|
|
|
| Előadó: | Brigantik |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
DooLeeGee Titus Cassius |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
/Titus Cassius/
Pigment-hiányos szívvel vegetáló emberek
hosszú sorában fuldokolva,
Döntsd el Albínó, hogy ki lépsz-e,
Hogy leszel-e végre egy színes élet színésze?
Az élet egy moslék dolog, de mégis széles,
És mindenki félhet, hogy a kelleténél majd korábban végez.
Hát fedezze fel önnön poklát és mennyországát,
Ki mindezidáig csak húzta a gályát és befogta a száját,
Mert a világ egy tükör, kívül és belül,
És tudatlanul nem nézhetsz bele,
Mert a tükör által homályos a tudatlan szeme.
Térj vissza és mutasd meg,
Hogy a mocskon kívül még mi vár ránk!
Légy a kutya, aki meglátta a szivárványt!
Refrén - 2x ( Kórus )
A szíve fehér
- Színekről nem beszél.
Tán most célhoz ér
- Az Albino visszatér
/DooLeeGee/
Az Albínó visszatér, vakító hófehér,
A szeme tiszta vér, semmit sem hisz csak él.
Soha sem volt senkije, a fájdalom szülte.
El kellett mennie, a bánat elküldte.
Bármit is tettek vele, ő mindig csak tűrte.
Így lett az élete egyre jobban szürke.
Most változás a cél, maga elé tűzte:
Az ökle legyen acél, a mozgása fürge.
Jéghideg vízzel edzette testét,
Keserű szájízzel várt minden estét.
Sosem volt társa, de nem volt egyedül se,
És egyszer, hogy lássa, valóban felkészült-e,
Berakta két kezét a lángoló tűzbe.
Szívéből a szemét a tátongó űrbe szóródott szerte szét,
Ő meg csak tűrte, mert láncait tépte szét a tűz mellett ülve.
Refrén 2x
/Trükkös Feliks/
Cassius style-ja, Zafír komponálja,
Lazy G, DooLeeGee, Feliks megpróbálja
Kiszínesíteni az életet, de belátom, ez így nem mehet,
Mert minden titkát féltve őrzi a színesítő szerkezet.
Hova nézzek, hova menjek?
Az Albínó visszatér és nem jön az ihlet.
Szürkék a színek, mint egy régi filmen,
Ahogy megyek az utcán nem olyan, mint régen.
Hatalmasok játékszere, marionett bábok vagyunk,
A napsütésben is csak esőt kapunk,
Ezért lopunk, csalunk. Kipusztult a szívünk,
Hogy emberek legyünk nem mondták nekünk.
Hova visz az élet, hova visz a táj?
A nyár is olyan, mintha tél lenne már.
A színtelen sorsnak Albínó a neve,
Újra eljött és jéghideg a keze.
Refrén 2x
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
