e táj.
Most odaveszett minden bátorságom.
Jaj, mi lesz velem akkor hát?!
Még van-e, aki fentről lát?
Vagy magam vagyok árva, ki rémületbe várja,
Míg jő a sorscsapás, kígyómarás, hurcoltatás.
Miért is nem jár nékem társ?
Miért?
Jaj, micsoda egy ostoba tréfa
Mi vár? Hol a kiút?
Túl sok legény kért engem néha,
S most lám már egy se jut.
Fél pár az lettem már.
És rémálommá vált a Szentiváni titkos álom tájék.
Jaj, mi lesz velem akkor hát?!
Még van-e, aki fentről lát?
Vagy magam vagyok árva, ki rémületbe várja,
Míg jő a sorscsapás, kígyómarás, hurcoltatás?
Miért is nem jár nékem társ?
Miért?
Mi lesz velem akkor hát?!
Még van-e, aki szépnek lát?!
Vagy itt maradok árván a semmi rémes ágán?
Jöjj, szabadító, halált hozó, ragadozó!
Mert ha nem kellene önkezemmel elvégeznem
Az volna a jó.
Oly jó.
Az esemény beharangozója így szólt.
A februári Zene x Mozgás esten három művészeti ág találkozott. Zene, tánc és színház is szerepet kapott.
Grecsó Zoltán vendége a Forte Társulat volt, akik színházi darabok táncos feldolgozásait adják elő. Repertoárjukban szerepelnek Petőfi Sándor és Borbély Szilárd drámák, de készítettek feldolgozást Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjéből is. Grecsó Zoltán Horváth Csaba koreográfussal beszélgetett, a társulat pedig természetesen bemutatóval is készült a nézőknek.
Az esthez társult az A Dal felfedezettje, Petruska András. Ő zenélt a Forte Társulat performansza alatt, de muzsikált a fiatal tehetség, Géem is.
Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Petruska András két nagylemezzel és két EP-vel a diszkográfiájában, az A Dal felfedezettjeként is ismert a közönség számára. Az ő játékát és a tehetségkutatót megjárt Trouble in My Mind című dalt önálló előadásban is élvezhettük, s Petruska muzsikája szolgált aláfestőként a Forte Társulat műsorához is.
- Választottam egy olyan szakmát magamnak, amelyben ki tudok teljesedni és jól tudom érezni magam bárhol a világon, ahová leraknak. Nincsenek ennél nagyobb álmaim az életben
- vallja a művészetéről, a zenéről Petruska.
Petruska adatlapját itt találod.
Az este és a beszélgetés folyamán Petruska minimális betekintést engedett önmagába, a zenéhez való hozzáállásába és mély gondolataiba, amelyek irányítják a némiképp arisztokrarikusra vett karaktervonásait.
- Nem szeretem a gondolatolvasást
- vallja Petruska.
Vagyis jobban teszi a közönség, ha nem akarja megfejteni azt, hogy milyen ember is igazából Petruska.
A programban színházi darabok zenés-táncos feldolgozása szerepelt és persze a hangulatos pódiumbeszélgetés, melyet most is – mint minden korábbi tánc-témájú estet – Grecsó Zoltán táncművész moderált a tőle már megszokott barátságos és felkészült formában.
Horváth Csaba, a Forte Társulat művészeti vezetője és koreográfusa mesélt arról, hogy az A38-on látott performansz két fiatal tehetsége szerepel abban a darabban is, amelyet a veszprémi Hangvillában visz színpadra a társulat. Ez pedig a Petőfi-emlékév kapcsán az egyik leginkább kardinális darab a költő-óriástól: A helység kalapácsát rendezi, fizikai színház formájában.
Ebben - még ha drámai darabról is van szó - a szereplők ugyanannyira fejezik ki a testükkel, mint a szavak szintjén a mondandójukat. Ez különlegesebbé és élvezhetőbbé teszi az előadást. Tánc, zene, színház és próza közöséből áll össze az, amit fizikai színháznak neveznek.
A fiatal tehetség, Géem zeneiségére már a kétezres évek közepén is azt mondtuk volna, hogy hálószoba-pop.
Ültünk az albérletben délután háromkor, hatalmas semmitttevés és világmegváltó gondolatok közepette, egy üveg bor bódító társaságában és trip-hopot hallgattuk. Portishead-et vagy Flunk-ot. És rettentően fontosnak éreztük magunkat. És szükségünk volt erre az elvonulásra, a csendre, a megnyugvásra, a tűnődésre.
De lehetne Géem műfaja a fürdőszoba-pop is. Előbbi azért illik jobban Géem zenéjére, mert Csillapító című klipje egyszálgitáros elmélkedés egy hálószobából. Álomvilágból, merengőn, padlót bámulón gondolatait dúdolva, gitárját pengetve. Ez a fajta muzsika napjaink életritmusát nulla százalékban tükrözi. Ugyanakkor felsejlik benne valami, ami arra enged következtetni: generációjának – és mindazoknak, akiket korosztályán túl is képes megszólítani – igenis szüksége van erre a lassan hömpölygő, magvas gondolatoktól mentes, merengő gondolat-folyamra.
Éppen azért, mert iszonyatos tempót diktálnak a hétköznapok. És jobb, ha olykor megállunk egy ilyen nóta felett tanakodva. Segít kiszakadni a pörgésből és némi digitális detox-ban részesít. Reménykeltő, hogy Géem generációja számára sem minden a technológiáról szól. Tekintve, hogy napjainkban óriási nosztalgia uralkodik a világban zeneileg, érzésekben, hangulatokban, emlékekben, nem is túlzottan idegen a közönségtől, hogy azonosuljon Géem-el.
Ez a múltba révedés pedig az ezredforduló utáni évekre hatványozotton vonatkozik. Elhitte az emberiség, hogy nagy és pozitív változások elé néz, hogy a világ jobb hely lesz, mint volt. Aztán kaptunk a nyakunkba klímakatasztrófát, gazdasági válságot, természeti katasztrófát, világjárványt és háborút. Csoda, ha elvágyódik a nép (a hálószobába)?
Géem megtalálta azt az otthonosan megnyugtató érzést, amit akkor érzünk, amikor este magunkra húzzuk a takarót és teret engedhetünk lelkiállapotunk megnyugvásának.
Fotók: Zeneszöveg.hu hivatalos
