|
|
|
Éjfél, csak egy hang sír a szélben,
És a Hold gyűrött arcán
Ül egy sápadt mosoly.
Kinn a járdán
Egy sárgult levél haldoklik még,
És a szél fölöttünk zúg.
Emlék, ne hagyj magamra, várj még,
Ezt a félelmes holdfényt
Végre el kell, hogy űzd.
Régi órák,
Te boldog múlt, te régvolt remény,
Édes emlék, kell, hogy élj.
Minden gázláng intő jel,
És titkot rejt minden árnyék.
Az égbolt sötét, de a felhők ködén
A fény most végre áttör.
Felgyúl, s porrá ég minden kétség,
Ezt a megváltó érzést
Ó, de rég vártam én.
És az új nap
Ha véget ér egy pillanatként,
Új reményként visszatér.
…
Füsttől, ködtől szürke ég,
S de hűvös, szívtelen hajnal,
Egy gázláng nézd, utószor sóhajt felém,
S az álomkép mind széthull.
Emlék, ne hagyj magamra, várj még,
Ha csak magamban élnék,
Érzem, elvesznék én.
Kell, hogy itt légy,
Hogy megérints, hogy boldoggá tégy.
Kell, hogy érezd, kell, hogy élj.
