|
|
|
Talán előbb önmagunk pusztítjuk el,
s a Föld túlél minket fájó sebekkel,
aztán lassan meggyógyítja önmagát,
és a Sors küld majd egy másik parazitát.
Az idő oly gyorsan száll,
szívem a fényre vár
megóv majd, és örökké él,
ó ezt mondtad, ezt ígérted rég
volt ki mindig csak érted élt,
bíztak benned és bíznak még
porból lettek, de a te véredből,
álmot látnak egy szebb életről
várják országod, s várják, hogy jöjj
szállj le hozzánk, hisz tiéd e Föld.
s lelkünk emeld a mennyekbe föl.
Törvényt adtál és életet,
értünk áldoztad gyermeked
és újra elhitted, bármit mondanak rád.
Lám a gonoszság lett az úr,
áldott örökből nincs kiút
Régen elvették lelkünk oltalmát
Látod hogy vérzünk el,
magunk temetjük el
Vérrel áldoztunk,
végleg elbuktunk.
Nincs idő, s nincs remény, hogy nevetve éljünk
Mondd miért, s meddig várjunk még
Válaszra várva míg élsz
Törvényt adtál és életet,
értünk áldoztad gyermeked
és újra elhitted, bármit mondanak rád
És az emberség lángja ég,
néped szívében őrzi még
Ők is megvédték lelkük oltalmát
Soha nem vérzünk el,
neved támasztjuk fel
Hittel áldoztunk,
veled álmodtunk
Nincs idő, és nincs remény, hogy nevetve éljünk
Mondd miért és meddig várjunk még
Válaszra várva míg élsz
