|
|
|
Az ördögbe is drágám – visszhangzott zimmer frei szobám.
Kedves tág területem, testi, testületi tetovált őrületem.
Pedáns púlai puliként lihegtem a verőfényes reggelek napfelkeltét, telelihegett luftbalonként libegtettem pályájának cikluskezdési állapotába az izzó napkorongot, gásztájbárteri luszterom koronacsontját.
Kutyaként kurvultam önként, örökös csontként nyalogatva sós kezeimet és sós lábaimat.
Mediterrán mély merengéseim mérges reggelein lestem a tengert, nyugodtan meghódított, magamhoz hódolt hosszú korcsolyapályámat. A tengerem tiszta területem, vaduló vadászösztönöm múlni nem szűnő arasznyi akarata, csodás lubickolás pakolás.
Papolni is szoktam komolyan a tengernek.
A sirályok, rég ismert privát partnereim, csapódtak be hatalmas balkonomon, mint a tengeren.
Először a légben, utána bizonytalan csatornahálózatomon, később teraszomon, majd legvégül síkos ablakomon.
Párafelhőink ilyenkor köptek vastag kockát vasrácsot követelő sötét szemüvegeinkre. Sirály sikítás akarás.
Szemfényvesztés nélküli hígtalan meghívás hamisítás.
A sirályok sorban masíroztak szobasarkaim mitológiai kukoricásaira, a tengerim szétszórt ládahamisítványom morgására.
Csöndesen csöpögtették narancspamacs szakálluk zúzmarafellegét nyoszolyám érintetlen csücsöktükrére, fehérneműim fekete lelkére.
Szótlan megértés eltérítés kacajfarsangötleteink semmi rosszat nem sejtettek énbennem, sem területemen.
Ültünk zimmer frei szobám magánybútor tolakodásában, ásítozva.
Minden másnapos tárgyam tárgytalan katlanszobám koravén gőzállapotában pompázó.
Zimmer frei szobám szalagszépségében szellőztettem a szerszámomat a minap. Nem is vártam a váratlan barátaimat, a sirályokat, kik évezrednyi redőnyeim pedagógusaiként csitították csillapodni nem szűnő tüneményeimet. Először is a jégmelegségben nyilvánult meg nyilvánvaló nyers rakétaröptük, majd a párkányon.
Eleinte jók voltak, de ezután komolytalankodtak. Káromkodtak.
MINDEN ok nélkül minden kedvenc tárgyamat elmozdítottak leendő állásfoglalásaikról, minden létező szobalétet garázdaként kezeltek.
Én valósággal felbaszódtam a szokatlanul undorító modoruktól, és úgy határoztam, hogy jócskán megszopatom a faszommal ezeket a randa hamis barátokat.
Bátor bárdom belétek mártom – mondom.
Kövér kuracom kolbászkomolyságát kondítottam kaján protéziseik párduci párhuzamába.
Barbár bűnösként basztam málészájú mosolyuk mosógépcentrifugáját cifrán cincogó cimbalomcimpámmal.
Merész morbidságú marhanagy marslakómat mártogattam a májukig.
Jégkorszaki jérceként jebáztam jércikéim jajgatását.
Reumáztattam Robinhúdommal ridegen rikácsoló rücskük réveteg beteg rébuszát, bukszáját.
Jelentős teknős-nyúlványomat nyomtam rívó retikülük szájpadláspincéjébe.
Rothadt sánta szájmalom-gerincvelő nyelőcsövükbe kényeztettem kurtának nemigen becézhető hős hurkámat.
Tömör télapómat tukmáltam tágranyílt csörömpölő csőrükbe és orrluk bőrükbe bánatos büntetésként szemlélve szemöldököm szemszögéből.
Szilajul kígyózó szíjaligátoromat gyugtam gyanúsan gyér nyelőcsőgyárpalotájuk portásfülkéjébe, kietlen kemencéjébe.
Szamárbőgető faszom lett a sirálybőgető bosszúálló, mivel a torkukba nyomtam az egész türelmetlen tartalmát.
Hámozatlan hosszikás banánomat bajtársi bájjal baszarintottam bele szájlukaknamezejükbe, pont oda, ahol valahol valamikor szép füttyszó hagyta el az üreget úgy nyolc óra körül.
Kedélyes kövér kukacomat birkóztam bele csöpögő csapként csontos cseppkőbarlangnyi szájnyílásszénakazluka égő gyufaszálként a benzineshordóraktárba rázkódtak.
Miniatűrának nem mondható mamuti motollámat szélmalomharcként motázom meghalt szájpadlásmócsingotok magas szférájába.
Bőszen bájos bárdomat fészkeltem nyálkamirígytónusú szájpadlásuk különböző létrafokozataira, garádics lukuk különböző fokaira.
Gigászi gejzírként göciztem gurgulázó garatukba gonoszul.
Tengeremet göciztem beléjük, és kissé fáradtan leheveredtem melléjük.
