|
|
|
Napról-napra ugyanaz az érzés
A valóságtól elszakadni
Adj belőle még egy utolsót
Ami majd a mennyekbe repít-elkábít
Ez a mámor utáni szüntelen vágy
Ami kizárja a környezet beszűrődő tompa zaját
Refr.:
Ahogy hideg verítékben égő testtel
Lebegsz dimenziókon át
A kiszáradt torkodból felszakad
Egy hangtalan segélykiáltás
Mindig az utolsó!
Körülötted sűrű köd
Csak nyomás nehezedik rád
Az érzékek erősödnek
Már nem bírod tovább
Ahogy az anyag kúszik a testedben
Megszűnik a külvilág
Az elmosódott képek tükrében
Semmit nem ér a látás
Mikor egy tompa tű feltépi a tested
Elfelejted mindazt, ami fáj
Illúziókból épült valóság
Az élet és a halál határán
Szivárványszínekbe torzult képek
Mindig az utolsó! Halálos méreg!
Aztán az álom ébredésbe torkollik
Örökké tartó keserű ébredésbe
Ahonnan nincs már visszaút
Mindig az utolsó!
