|
|
|
| Előadó: | CsizmáSKAndúr |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Horváth Zsolt |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
A szotyi is megállt a szánkban
Ha megláttuk hajdanán
Nem értettük, hogy került
Az NDK-ba egy indián
Megtanított erre-arra
Hogy nem számít a bőrszíned
Mert apacsnak és fehérnek
Épp ugyanúgy van szíve
Farzsebünkben fotót hordtunk
Büszke pózban persze ő
Ránk mosolygott biztatón
Több volt az, mint megnyerő
És nyaranta biztos az Adrián
Ő volt az egyetlen indián
És nyaranta biztos az Adrián
Ő volt az egyetlen indián
A mozivászon beleremegett
Mikor '78-ban felém ügetett
Gojko Mitič, a jugoszláv színész
Szerette mindenki, ahogy ő kinéz
Egyenes volt haja, és a jelleme
A mai filmekbe sok ilyen kellene
A tüzes víztől nem volt kába
Letüdőzte a békepipát
Dínárt váltott át márkára
Üldözte a vasparipát
Ő lett végül az NDK-ban
Az utolsó vad görény
Védte az ősi kultúrákat
Szerette a nép ezért
Barátja volt Bőrharisnya
Csingescsuk volt sógora
Egyszer látta Henry Fondát
Kit ledobott a lova
És nyaranta biztos az Adrián
Ő volt az egyetlen indián
És nyaranta biztos az Adrián
Ő volt az egyetlen indián
A mozivászon beleremegett
Mikor '78-ban felém ügetett
Gojko Mitič, a jugoszláv színész
Szerette mindenki, ahogy ő kinéz
Egyenes volt haja, és a jelleme
A mai filmekbe sok ilyen kellene
Madárhangot utánozni
A legjobban ő tudott
Aztán vett egy mély levegőt
A víz alatt úgy úszott
Mindenféle növényekkel
Gyógyított lőtt sebeket
Behunyt szemmel lenyilazta
Röptében a verebet
Nem írt ugyan történelmet
Megkoptak a filmjei
Mégis mélyen emlékszünk rá
És hálásak vagyunk neki
És nyaranta biztos az Adrián
Ő volt az egyetlen indián
És nyaranta biztos az Adrián
Ő volt az egyetlen indián
A mozivászon beleremegett
Mikor '78-ban felém ügetett
Gojko Mitič, a jugoszláv színész
Szerette mindenki, ahogy ő kinéz
Egyenes volt haja, és a jelleme
A mai filmekbe sok ilyen kellene
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