A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a Képes Krónikák Kiadó elhozza a rockrajongóknak a folytatást a rendszerváltás előtti és az azt követő évtizedek zenei világáról, a korszak nagyjairól. A Magyar Zene Házában tartott május 7-i kötetbemutatón legendás zenészeink elevenítették meg ezt az időszakot, emellett megnyílt a Magyar rocktörténet művészeti vezetője, a fiatalon elhunyt Futaki Attila (1984-2024) életútját bemutató minikiállítás.
Az eseményen Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója beszédében köszönetet mondott a kiadónak, hogy felvállalta a hiánypótló kötet megjelentetésével járó munkát, és a fiatalon elhunyt Futaki Attiláról emlékezett meg. Úgy fogalmazott: „aki lapozgatja a könyvet soha ne feledje el, hogy volt egy olyan rocker, aki világhírű képregényrajzolóként beletette a lelkét ebbe a kötetbe.”
Demeter Szilárd
A rendezvény keretében a hazai rocktörténetről Hegyi György (Emil.Rulez) vezetésével Vincze Lilla (Napoleon Boulevard), Kalapács József (Pokolgép), Nagy Feró (Beatrice), valamint Müller Péter Sziámi (Kontroll Csoport, URH, Sziámi) beszélgetett. A kötetbemutató dedikálással, majd Nagy Feró és barátai akusztikus (unplugged) minikoncertjével ért véget.
A Magyar rocktörténet című képregény kiemelt célja, hogy bemutassa hazánk legnagyobb rockzenészeit és élő legendáit a magyar rockzene születésétől egészen a jelenkorig. A ’60-as, ’70-es éveket felvonultató, tavaly ősszel megjelent kötet után most itt a folytatás a ’80-as, ’90-es évek zenei ikonjaival. A képregény kreatív és egyben szórakoztató módon idézi fel a magyar rockzene emblematikus pillanatait és alakjait.
A kötet a nyolcvanas-kilencvenes évek legjelentősebb előadóit, többek közt az A. E. Bizottság, Bikini, Dinamit, VHK, Kontroll Csoport, URH, KFT CPg, Edda, Karthago, Első Emelet, Solaris, Pokolgép, Ossian, Akela, Bonanza Banzai, Quimby, Csókolom, PUF, Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, Kimnowak – és a hozzájuk kapcsolódó legendás zenészsztorikat a képregény műfajára jellemző sajátos, hol humoros-karikaturisztikus, hol realisztikusabb stílusban mutatja be.
A történetről
Pallaghy Karcsi, az első körben megismert közepesen tehetségtelen rockzenész feladja álmait, és beáll dolgozni a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és ezen keresztül a magyar popszakma urához, Erdős Péterhez. Feladata a tehetségek felkutatása és pályára állítása. Időközben úgy tűnik, viharos magánélete is révbe ér, a válás után újra megtalálja azt a nőt, akivel szívesen leélné az életét. A rendszerváltás azonban a kihasználható lehetőségek tárházát hozza, Karcsi régi barátjával önálló vállalkozásba kezd. Azonban az élet most sem kegyes hozzá, a középkorú férfiak családi, szerelmi, egészségügyi problémái őt is elérik. De a rockzene szeretete végigvonul főhősünk életén: megküzd a tehetségesnek tartott együttesekért a főnökeivel. Így – a munkáján keresztül – ellátogathatunk a leghíresebb koncerthelyszínekre, a fesztiválokra, a rockopera-bemutatókra, a búcsúkoncertekre és részesei lehetünk az új csillagok születésének.
Az esemény különleges alkalmat szolgáltatott arra, hogy megnyíljon a legismertebb magyar képregényrajzoló, Futaki Attila (1984-2024) életútját bemutató minikiállítás a Magyar Zene Háza könyvtárában.
A tárlaton a nyilvánosság előtt korábbiakban be nem mutatott rajzok tekinthetőek meg Futaki Attila világszínvonalú életművéből. Futaki képein a Spirál, Severed, Puskás és más nemzetközileg is híressé vált alkotások tűnnek fel, emellett a tárlat nyomtatásban eddig meg nem jelent rajzokkal egészül ki.
A kiállítás május 8-tól a Magyar Zene Háza Könyvtárának nyitvatartási idejében látogatható.
A képregény arculatának kialakítása Futaki Attila munkái alapján jött létre, zenei téren a kötet szakmaiságáról újra Jávorszky Béla Szilárd gondoskodott, a borító tervezésében ezúttal is Cserkuti Dávid vett részt. A rajzos „rock-minilexikon” szövegét Kántor Mihály jegyzi, a képeket Haragos Péter és Felvidéki Miklós rajzolták.
A Magyar rocktörténet képregénysorozat megvásárolható a Libri, a Lira, a book24, valamint a kepeskronikak.hu webshopokban.
Fotók: Petőfi Kulturális Ügynökség
