|
|
|
91, 85, 62, 64
családom évszámai, mit szeretnél? mit adjak még?
az ég felettünk kék, melegben az eső csepp elpárolog
nyugodt szívvel elpártolok, ha nem tetszik majd pár dolog
városunkban, hazánkban, bár hiányozna jó pár egyén
jegyzettömben, nem folyik össze tintám tollam hegyén
körítésnek jó a saláta, de van más minek vége: 'hu'
sikeres volt köztünk Kicsim az első randevú
szerelem első látásra, felfigyeltem Rád
szívem hevesebben dobbant, mikor odaértem Hozzád
hiába szeretnék gyerek maradni, eljön az idő, hogy felnőjjek
egy tár vaktöltényt a saját fejem irányába lőjjek
bár eddig is lett volna indok, fájdalom vérzés nélkül
belső inger váltakozás, testem leketekkel békül
a befektetés vissza térül, míg fejem magasságtól szédül
hátsó felem a gép előtt, két forgó széket szét ül
rózsaszín felhő maszatolódik a borongós égbolton
a paletta megváltozik újabb szín a kék folton
cián, magenta, és black előtt yellow, mint a bögre
nyomdász szülők, kiktől ezt meg tanultam én mindörökre
ez nem halandzsa, csak szimpla ritmika a sorokban
és akkor mi van ha nálam pók helyett penész lakik minden sarokban?
vagy talán még az se.. de ki tudja mi a célunk?!
miért élünk?..a jövőtől vajon mit remélünk?
ki látja a jövőt? ki fél? ki mindig új napot remél
velem szemben ez nem ér, a pokol lángja néha elér
mikor mondom ki hogy elég? mielőtt porcikánk elégnek
a barátaink lelépnek, könnyes búcsút intek felétek
térdre hullva elétek.. csak egy karnyújtás és elértek
az időnk nem túl hosszú amit születéskor lemértek
balesetek, járványok, fiatalon halnak
rövid az életük mint egy kifogott halnak
mond bátran amit gondolsz, mindenkinek lehet véleménye
több millió puzzle miből összeáll életünk képregénye
mindenkinek lehet szép meséje, lehetsz pultos Te egy bárkán
nem kell félned senkitől, mint Paff, a bűvös sárkány
iskolába járunk, de az életre, csak ő maga tanít meg
csak ő lesz ki egy három D-s képet eléd vetíthet
ki minket szétfeszíthet egymástól, látszólagos szítás
ilyedség, félelem, mikor jön a hívás
"szia..bocsi, de szerintem sikerült.."
hogy is mondjam..beaksztott..ahogy a börtönből kikerült
régebben távozott, de most vállalja a szerepet?
lehet meggyónta bűneit, csupa hit és szeretet
vagy elszökik messze? minden gondját hátra hagyva
telefonja vissza szól: "bocsi légyszi, hagyj ma"
szádba lila hagyma, mégis a tetteidtől hányok
hiába tesztek rosszat, mégis vissza kacsintok rátok
ki látja a jövőt? ki fél? ki mindig új napot remél
velem szemben ez nem ér, a pokol lángja néha elér
mikor mondom ki hogy elég? mielőtt porcikánk elégnek
a barátaink lelépnek, könnyes búcsút intek felétek
térdre hullva elétek.. csak egy karnyújtás és elértek
az időnk nem túl hosszú amit születéskor lemértek
balesetek, járványok, fiatalon halnak
rövid az életük mint egy kifogott halnak
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
