|
|
|
| Előadó: | Doggie |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: | Keressük a szövegírót! |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Hátradőlök lassan, és behunyom a szemem.
Gondolataimban a szépeket keresem.
A meggyújtott füstölőmnek szmokolom a szagát,
Reggae zenét hallgatva figyelem a hangját.
Nem érdekel semmi, kurva fáradt vagyok,
A képzeletem szárnyán repülni akarok.
Kivül szürke minden, de bennem él a fény,
Egyedül hajózom a semmi tengerén.
Kinyitom a szemem és előttem a képek,
Csodálkozva ámulok, lehet nem is élek.
Visszanézek magamba és elbaszom a kedvem,
Sok dolog van, amit rosszul tettem.
Egész életemben a boldogságot néztem,
Soha nem találtam, akárhogyis kértem.
Úgy néz ki most már, rendezdik minden,
Hamarosan meglesz a boldogság is szépen.
Lassan és lazán, minek kell sietni,
Nyugodtan kell lenni,
Nem muszáj kapkodi.
Lehet, hogy a célod nem fogod elérni,
Ha folyton olyan gyorsan akarsz élni.
Mint felhő az égen, a képzeletem száll,
Körülöttem minden egy színes szivárvány.
Ábrándos sorsom hálátlan ármány,
Valóság szárnyán szorítom a párkányt.
Bennem élnek még a régi emlékek.
Szívemet széttépem, ennyi elég lesz.
Mit hoz az élet, amire majd ébredsz?
Lehet, hogy félhetsz, jobbat nem kérhetsz.
Olyan ez az állapot, mint valami álom,
Látom, hogy várom, a lelkemet kitárom.
Nyugodtan vagyok, mozdulni sem tudok,
Fel akarok kelni, de nem megy ez a dolog.
Nem jött el az időm, pihennem kell még.
Talán így kezdődik az elmebetegség.
A fáradtság teszi, hogy ilyen homály vagyok,
Nyitott szemmel járok, de semmit sem tudok.
Lassan és lazán, minek kell sietni,
Nyugodtan kell lenni,
Nem muszáj kapkodi.
Lehet, hogy a célod nem fogod elérni,
Ha folyton olyan gyorsan akarsz élni.
Az emlékek lassan kezdenek elszállni,
Én pedig kezdek a valóságban járni.
Elmentek a színek, megmaradt a szürkeség,
Felgyorsul az élet, a hétköznapi lüktetés.
Nem szabad sietni, rohanni ezerrel,
Elszúrod az életed, nem éri meg ember.
Futod a köröket, azt sem tudod mire jó,
Jól jönne néha egy szívből jövő szó.
Ebben a világban, ritka az ilyen.
Nem érted meg és kérdezed, hogy milyen.
Hiányzik az emberből az őszinte érzés,
Kevés olyan van, akiben ez él még.
Az álarcok mögött újabb arcok vannak,
Harcolnak a hadnak minden egyes tagja.
Hangomat nem hallom, kint vagyok teljesen,
Melankóliában volt a képzeletem.
Lassan és lazán, minek kell sietni,
Nyugodtan kell lenni,
Nem muszáj kapkodi.
Lehet, hogy a célod nem fogod elérni,
Ha folyton olyan gyorsan akarsz élni.
Lassan és lazán, minek kell sietni,
Nyugodtan kell lenni,
Nem muszáj kapkodi.
Lehet, hogy a célod nem fogod elérni,
Ha folyton olyan gyorsan akarsz élni.
Lassan és lazán, minek kell sietni,
Nyugodtan kell lenni,
Nem muszáj kapkodi.
Lehet, hogy a célod nem fogod elérni,
Ha folyton olyan gyorsan akarsz élni.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
