|
|
|
Pókasszony:
Vagy most, vagy később, de találkozunk!
Sose hagytam még cserben, ki épp rám szorult,
S megtapasztalod, hogy magam vagyok a csók!
Vagy most, vagy máskor, de találkozunk!
Hiszen énhozzám fut rázós és sima út,
Ha napfény ragyog, ha a szmog körbefog, mind én vagyok!
És a holdfény fakul, száraz kortyot nyelsz,
Szíved ugrál vadul, élsz, bár hálómban vergődve egy év egy perc.
Ám a pókcsók felold, terhed szárnnyá lesz,
Ez a csók gyógyít, szabaddá tesz.
S ha ezt, ha azt mélyen megszereted,
S a szívedben tesz-vesz a szent szeretet,
Az a csúcsokra hajt, de ha már fölemelt, elejt.
Így-úgy, de mindenki oly helyre jut,
Hova indult, de honnan már nincs visszaút,
S keserű lesz az édes, és rosszak a jók, megvált e csók.
S bár a holdfény fakul, száraz kortyot nyelsz,
Szíved ugrál vadul, élsz, bár hálómban vergődve egy év egy perc.
Ám a pókcsók felold, terhed szárnnyá lesz,
Ez a csók, mi felold, csak a csók, nem is kell, hogy szeress.
Adventi ajándék Nektek!
