|
|
|
Egy átlagos nap, egy délután,
Sétáltam a főutcán.
Csak nézegettem a kirakatot,
De hirtelen valami felragyogott
Előttem, először nem hittem,
Valóság vagy csak képzeltem.
Amit láttam, az gyönyörű volt,
Mint, sötét égen a fénylő hold.
Meg kellett volna szólítanom,
Nem lesz több ilyen alkalom.
Elkúrtam, mert béna vagyok,
Csak röhögtek rajtam a haverok.
Mert: Végre az enyém vagy nem engedlek,
Te bárhová mész én követlek
Ha megbántanál sem feledlek,
Mert egyszerű a képlet: szeretlek!
Nem jön álom a szememre,
Mert ott látom magam mellette.
Valamit tenni kell ez nem vitás,
Valahogy valódi a látomás.
Nem jött szó a nyelvemre,
Így megkérdeztem nem-e nyelvelne.
Igent mondott és mélyen megcsókolt,
Kiderült, szerelmünk kölcsönös volt.
Mert: Végre az enyém vagy nem engedlek,
Te bárhová mész én követlek
Ha megbántanál sem feledlek,
Mert egyszerű a képlet: szeretlek!
Mert: Végre az enyém vagy nem engedlek,
Te bárhová mész én követlek
Ha megbántanál sem feledlek,
Mert egyszerű a képlet: szeretlek!
