Az ördögbe is drágám – visszhangzott zimmer frei szobám.
Kedves tág területem, testi, testületi tetovált őrületem.
Pedáns púlai puliként lihegtem a verőfényes reggelek napfelkeltét, telelihegett luftbalonként libegtettem pályájának cikluskezdési állapotába az izzó napkorongot, gásztájbárteri luszterom koronacsontját.
Kutyaként kurvultam önként, örökös csontként nyalogatva sós kezeimet és sós lábaimat.
Mediterrán mély merengéseim mérges reggelein lestem a tengert, nyugodtan meghódított, magamhoz hódolt hosszú korcsolyapályámat. A tengerem tiszta területem, vaduló vadászösztönöm múlni nem szűnő arasznyi akarata, csodás lubickolás pakolás.
Papolni is szoktam komolyan a tengernek.
A sirályok, rég ismert privát partnereim, csapódtak be hatalmas balkonomon, mint a tengeren.
Először a légben, utána bizonytalan csatornahálózatomon, később teraszomon, majd legvégül síkos ablakomon.
Párafelhőink ilyenkor köptek vastag kockát vasrácsot követelő sötét szemüvegeinkre. Sirály sikítás akarás.
Szemfényvesztés nélküli hígtalan meghívás hamisítás.
A sirályok sorban masíroztak szobasarkaim mitológiai kukoricásaira, a tengerim szétszórt ládahamisítványom morgására.
Csöndesen csöpögtették narancspamacs szakálluk zúzmarafellegét nyoszolyám érintetlen csücsöktükrére, fehérneműim fekete lelkére.
Szótlan megértés eltérítés kacajfarsangötleteink semmi rosszat nem sejtettek énbennem, sem területemen.
Ültünk zimmer frei szobám magánybútor tolakodásában, ásítozva.
Minden másnapos tárgyam tárgytalan katlanszobám koravén gőzállapotában pompázó.
Zimmer frei szobám szalagszépségében szellőztettem a szerszámomat a minap. Nem is vártam a váratlan barátaimat, a sirályokat, kik évezrednyi redőnyeim pedagógusaiként csitították csillapodni nem szűnő tüneményeimet. Először is a jégmelegségben nyilvánult meg nyilvánvaló nyers rakétaröptük, majd a párkányon.
Eleinte jók voltak, de ezután komolytalankodtak. Káromkodtak.
MINDEN ok nélkül minden kedvenc tárgyamat elmozdítottak leendő állásfoglalásaikról, minden létező szobalétet garázdaként kezeltek.
Én valósággal felbaszódtam a szokatlanul undorító modoruktól, és úgy határoztam, hogy jócskán megszopatom a faszommal ezeket a randa hamis barátokat.
Bátor bárdom belétek mártom – mondom.
Kövér kuracom kolbászkomolyságát kondítottam kaján protéziseik párduci párhuzamába.
Barbár bűnösként basztam málészájú mosolyuk mosógépcentrifugáját cifrán cincogó cimbalomcimpámmal.
Merész morbidságú marhanagy marslakómat mártogattam a májukig.
Jégkorszaki jérceként jebáztam jércikéim jajgatását.
Reumáztattam Robinhúdommal ridegen rikácsoló rücskük réveteg beteg rébuszát, bukszáját.
Jelentős teknős-nyúlványomat nyomtam rívó retikülük szájpadláspincéjébe.
Rothadt sánta szájmalom-gerincvelő nyelőcsövükbe kényeztettem kurtának nemigen becézhető hős hurkámat.
Tömör télapómat tukmáltam tágranyílt csörömpölő csőrükbe és orrluk bőrükbe bánatos büntetésként szemlélve szemöldököm szemszögéből.
Szilajul kígyózó szíjaligátoromat gyugtam gyanúsan gyér nyelőcsőgyárpalotájuk portásfülkéjébe, kietlen kemencéjébe.
Szamárbőgető faszom lett a sirálybőgető bosszúálló, mivel a torkukba nyomtam az egész türelmetlen tartalmát.
Hámozatlan hosszikás banánomat bajtársi bájjal baszarintottam bele szájlukaknamezejükbe, pont oda, ahol valahol valamikor szép füttyszó hagyta el az üreget úgy nyolc óra körül.
Kedélyes kövér kukacomat birkóztam bele csöpögő csapként csontos cseppkőbarlangnyi szájnyílásszénakazluka égő gyufaszálként a benzineshordóraktárba rázkódtak.
Miniatűrának nem mondható mamuti motollámat szélmalomharcként motázom meghalt szájpadlásmócsingotok magas szférájába.
Bőszen bájos bárdomat fészkeltem nyálkamirígytónusú szájpadlásuk különböző létrafokozataira, garádics lukuk különböző fokaira.
Gigászi gejzírként göciztem gurgulázó garatukba gonoszul.
Tengeremet göciztem beléjük, és kissé fáradtan leheveredtem melléjük.
Tizennégy híres magyar énekes mondott igent Hrutka Róbert zeneszerző és dalszövegírónak, aki az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve írt dalt a véradásról és az önzetlen segítségnyújtás fontosságáról.
- Ez a projekt nemcsak egy dal, hanem egy közösségi összefogás egy olyan ügyért, ami igazán számít, hiszen vért csak véradással pótolhatunk – mondta el Bayerné Dr. Matusovits Andrea, az OVSz főigazgatója a „Csak egy hős…” kapcsán. A főigazgató hozzátette, hogy ezzel a dallal szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket mindazoknak a véradóknak, akik önzetlen segítségükkel nap mint nap hozzájárulnak a betegellátás sikeréhez. Mint kiemelte, „külön köszönet illeti az előadóművészeket is. Támogatásuk és szerepvállalásuk példaértékű, és nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy még több ember figyelmét felhívjuk a véradás fontosságára.
A jótékonysági kezdeményezéshez az OVSz Hrutka Róbert zeneszerzőt kérte fel, aki mellé olyan ismert előadó- és színművészek csatlakoztak, mint Földes Eszter, Für Anikó, Gubik Petra, Keresztes Ildikó, Kovácsovics Fruzsina, Pásztor Anna, Udvaros Dorottya, Veres Mónika Nika, Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, Kowa, Nyerges Attila, Pély Barnabás, Szebényi Dániel, valamint Szolnoki Péter.
Hrutka Róbert, a dallal kapcsolatban elmondta "örömmel tettem eleget a felkérésnek. A zene számomra olyan, mint az élet: megírjuk, eljátsszuk, és nem marad utánunk semmi, csak a dal. Ebben a dalban összefonódik a zene és az élet, az önzetlenség és a remény. Én így tudok leginkább hozzájárulni más életmentéséhez."
A „Csak egy hős..”dal és videoklip elérhető az OVSz honlapján és közösségi médiafelületein, valamint a debütáló dalról további információk megtalálhatók a www.ovsz.hu/dal (http://www.ovsz.hu/dal)oldalon.
