


| Előadó: | Verbál Vandálok |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Skribler Konex Csiszti |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |

Skribler: Bohócként léptem az élet porondjára
Vártam a közönség önfeledt tapsára
Elmúlnak fölöttem is a boldog évek
Maszkom ami takarja el szomorú énem
Állok a porondon, csak körbe-körbe nézek
Hiába figyelem a páholyok üresek
Nem kíváncsi senki már a szomorú bohócra
Így maradtam egyedül egy rohanó világban
Festék a mosolyom, nem vagyok önmagam
Hiába minden egyedül én maradtam
Eltűntek fények, nem vagyok ember
Egy elkeseredett művész, hát így végeztem
Sírni kezd a bohóc, könnybe lábad szeme
Gondolkodj el ember, miben is élsz te!?
Nincsenek érzések, nincs kezedben semmi
Hisz a bohócon sem nevet már senki
Refrén 2x: Itt állunk előttetek merednek ránk szemeitek
3 bohóc, ki mindent elveszített
lelkünkben mégis megmaradt a tudat
senki sem ismeri az igaz utat.
Konex: Bohóc vagyok az életnek bohóca
kinek nem volt és nem is lesz soha jó sora
bánt hogy csak viaszfejeket látok a lelátón
és én csak játszok ti mégsem reagáltok
A hamis taps könnyet csal a szemem sarkába
az igaz dicséret is de a különbség valójába'
csak annyi hogy az egyik keserű a másik édes
mint a smirgli egyik fele sima a másik érdes
érdekes a maszk amit az arcomra mázoltak
lelkileg elgázoltak rendőrök körbe vázoltak
de mindig felkeltem a színpad rabja lettem
sikerből nem sokat ettem fel is öklendeztem
A reflektor izzaszt de ezt nem láthatja senki
mert nem is sejti milyen nehéz ezt meg tenni
Én nem ezt választottam mégis viszem végszóig
de a halál pillanata előtt eltépem a békjóit...
Refrén 2x
Csiszti: Csak egy bohóc, akin mindenki kacag
Csak egy bohóc, aki úgy érzi hogy vacak
Lett az élete, és hogy nincs semmi érdeme
Nevetni képtelen, nem tudom hogy érted-e
A bánat a barátja mégis színes a kabátja
Lehet, hogy a közönség utoljára ma látja
A porondon, ő mindig ott állt a fronton
Egyedül ott érezhette magát otthon
Most mégis szomorú az arca
Mert reménytelen az élettel vívott harca
Hiába volt meg a bizakodó szándéka
A fények helyett maradt neki az árnyéka
A műsornak vége, a taps elmarad
Nagy a csalódás, a szíve megszakad
Csak szavak éltetik, és nem a tettek
Az érzések mind halványak lettek.
Refrén 2x


Hosszú idő után újra összeállt Diaz és Mentha: megjelent a Méreg, a duó friss dala, amely a 2010-es években megismert közös munkák (Nélküled, A part) után új fejezetet nyit a történetükben.
A Méreg az elmúlt évek megpróbáltatásaira, belső vívódásaira reflektál: ugyanakkor nem csak a veszteségekről szól, hanem arról az állapotról, amikor az ember azt érzi, hogy nincs a jó úton, de ezt még magának sem meri bevallani. A belső én ilyenkor szinte ordít, hogy valami nem oké, de ezt sokszor nem halljuk meg - a refrén is erre a felismerésre reflektál.
„Sokszor vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, senki nem ért meg minket, pedig jó lenne, ha valaki mélyre látna és meglátná, mi a bajunk. Közben ezeknek a dolgoknak a nagy részét végül magunkban kell helyretennünk”
- meséli a dalról Diaz. A Méreg hangulatában melankolikus és mély, ugyanakkor fontos volt, hogy reményt is adjon: „Szerettem volna, ha azt éreznék az emberek, hogy nincsenek egyedül.”
A zene és a szöveg megírásán túl a videoklip is teljes egészében self made módon készült. A Kanári-szigeteken, Tenerifén forgatott anyagról Mentha így mesélt: „Ez egy régi történet köztünk Diazzal, mindig ott volt a levegőben, hogy egyszer újra csinálunk valamit. Most jött el az ideje”. A videót stáb nélkül forgatták le, minden külső segítség nélkül, ami tudatos döntés volt: "A videót teljes egészében mi készítettük - gyakorlatilag én forgattam az anyagot, stáb nélkül. Itthon nem találtunk olyan helyszínt, ami azt éreztük, hogy passzolt volna a dal hangulatához. Az óceán, a fekete homokos tengerpart és a Teide látványa viszont mind erősen rezonált a Méreg világával” - teszi hozzá.
A Diaz-Mentha együttműködés nem érinti sem a Wellhello, sem a Hősök működését: mindkét formáció továbbra is aktív, a Méreg egy különálló projekt eredménye.
Fotó: DiazMentha