|
|
|
Az ördögbe is drágám – visszhangzott zimmer frei szobám.
Kedves tág területem, testi, testületi tetovált őrületem.
Pedáns púlai puliként lihegtem a verőfényes reggelek napfelkeltét, telelihegett luftbalonként libegtettem pályájának cikluskezdési állapotába az izzó napkorongot, gásztájbárteri luszterom koronacsontját.
Kutyaként kurvultam önként, örökös csontként nyalogatva sós kezeimet és sós lábaimat.
Mediterrán mély merengéseim mérges reggelein lestem a tengert, nyugodtan meghódított, magamhoz hódolt hosszú korcsolyapályámat. A tengerem tiszta területem, vaduló vadászösztönöm múlni nem szűnő arasznyi akarata, csodás lubickolás pakolás.
Papolni is szoktam komolyan a tengernek.
A sirályok, rég ismert privát partnereim, csapódtak be hatalmas balkonomon, mint a tengeren.
Először a légben, utána bizonytalan csatornahálózatomon, később teraszomon, majd legvégül síkos ablakomon.
Párafelhőink ilyenkor köptek vastag kockát vasrácsot követelő sötét szemüvegeinkre. Sirály sikítás akarás.
Szemfényvesztés nélküli hígtalan meghívás hamisítás.
A sirályok sorban masíroztak szobasarkaim mitológiai kukoricásaira, a tengerim szétszórt ládahamisítványom morgására.
Csöndesen csöpögtették narancspamacs szakálluk zúzmarafellegét nyoszolyám érintetlen csücsöktükrére, fehérneműim fekete lelkére.
Szótlan megértés eltérítés kacajfarsangötleteink semmi rosszat nem sejtettek énbennem, sem területemen.
Ültünk zimmer frei szobám magánybútor tolakodásában, ásítozva.
Minden másnapos tárgyam tárgytalan katlanszobám koravén gőzállapotában pompázó.
Zimmer frei szobám szalagszépségében szellőztettem a szerszámomat a minap. Nem is vártam a váratlan barátaimat, a sirályokat, kik évezrednyi redőnyeim pedagógusaiként csitították csillapodni nem szűnő tüneményeimet. Először is a jégmelegségben nyilvánult meg nyilvánvaló nyers rakétaröptük, majd a párkányon.
Eleinte jók voltak, de ezután komolytalankodtak. Káromkodtak.
MINDEN ok nélkül minden kedvenc tárgyamat elmozdítottak leendő állásfoglalásaikról, minden létező szobalétet garázdaként kezeltek.
Én valósággal felbaszódtam a szokatlanul undorító modoruktól, és úgy határoztam, hogy jócskán megszopatom a faszommal ezeket a randa hamis barátokat.
Bátor bárdom belétek mártom – mondom.
Kövér kuracom kolbászkomolyságát kondítottam kaján protéziseik párduci párhuzamába.
Barbár bűnösként basztam málészájú mosolyuk mosógépcentrifugáját cifrán cincogó cimbalomcimpámmal.
Merész morbidságú marhanagy marslakómat mártogattam a májukig.
Jégkorszaki jérceként jebáztam jércikéim jajgatását.
Reumáztattam Robinhúdommal ridegen rikácsoló rücskük réveteg beteg rébuszát, bukszáját.
Jelentős teknős-nyúlványomat nyomtam rívó retikülük szájpadláspincéjébe.
Rothadt sánta szájmalom-gerincvelő nyelőcsövükbe kényeztettem kurtának nemigen becézhető hős hurkámat.
Tömör télapómat tukmáltam tágranyílt csörömpölő csőrükbe és orrluk bőrükbe bánatos büntetésként szemlélve szemöldököm szemszögéből.
Szilajul kígyózó szíjaligátoromat gyugtam gyanúsan gyér nyelőcsőgyárpalotájuk portásfülkéjébe, kietlen kemencéjébe.
Szamárbőgető faszom lett a sirálybőgető bosszúálló, mivel a torkukba nyomtam az egész türelmetlen tartalmát.
Hámozatlan hosszikás banánomat bajtársi bájjal baszarintottam bele szájlukaknamezejükbe, pont oda, ahol valahol valamikor szép füttyszó hagyta el az üreget úgy nyolc óra körül.
Kedélyes kövér kukacomat birkóztam bele csöpögő csapként csontos cseppkőbarlangnyi szájnyílásszénakazluka égő gyufaszálként a benzineshordóraktárba rázkódtak.
Miniatűrának nem mondható mamuti motollámat szélmalomharcként motázom meghalt szájpadlásmócsingotok magas szférájába.
Bőszen bájos bárdomat fészkeltem nyálkamirígytónusú szájpadlásuk különböző létrafokozataira, garádics lukuk különböző fokaira.
Gigászi gejzírként göciztem gurgulázó garatukba gonoszul.
Tengeremet göciztem beléjük, és kissé fáradtan leheveredtem melléjük.
Víg Mihály zeneszerző is méltatta az írót
Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Krasznahorkai László az apokaliptikus terror közepette erősíti a művészet erejét
A szerzőnek a díjat látnoki erejű életművéért ítélték oda, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét - mondta el Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára, aki beszámolt arról is, hogy a bejelentés előtt sikerült telefonon elérnie az éppen Frankfurtban tartózkodó Krasznahorkai Lászlót.
Krasznahorkai László a Kafkától Thomas Bernhardig nyúló, az abszurdizmus és a groteszk túlzás által jellemzett közép-európai hagyomány nagyszerű epikus írója. De több is rejlik benne: keleti hatások is megmutatkoznak műveiben, amelyek hangvétele szemlélődőbb, finoman hangolt - méltatta közleményében a Svéd Akadémia.
388 millió forintnyi összeg jár a Nobel-díjjal
A 71 éves magyar író a díjjal 11 millió svéd koronát (388 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
A Trabant alapítója, a Balaton zenekar frontembere szerint hosszú lenne felsorolni, mi mindentől különleges Krasznahorkai művészete, de fontos kiemelni, hogy
- Teljesen új stílust talált ki, teljesen egyéni a látásmód, ahogy a világot szemléli, mindehhez társul egy ezzel adekvát nyelvi szerkezet, egy félreismerhetetlen saját stílus.- fogalmazott a 24.hu megkeresésére Víg Mihály, a Tarr Béla-rendezte Sátántangó főszereplője, valamint több Krasznahorkai-mű filmes adaptációjának zeneszerzője.
Magyar vagy magyar származású Nobel-díjasok közül irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre vehetett át korábban.
Kiemelt kép: Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Budapest, 2025. október 9. Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely 2025. október 9-én Stockholmban jelentette be döntését. A felvétel 2017. március 22. készült Budapesten
Fotó: MTI/Marjai János
