|
|
|
| Előadó: | Méj/Nesz |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Varga Szecska Balázs |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Könnyebb, mint a levegő, motorja az álom
A minden felett repül, személytelen számok
Nyüzsögnek ott lent, forrong, zajló katlan
Felette ködfelhő, mindent fedő paplan,
Számban manna íze, vége nincs heverő
Kezemben vízipipa, kényelmes a hófelhő
Meleg minden kívül, édes nedves belül
Drága ez a perc, de hát kerül, mibe kerül
Suttogj a szemembe, üljünk fűben együtt
Meztelen az éjjel, a csillagokat tettük
Hogy legyenek ott fent, mozdulatlan hatalom
Hol a világ vége Te kérdezed: Én nem tudom
Rajzolnék ujjammal mindenbe jeleket
Reménykednék mindig, az utókor nem feled
De végül nem kéne, hogy bárhol is ott legyek,
Rozsdás utcatáblákról a betűk lassan elszöknek
Talpam alatt hó ropog, kabátomon olvad
A pince kocsma ajtajában öreg pára fogad
Leszakad a régi redőny, pereg már az álom
Nincs nekem R.E.M. mozgásom Vagy sohasem látom?
Hunyd be a füled, kulcsold be az agyadat
Hagyjad kicsit közelebb, kényeztetni magadat
Futna már az ujjam határokon át
Szemérmetlen dombok, hívó szavát
Visszhangozza folyton csúcsokon és völgyeken,
Sűrű füst az utam, nem látok rendesen
Vágnék át mindenen, eső dús fellegen
Égig érő fa csúcsa az, ami meglegyen
Kondul a gong, végre vége, föl ért,
Szétpukkan a buborék, nyomban elalélt
Mégis csak tudja, hogy a rossz köröket futja
De szánalmas kis kavicsát megint felhozta
Most könnyebb, mint a levegő, repíti az álom
A minden felett lebeg, édes íz a számon
A füst bújik ott bent, zakatoló katlan
Alatta ködfelhő, mindent fedő paplan
Füst a komisz háncsát, nyaka köré fonja
Fájdalmát a feledés italában oldja
Azt hiszi szabadul, ha nem néz hátra többé
De láncai csak húzzák, hisz mindez az övé
Ref: Így süllyed lassan a poharam aljára
Végállomás hidd el Az álomfejtés határa
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
