|
|
|
Néha felhalmoztam vágyból tornyokat
Mégis úgy éreztem semmim sem maradt
Miért gyarló hát az ember, miért nem elég a jó
Miből bármennyi ingyen adható.
Néha megcsodáltam hamis dolgokat,
Pedig tudtam jól, hogy mindegyik becsap.
Jobb volt felismerni olykor ,mit a jövő nekem szánt
Csöndben elfogadni minden pillanatát.
Szeretem az élet minden dallamát,
Szeretem az erdő hűvös illatát,
Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó
És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható.
Tudom, elhibáztam néha dolgokat
Sokszor az összes baj magával ragadt.
Olyan tétova az ember, sosem hisz el semmi mást,
Csak a szemnek szóló hazug látomást.
Szeretem az élet minden dallamát,
Szeretem az erdő hűvös illatát,
Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó
És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható
Ha megbántottak félreálltam elfogadtam én
Hogy a sorsom néha nehéz utat mért
És nem zavart, ha megvágtak, ahol nem látható
Mert minden seb gyógyítható
Szeretem az élet minden dallamát,
Szeretem az erdő hűvös illatát,
Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó
És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható
Szeretem az élet minden dallamát,
Szeretem az erdő hűvös illatát,
Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó
És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható
És szeretlek téged,ahogy az el nem mondhato.
