|
|
|
Mesét mondok, hallgasd, álmomban megláttam őt,
Tágas préri gyermekét
Lován vágtat, komor arcán ott a büszkeség,
Szemében izzó szenvedély
Neki csak az maradt még mint remény,
Hogy magadban őrzöd szellemét
Szálljunk hát a széllel
Hiszen a Nap még velünk ébred-érted
És értem szól az ének
Figyelj rám
Lelked tűzben égjen,
Minden szavad tettel érjen véget
Élj úgy, mint egy vándor,
Szenvedélyes bátor indián.
Szeles puszták, erdők magányos vadásza ő,
Nem állja útját hegytető
Erős lelke tiszta, irigység nem érheti,
Nem érti, miért üldözik
