(Elment az én rózsám, itt hagyott engemet
elvitte magával minden víg kedvemet
csak azt szánom-bánom, tőled el kell válnom
csak utánad való járásom sajnálom
elfekhettünk volna ketten egy párnán is
ketten egy párnán is még a jég hátán is)
Éjfél után poharat török, bal vállam felett
repül el, minden örök
ménesek vágtatnak, kapsz majd paripát
vagy régi babákat, és hulla-hopp karikát.
Egy új kor hajnalán én milyen is legyek?
Mennyi tört fény villan át, minden remeg
majd fa mögé bújok és tüzeket gyújtok
mindent feldúltok, mindenbe belenyúltok.
Azt mondod, hagyjuk a témát
a szíved mégis érte fáj
ha eljön takard el a vénád,
hogy élvezhesd rosszkedvem nyarát.
(Lehunyt szemhez ér a száj
bezárja sápadt csillagát
nem beszél ha nem muszáj
csak bőröm illatát
szívja magába, így lesz kába
a test, és jön hozzá a lélek
látogatóba, régen várt vendég
örül a fél a másik felének.)
Csak egy halvány folt látszik a falon, a padló ragad,
hogyan is nyugodnék bele, hogy ő ott marad?
Majd foszló lobogók és fürge robogók
utána mennek, mindent rám kennek (de utánam ennek
semmi értelme nincs, mindent megkóstol
nem fut el a rendőr elől, de fél a jóstól
marad a tévelygés, a reggeli émelygés,
egy kis leállás, sok-sok beállás.)
Tizennegyedik alkalommal szervezik meg a Wine&Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonját. Az esemény október 11-12-én lesz, a helyszín ezúttal is a Fonó Budai Zeneház.
A Szalonban hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be munkáikkal, az esti koncerteken pedig remekművek szólalnak meg.
A Szalon Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő kezdeményezésére jött létre. A kiállított vonós hangszereket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni; hegedűk titkai nyílnak meg a látogatók előtt, miközben hazai borászatok nedűit kóstolgathatják a látogatók.
A hangszerkiállítás látogatása mindkét napon ingyenes, akárcsak a vasárnapi teljes program, a koncertet is beleértve. Egyedül a szombat esti koncertre szükséges jegyet vásárolni.
A hangszerkészítő mesterek minden alkalommal az abban az évben elkészült legújabb hangszereikkel mutatkoznak be a kiállításon.
Idén tizenhat mester lesz jelen a 2024-2025-ös évad különleges hangszerkínálatával.
A Wine&Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonja első napján, október 11-én szombaton 15 órakor lesz a kapunyitás, majd 17 órakor a kiállítás-megnyitó és borkóstoló.
A tárlatot, amely 23 óráig látogatható, Tóth Endre zenetörténész nyitja meg, bemutatkozik a Sagmeister Borászat. 17 óra 30 perckor lesz a Hangzáspróba, vagyis a kiállított hangszerek és vonók bemutatása és megszólaltatása.
Az estét a Rácz Cello Quartet koncertje zárja.
Október 12-én vasárnap 12 órától 19 óráig látogatható a kiállítás. 14 órakor kezdődik a Luminare Vonóstrió koncertje a kiállított hangszereken és vonókon; a műsorban Weiner G-moll triója, Dohnányi Szerenádja és Kodály Intermezzója hallható.
Kiemelt kép: illusztráció/Freepik