|
|
|
| Előadó: | Anna & the Barbies |
|---|---|
| Album: | Medallion |
| Megjelenés: | 2007 |
| Hossz: | 4:17 |
| Szövegírók: |
Pásztor Anna Pásztor Sámuel |
|
Pásztor Anna Pásztor Sámuel |
|
| Kiadó: | CLS Records |
| Stílus: | Alternatív |
| Címkék: | Keressük! |
intro:
egyszer valamikor,
de talán még nem is oly rég,
volt egy elveszett rét…
oda egy patak mentén mentem én,
s velem a kérdőjelem a fejemen…
verse1:
és nemsokára jött rét, vele jólét,
napsütés és szép türkizkék lepkék,
egy kis időre, jól lettem ott tőle
egy mohás fa oldalának nekidőlve…
de a DE sanda szándéka randa esőfelleget
teregetett szét a rét felett, a nap lehet, hogy
nem kapott elég teret, mert elfogyott, és engem akkor
otthagyott perceken belül a réten egyedül,
és a fák megmondták, baj lesz,
nagy zuhé, zivatar, villámlás, jaj lesz…
nekem meg szegény fejemnek, no meg
szegény kérdőjelemnek!
és lett ott csönd, és remegés, félés…
és jöttél Te, a reménytelenség közepébe,
egy fakarddal, megmenteni engem
egy kis hülye dallal:
bridge:
la-la-la-la, te énekeltél,
la-la-la-la, én meg hallgattam,
la-la-la-la, lassan éreztem már,
la-la-la-la, minden rendben van.
verse2:
most meg megy a metró velem,
azt hiszi, visz, hagyom, higgye,
legyen neki igaza,
hazafele úgysem visz
ez a csuda-fura mély alagútú út,
ott szemben félve fut visszafelé.
kicsi álom-mások képe,
kénye-kedve vihetne akár a pokolba,
földalattibb már az sem volna…
bridge:
la-la-la-la, te énekeltél…
refr.:
már messze jár, az a nap, az a nyár,
de én tudom, még van egy dal, van egy rét,
s te ott vársz majd rám
verse3:
(hoooold it!)
na, most kéne kard ide fából,
hogy megszabadítson a mából…
lassan összefolynak a falak, fény-halak,
kavarog a gyorsfolyású patak… (And march!)
na, most kéne, hogy jöjjél Te,
a reménytelenségnek közepébe,
utat törve egy fakarddal,
megmenteni engem egy kis hülye dallal.
refr.:
la-la-la-la, te énekeltél….
refr.:
már messze jár, az a nap, az a nyár…
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
