|
|
|
|
|
Az ördögbe is drágám – visszhangzott zimmer frei szobám.
Kedves tág területem, testi, testületi tetovált őrületem.
Pedáns púlai puliként lihegtem a verőfényes reggelek napfelkeltét, telelihegett luftbalonként libegtettem pályájának cikluskezdési állapotába az izzó napkorongot, gásztájbárteri luszterom koronacsontját.
Kutyaként kurvultam önként, örökös csontként nyalogatva sós kezeimet és sós lábaimat.
Mediterrán mély merengéseim mérges reggelein lestem a tengert, nyugodtan meghódított, magamhoz hódolt hosszú korcsolyapályámat. A tengerem tiszta területem, vaduló vadászösztönöm múlni nem szűnő arasznyi akarata, csodás lubickolás pakolás.
Papolni is szoktam komolyan a tengernek.
A sirályok, rég ismert privát partnereim, csapódtak be hatalmas balkonomon, mint a tengeren.
Először a légben, utána bizonytalan csatornahálózatomon, később teraszomon, majd legvégül síkos ablakomon.
Párafelhőink ilyenkor köptek vastag kockát vasrácsot követelő sötét szemüvegeinkre. Sirály sikítás akarás.
Szemfényvesztés nélküli hígtalan meghívás hamisítás.
A sirályok sorban masíroztak szobasarkaim mitológiai kukoricásaira, a tengerim szétszórt ládahamisítványom morgására.
Csöndesen csöpögtették narancspamacs szakálluk zúzmarafellegét nyoszolyám érintetlen csücsöktükrére, fehérneműim fekete lelkére.
Szótlan megértés eltérítés kacajfarsangötleteink semmi rosszat nem sejtettek énbennem, sem területemen.
Ültünk zimmer frei szobám magánybútor tolakodásában, ásítozva.
Minden másnapos tárgyam tárgytalan katlanszobám koravén gőzállapotában pompázó.
Zimmer frei szobám szalagszépségében szellőztettem a szerszámomat a minap. Nem is vártam a váratlan barátaimat, a sirályokat, kik évezrednyi redőnyeim pedagógusaiként csitították csillapodni nem szűnő tüneményeimet. Először is a jégmelegségben nyilvánult meg nyilvánvaló nyers rakétaröptük, majd a párkányon.
Eleinte jók voltak, de ezután komolytalankodtak. Káromkodtak.
MINDEN ok nélkül minden kedvenc tárgyamat elmozdítottak leendő állásfoglalásaikról, minden létező szobalétet garázdaként kezeltek.
Én valósággal felbaszódtam a szokatlanul undorító modoruktól, és úgy határoztam, hogy jócskán megszopatom a faszommal ezeket a randa hamis barátokat.
Bátor bárdom belétek mártom – mondom.
Kövér kuracom kolbászkomolyságát kondítottam kaján protéziseik párduci párhuzamába.
Barbár bűnösként basztam málészájú mosolyuk mosógépcentrifugáját cifrán cincogó cimbalomcimpámmal.
Merész morbidságú marhanagy marslakómat mártogattam a májukig.
Jégkorszaki jérceként jebáztam jércikéim jajgatását.
Reumáztattam Robinhúdommal ridegen rikácsoló rücskük réveteg beteg rébuszát, bukszáját.
Jelentős teknős-nyúlványomat nyomtam rívó retikülük szájpadláspincéjébe.
Rothadt sánta szájmalom-gerincvelő nyelőcsövükbe kényeztettem kurtának nemigen becézhető hős hurkámat.
Tömör télapómat tukmáltam tágranyílt csörömpölő csőrükbe és orrluk bőrükbe bánatos büntetésként szemlélve szemöldököm szemszögéből.
Szilajul kígyózó szíjaligátoromat gyugtam gyanúsan gyér nyelőcsőgyárpalotájuk portásfülkéjébe, kietlen kemencéjébe.
Szamárbőgető faszom lett a sirálybőgető bosszúálló, mivel a torkukba nyomtam az egész türelmetlen tartalmát.
Hámozatlan hosszikás banánomat bajtársi bájjal baszarintottam bele szájlukaknamezejükbe, pont oda, ahol valahol valamikor szép füttyszó hagyta el az üreget úgy nyolc óra körül.
Kedélyes kövér kukacomat birkóztam bele csöpögő csapként csontos cseppkőbarlangnyi szájnyílásszénakazluka égő gyufaszálként a benzineshordóraktárba rázkódtak.
Miniatűrának nem mondható mamuti motollámat szélmalomharcként motázom meghalt szájpadlásmócsingotok magas szférájába.
Bőszen bájos bárdomat fészkeltem nyálkamirígytónusú szájpadlásuk különböző létrafokozataira, garádics lukuk különböző fokaira.
Gigászi gejzírként göciztem gurgulázó garatukba gonoszul.
Tengeremet göciztem beléjük, és kissé fáradtan leheveredtem melléjük.
Szó sincs retróról, de mindenképpen hangos időutazás a kétezres évek hazai könnyű-rock alapvetéseit egy színpadon látni.
A populárisabb Zanzibar nemrég múlt 25 éves, a vérbeli rock ’n roll brigád, vagyis a felvidéki Rómeó Vérzik pedig kereken három évtizedet ünnepelt novemberben. És bár a starttól mindkét csapat esetében évtizedek teltek el, tagok távoztak és érkeztek, gitárok törtek, meg aranylemezekkel telt meg a fal, egy valami nem változott: a zenéjük őszintesége.
- Nem vagyok az a típus, aki a múltba réved és azon töri a fejét, mit rontott el.. Soha nem függtünk senkitől, és ez adott nekünk igazi szabadságot
- mondta a Rockstar Magazinnak a Rómeó Vérzik frontembere, Koppány, amikor arról kérdezték, lenne-e olyan 30 év távlatából, amit mai fejjel másképpen csinálna.
.jpg)
Persze ha szabadságról meg hitelességről van szó, ahhoz Terecskei Ritáéknak is lesz pár szava, hiszen hiába változtak az idők az alakulásuk óta, ők az elmúlt – már több mint - negyed században kitartottak amellett az őszinte rockvonal mellett, amivel 1999 januárjában legendásan útnak indultak, hogy
olyan slágerek adjanak a hazai könnyűzenének, mint az Igazi nevem, vagy az Ádám keresi Évát és a Szerelemről szó sem volt.
Nem csak nosztalgia várható, hanem ugrálós-éneklős rockbuli is készül
Már csak azért is, mert a Rómeó Vérzik Koppánya kis kényszerpihenője után az Akvárium színpadán tér vissza a fővárosba, hogy még az eddiginél is nagyobb energiával csapjon a húrok közé, legalább annyira pörgős nótákkal, mint
Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál, a Keleti rock és roll, a Kiskakas pedig pláne, hogy nem maradhat le a setlist-ről.
A két zenekar amúgy még sosem turnézott együtt, úgyhogy ez a mostani, március 7-i koncert igazi hazai rocktörténeti különlegességnek számít majd.
