|
|
|
| Előadó: | Addamz |
|---|---|
| Album: | Fekete melódia |
| Megjelenés: | 2004 |
| Hossz: | 4:07 |
| Szövegírók: |
Addamz |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
A megszokott környezet fogva tart mint évekkel ezelött
Beszívtam az ópiummal teli levegőt.
És vártam a hatást, egy újabb csíny át a falakon,
Mert utálom, hogy a sok lánc megszorít.
Egy ismerős arc a terem másik oldalán,
Int felém aztán ellép, hiába mondanám neki, hogy várjon...
Az ajtó bezáródik mögötte és a gomolygó füst felhő.
Pedig fölötte újfajta képeket éget a falra,
És ekkor feltűnik végre ő is tőlem balra.
Szemében ott ég még a tűz, mégsem a régi ,
Nézem ahogy ül, és mereven a padot nézi.
Erősnek látszik, de a lelke mélyén fél,
Tudja, hogy gyengül mégis napról napra él.
Olyan törékeny, hogy hirtelen megrémülök én is,
Ezt nem tehetem inkább lépek innen mégis .
Fognám a cuccom de a kezem után nyúl hirtelen,
És azt mondja maradj még egy kicsit kedvesem.
Érzem a hangján, hogy nem őszinte már,
Hogy elmúlt a nagy szerelem ahogy elrepült a nyár.
Ezért biztos vagyok benne, hogy jobb hogyha hátat fordítok,
Próbálok kemény lenni, belül mégis ordítok.
Đe győz az ész az ajtót lassan bezárom,
Kint a szakadó esőben még hátranézek, s látom.
Az alakját az üvegfal mögött,
Ahogy lassan eltűnik egy árnyék az esőben.
Előttem feltűnik, a nyomába indulok talán megmutatja amit keresek,
Közben a cseppek egyre belepik a tereket.
Sikátorokon áthaladunk lassan, elöl az árnyék,
Én meg a nyomában át minden tócsán, falakon, rácsokon,
Néha hátrafordul, de az arcát sose láthatom.
Már órák óta megyünk, csak beljebb egyre beljebb,
Mintha végtelenbe vesznének el a házhegyek.
Đe lejjebb látok valami fényt, talán ez az út vége,
Az árnyék megáll, és azt mondja rám nézve :
Most célba értél, az utadnak itt vége,
Đe már nem figyeltem rá csak a világító fényre.
Állt egy helyben én meg felé mentem,
Mintha álom lenne úgy vett körül engem .
Đe éreztem, hogy valami nem jó,
Láttam magamon, hogy a kellemes érzést elnyomja a fájdalom.
A fény eltűnt én meg az esőbe álltam,
És a szerelem megváltó érzésére vágytam,
Csak egy érintésre, egy őszinte szóra,
Csak ez fordíthatná bennem a rosszat végre jóra.
Đe csak álltam nem jött semmi és én féltem,
Hogy soha nem kapom meg azt amiért éltem.
Leültem egy padra, itt most vége meghalok,
Összefolyt minden de még láttam egy alakot...
Oda jött mellém, és megfogta a kezem,
Éreztem, hogy érzi hogy vívódom idebent.
Đe nem maradt eltűnt és én egyedül ültem,
Kezdett elnyomni az álom mégsem örültem.
Mert tudtam, hogy ezzel mindennek vége ,
Még utoljára felnéztem az égre.
És az esőcseppek ellepték az arcom,
Ez volt a célom, befejezhetem a harcom....
Refr (3x) .:
Mindig harcoltam az életben,
Đe mostmár végre vége.
Tudom, hogy hibáztam
Đe az útról sohase tértem le.
Minden tettemet valami büntetés követte,
És a fájdalom az életemet lassan tönkre tehette.
Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?
A PIM legújabb kiállítása, A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei az írók gyűjtőszenvedélyét járja körül Jókaitól Lázár Ervinig, ezenkívül megszólaltat nyolc kortárs írót, és magát a múzeumot is a gyűjtő szerepében mutatja be, méghozzá egy kiemelt gyűjteményén, az írógépeken keresztül.
A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat második állomása. Az első része, A halandóság törékeny arcai című íróportré-kiállítás már látogatható.
A tárgyak társasága három nézőpontból közelíti meg a gyűjtés fogalmát. A PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be a kiállítás, a csoportok között olyan hívószavak segítik az eligazodást, amelyek utalnak a gyűjtésben megmutatkozó általános emberi motívumokra, ugyanakkor rámutatnak a gyűjtemények egyedi sajátosságaira, a gyűjtő életében játszott meghatározó szerepére is. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély.
.jpg)
A kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.
.jpg)
A kiállítás második rétegeként a látogatók nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyi környezetükről, a tárgyakhoz való viszonyukról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól.
A kiállítás legbelső terében a múzeum maga is mint gyűjtő kerül bemutatásra, méghozzá egy kiemelt gyűjteményével, az írógépekkel. Az írógép szimbolikus tárgyként az író és az elkészült mű között áll, közvetítő szerepben részese a mű keletkezésének. Látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.
Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt. Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.
A PIM gyűjteményében közel 4500 relikvia található, amelynek többsége hétköznapi tárgy, jelentőségük abban áll, hogy szorosan kötődnek az irodalom szereplőihez, egykor személyes környezetük részét képezték. Az író tulajdonában a tömegtermékek egyedi tárgyakká, a múzeumban hétköznapi tárgyakból relikviákká, kultikus értékű műtárgyakká válnak. Ez a metamorfózis a kiállítótérben folytatódik tovább, ahol eredeti kontextusuktól és rendeltetésüktől megfosztva, addig nem létező összefüggések rendszerébe kerülnek, új jelentéstartalmakkal gazdagodnak.
A kiállítás 2024. december 15-ig tekinthető meg.
A kiállítás kurátora: Zeke Zsuzsanna muzeológus, PIM
Grafikai tervezés: Csuport Andrea
Látványterv: H. Kocsis Annamária, PIM
Fotók: PIM
