



Kubista életszemlélete méltó támadás
A reneszánszi perspektíva ellen
Mivel ismerte a zakatoló szenvedélyes szív
Kérlelő hívását
Ott a fabódé rozoga lécajtajáról
Halál komolyan
Szép ünnepélyesen becsöngetett háromszor
Tudjátok meg már ahányszor csak egy póstás tud.
Rögtön szólok a süket tantinak
Oszt mókázhattok kedvetekre ma és holnap egész este
Első a hivatás
mondta
Én pedig nagyon ellágyultam
mikor nem mondta
Mars ki a konyhába játszadozni, főzzél földet a majmaidnak
És az ismerős Popáj sem kaccsintott
akkor már szőrös combjáról
Az arcomra fagyott a mosoly
hideg tekintetétől
miután fellocsoltak kedvenc vizipisztolyommal,
hogy tréfára vegyük a dolgot
Amit utána tudtam meg
Meg a púdert láttam
Tükröm tükröm mond meg bátran
Véres vízesésként vicsorgó fogaimra zúdulni
Elkezdtem sírni
Mikor mondta hoztam első nyugdíjadat
Elkezdtem sírni
Halál komolyan
Vehetem most a bátyónak a vadonatúj pónit



Szó sincs retróról, de mindenképpen hangos időutazás a kétezres évek hazai könnyű-rock alapvetéseit egy színpadon látni.
A populárisabb Zanzibar nemrég múlt 25 éves, a vérbeli rock ’n roll brigád, vagyis a felvidéki Rómeó Vérzik pedig kereken három évtizedet ünnepelt novemberben. És bár a starttól mindkét csapat esetében évtizedek teltek el, tagok távoztak és érkeztek, gitárok törtek, meg aranylemezekkel telt meg a fal, egy valami nem változott: a zenéjük őszintesége.
- Nem vagyok az a típus, aki a múltba réved és azon töri a fejét, mit rontott el.. Soha nem függtünk senkitől, és ez adott nekünk igazi szabadságot
- mondta a Rockstar Magazinnak a Rómeó Vérzik frontembere, Koppány, amikor arról kérdezték, lenne-e olyan 30 év távlatából, amit mai fejjel másképpen csinálna.
Persze ha szabadságról meg hitelességről van szó, ahhoz Terecskei Ritáéknak is lesz pár szava, hiszen hiába változtak az idők az alakulásuk óta, ők az elmúlt – már több mint - negyed században kitartottak amellett az őszinte rockvonal mellett, amivel 1999 januárjában legendásan útnak indultak, hogy
olyan slágerek adjanak a hazai könnyűzenének, mint az Igazi nevem, vagy az Ádám keresi Évát és a Szerelemről szó sem volt.
Nem csak nosztalgia várható, hanem ugrálós-éneklős rockbuli is készül
Már csak azért is, mert a Rómeó Vérzik Koppánya kis kényszerpihenője után az Akvárium színpadán tér vissza a fővárosba, hogy még az eddiginél is nagyobb energiával csapjon a húrok közé, legalább annyira pörgős nótákkal, mint
Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál, a Keleti rock és roll, a Kiskakas pedig pláne, hogy nem maradhat le a setlist-ről.
A két zenekar amúgy még sosem turnézott együtt, úgyhogy ez a mostani, március 7-i koncert igazi hazai rocktörténeti különlegességnek számít majd.