|
|
|
Molina:
Aurora! Segíts! Szükségem van rád! Gyere el hozzám, ahogy azelőtt is, annyiszor!
Úgy hívják, Aurora!
És gyönyörű! És csodás!
Ki egyszer is látta,
Nem enyhül a vágya,
Hisz örök varázs,
Nincs kívüle más!
Oly tisztán látom! Oly jól ismerem!
Most tükréhez lép ő,
Nincs még egy ily szép nő!
Most sminkelik éppen,
És szeme a képen
Süt, mint a parázs!
Perzsel a láz!
Kar:
Nézd, nézd csak, hogy ragyog, kápráztató!
Őt, hogyha láthatod, elfúl a szó.
Áruld el titkodat, tündéri lény!
Honnét e bódulat? Honnét e fény?
Aurora:
Jó! Elmondom én, honnét e fény!
Ó, ó!
Egy jósnő mondta tegnap éjjel,
Hogy tisztán látja sorsomat.
Hogy szembeszállva száz veszéllyel
Egy hős tör felém,
S bármit tennék is én,
Ölbe kap.
Csak néztem én a kristálygömbbe,
S elkábított a bűvös szó,
Légy kész az esztelen gyönyörre,
A napját ne tudd,
Ám ha megnyílt az út,
Azt halld meg, mi nem hallható!
Kar:
Ú-ú-ú…
Aurora:
S ha hallhatatlan hangot hallasz,
Kinyílik harmadik szemed,
S kit látsz, a boldogságod lesz az,
E hang lesz a jel,
Kar:
Hang lesz a jel!
Aurora:
Mindent ez dönt el!
Kar:
Jel, hang, jel! Jel, hang, jel!
Jel, hang, jel! Jel, hang, jel!
Adventi ajándék Nektek!
