|
|
|
Újszülöttként csupasz fejjel préselődtem fényre
hangos felsírással adtam jelt minden rendbe
Velem, azóta évek óta nyitva szemem
minek sarkából az embereknek tetteit figyelem
Sokan tépkedjük a szálakat hogy szeret vagy nem szeret
tortáinknak tányérjából sok a félig rágott szelet
Sok volt az ég veled! el kell engednem kezed
kettőnk rajtja a cél felé már más irányba vezet
Az emlékek a múltból alakítják a jellemem
tettbe s ne szóba bízzak már megtanultam gyermeken
Fájdalmaim néha mély álmaimból felverem
ha naplómat a könnybe száradt lapok felé pergetem
Akikben bíztam barát ha vihar volt eldőlt
a csalódás a pohár szintjén túl sokszor felgyűlt
A vitorlák a szélben megőriznek emlékeket
fájdalom és derű mik formálják az énemet
Kiskorom óta láttam szeretteim szenvedni
egymagam voltam kérdést nem volt kinek feltenni
Válasz nélkül csupán a remény szikrája maradt
mi az évek elteltével megbújt a felszín alatt
Közhelyes mondatok egy fecske nem csinál nyarat
a valóság lába állt az álmomé pedig szaladt
Sok volt a lenyelt falat mi torkomon megakadt
érzem néha mikor a szívem fájdalmak közé ragadt
Igaz szavakkal állok elétek a szívem nyújtom felétek
sok az mit elértek még van miben nem értek
Egyet, hisz minden a saját magunkat vetjük
és ha kell az arcunk egy álarc mögé rejtjük
Elszáradt faleveleken lépkednek lábaim
a növények illatától a múltba visznek szárnyaim
Átvillannak fejemben a be nem váltott vágyaim
a magas lécre tett szebb világról szóló álmaim
Az igaz szavak tőlem jönnek bár van az ki mást mond
sokan próbáltak úgy kezelni mint vetítő vászont
Elföldelésem láttam és azokra küldök záport
ki sötét fátyol mögül, mosolygó arccal gyászolt
A látszat néha csal, van hol nem szilárd a fal
van hol minden egyes mondat hazugságot takar
Kérdem mért kell másnak látszani, más bizalmával játszani
ezzel magadnak fogsz a legnagyobbat ártani
A villámok ébresztettek mik összecsaptak felettem
az ön nem nyert szelvények százával voltak zsebemben
Ki szilánkokra törte szívem el nem felejtettem
és engem sem felejtett el kit csapdába ejtettem
Hisz volt mikor a sebem nem gyógyította ki okozta
így tervel kidolgozva mást használtam ki hogy jódozza
Ártatlan hazugságoknak tűnő tettek voltak
ha visszakaptam hiszem figyelmeztetésként szóltak
Hogy érezzem mit érezhet kinek szívébe döfnek
a világban e kardal többszázezren öldökölnek
Kaptam én is sebet, őket hívom úgy hogy jelek
tudnék mutatni szívemen jó pár beforratlan heget
A feszültségek szobájában nem találtam helyem
az ajtó rácsaiba kapaszkodott sokszor kezem
Hogy kinyissam a zárba forgattam a sok drótot
pedig a kulcs himbálózva nyakamban mindig ott lógott
Írógépem csattogása felvet rossz emlékeket
nem vettem észre jelentéssel bíró cselekvéseket
A csalódás vagy rosszá vagy jobb emberré tehet
néha nézz magadba a mérleg nyelve vajon hol lehet
