|
|
|
Havas téli tájat látok,november eleje van
Csodálva nézem a természetet,hogy mekkora ereje van
Az utcai lámpák fényét nézve melegség áraszt el
Keresztül szállva szívemben boldogságot támaszt fel...
Szitál a hó
nagy pelyhekben oly sebesen
Szállni volna jó
szárnyaimat még mindig keresem
Süvít a szél
mintha próbálna mondani valamit
Bármi is nefélj
van benned kitartás és hit
E szép téli éjszakán macskaköves utcán járok
A szembe jövő idegenek arcán vidámságot látok
Elhaladok egy csendes meghitt étterem mellett
Ezen az éjszakán egy szív sem maradhat megdermett
Szitál a hó
nagy pelyhekben oly sebesen
Szállni volna jó
szárnyaimat még mindig keresem
Süvít a szél
mintha próbálna mondani valamit
Bármi is nefélj
van benned kitartás és hit
Csak fogd meg két kezem,szorosan ne engedd el
Higgy az álmaidban s azokat könnyen ne add fel
Csak nézz a szemebe,ugye teis érzel valamit
valamit
s ez a valami a boldogságban való hit
Szitál a hó
nagy pelyhekben oly sebesen
Szállni volna jó
szárnyaimat már nem kersem
Süvít a szél
Próbált elmondani valamit
Bármi volt nefélj
ez csak a boldogságban való hit
A mai Magyarország tánchagyományát és gazdag népzenei örökségét állítja középpontba a Magyar Állami Népi Együttes legújabb, Gyökerek és szárnyak című előadása, amelyet november 7-én mutatnak be Budapesten.
A hat fiatal koreográfus - Ágfalvi György, Darabos Péter, Farkas Máté, Fundák Kristóf, Kele Kristóf és ifj. Zsuráfszky Zoltán - alkotói látásmódját tükröző előadás
zenei koncepciója Pál István "Szalonna" munkája, aki a Kárpát-medence különböző tájegységeinek táncait és hangzásvilágát ötvözi egy új, kortárs színpadi formában.
A bemutató a Magyar Állami Népi Együttes küldetését folytatja
Hidat épít múlt és jelen között, miközben látványos, érzelmekben gazdag táncszínházi élményt kínál. A Gyökerek és szárnyak különlegessége, hogy - a Kincses Felvidék, a Megidézett Kárpátalja és az Ezerarcú Délvidék sikeres tematikus előadásai után -
most először született olyan önálló produkció, amely kizárólag a mai Magyarország tánc- és zenei hagyományaira fókuszál.
A mű gerincét a magyar néptánc legnépszerűbb formái - a botoló, az ugrós, a csárdás és a friss csárdás - adják, amelyek Szatmártól Rábaközig, a Dél-Alföldtől Nógrádig reprezentálják a Kis-Magyarország tájegységeit.
Pál István "Szalonna" zenei vezetésével a régies és új stílusú népzenékből egyaránt merítő dallamok szólalnak meg a citerától és tekerőtől a pásztorfurulyán, cimbalmon, kis klarinéton és vonós bandán át, kiegészülve szólóénekekkel és tánccal kísért dalokkal.
A produkció szellemiségét Goethe azon gondolata ihlette, miszerint "a legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak".
A gyökerek a múlt értékeit, a szárnyak pedig a megújulás bátorságát jelképezik.
A produkció a Magyar Állami Népi Együttes ars poeticáját testesíti meg
A hagyományt nem lezárt múltnak, hanem élő örökségnek tekinti, amely képes megszólítani a jelen emberét is.
A hat fiatal koreográfus közösen formálja meg azt a gondolatot, amely a paraszti lét univerzális tapasztalatait, a segítő és ártó erők örök küzdelmét idézi meg.
A műsor nem hagyományos történetmesélés, inkább érzések, asszociációk, emberi sorsok szövedéke: a mag elvetésétől a termés learatásáig tartó életkörforgás szimbolikus megfogalmazása.
Fotók: A Magyar Állami Népi Együttes Facebook oldala
