|
|
|
ISTVÁN:
Uram, magadhoz szólítád az én atyám.
Uram, oly mérhetetlen bánat szállt reám.
A sír oly hallgatag, a szó is fennakad,
A szív majd megszakad e súly alatt.
Ím, hát itt fekszik előttem jó atyám.
Lelke fenn jár már a csillagok nyomán.
A föld most elhagyott, e népnek bölcse volt,
És én még nem tudom, mit ő tudott.
Uram, te jónak láttad elszólítani.
Szent az akarat, mely így tud dönteni.
És én, ha kérdezem, mért ily hirtelen,
Hallgat, s nem felel senki sem.
De én, István akit nemzettél atyám,
Én most esküszöm, hogy számíthatsz reám.
E sír el nem temet, én őrzöm lelkedet,
Míg élek, folytatom a művedet.
KOPPÁNY:
Megállj István!
Mondd csak, mit képzelsz magadról?!
Gyenge vagy még, elfúj minden szél.
Erős kézzel kell az országot vigyázni.
Szállj magadba, Vajk, és légy szerény!
Ősi joggal engem illet Géza trónja,
Árpád vére, hej!
Ősi joggal engem választ most az ország.
Őseink törvényét néked is tisztelned kell.
TÖMEG:
||: Koppány, Koppány!
Koppány, Koppány!
Koppány, Koppány!
Koppány, Koppány! :|| ||: ... :||
ISTVÁN:
Koppány, vigyázz! Esküt tettél jó atyámnak,
Elfogadtad akkor a helyed.
Ősi jogról lemondtál az én javamra,
Gyávaságból tettél volna így?
KOPPÁNY:
Géza meghalt és a trónja engem illet,
Árpád népe, hej!
Ősi törvényt sárba nem tiporhat senki.
Tízezer fegyveres választ meg engem, ha kell.
TÖMEG:
||: Koppány, Koppány!
István, István!
Koppány, Koppány!
István, István! :||
ISTVÁN:
Uram, te ismered a lelkem titkait,
Tudod, hogy engem hatalomvágy nem vakít.
Segíts most Istenem, segítsd meg nemzetem,
Segíts az országot megvédenem!
Nincs más út, csak az Isten útja, bármit hoz reánk.
E földön nála nincs nagyobb erő.
Atyám sírjára esküszöm hogy hozzá hű leszek,
És nem hátrálok meg a harc elől.
