|
|
|
Mit?
Önmagamról?
Interjú!?!
Igen.
Váltam.
Feladattá önmagam számára szüntelen.
Eszköz vagyok, s üzenet,
de csak a saját üzenetem.
Ha azt kérdezed tőlem:
mi volt a legnagyobb sikerem?
Azt mondom a pályám.
S elhiszem, hogy én is azt hiszem.
Ha azt kérdezed, hogy csinálom,
Azt mondom, nem tudom.
Mert két oktávon égek,
S a többit hozzádúdolom.
Ha azt kérdezed, mi a taps.
A legnagyobb az a csönd.
Ez vérré válik, s vérre megy,
Kit eltűr, kit köszönt.
Játékom a játék,
Mégsem én játszom, csak az velem.
Az Élet az a színház.
Falánk, és magammal éltetem.
Nyugtalan vágyakból összegyúrt életem fellobog.
Időtlen időkben lélegzem, mint a csillagok.
Sorsom egy nyelv, magyar vagyok.
Életem is magyar.
Ezt élem, érzem, értem én,
Hol édes, hol fanyar.
Ha azt kérdezed mi a színem.
A fehér, mert ott a négy szín összeér.
Mit tartok a sorsról?
Talán csak egy úgy megért időt,
Ahogy a csillagásznak kell a csillag,
De a csillagnak nem kell ő.
Ha azt kérdezed tőlem,
mit szeretek magamban.
Azt, hogy egyszerelmű vagyok,
s valahogy az is maradtam.
Egyszerelmű, igen az maradtam,
s én maradnék azt hiszem,
De sürget bent az értelem,
és tágul kint a tér velem.
Ha azt kérdezed, mi a hang.
A szerelem, hogy beszél.
Nekem a színében most sárga.
Remény nélkül fújó sárga szél.
Honnan? Hova? Merre?
S hol van az ahol?
Az mindig csak bennem van valahol.
Létezhetem bárhol.
Bőrömben, ágyamban, porondon.
S ha kérdeznéd, mi lennék,
lobogó jelszó vagy jelenlét.
Minden, hol ösztön és tudat
egymásból, egymásért kutat.
Ha azt kérdezném, mondd, meddig még,
míg jelen van a jelenlét.
Itt, ott, akkor, most, majd, ha ott,
míg adok, adok, adok, adok, VAGYOK!
