|
|
|
| Előadó: | Fluorid |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Fluor Filigran |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
rap1: Fut a történet két szálon, ez van, mindig megpróbálom
Trükköm tükröm, szemem gyötröm, de magam még nem találom
Tán egy téli délutánon érezheted majd hiányom
Tán egy könyv közepéből kitépett lap bánja folytatásom
Kirakóból pár darab, lehet hogy mindennél fontosabb
Egy eltitkolt nap, egy kép, mi nem sokat mutathat
Magából, nem tudhatod minek látszol
A színarany nem fénylik, nem minden éget, mi lángol
Kivel táncolsz az éjszakába', mi lesz majd az ára
Kihez láncol majd a zárka, kit taposhatsz holnap sárba
Kulcs a zárba, csukott ajtók előtt próbálgatod, hátha
Számíthatsz a megoldásra, max. a bekattanásra
Látok esélyt, az élet, lehet, nem túl sokat mesélt
A sors keze rég eltörött, de asszem így is elért
Egy pontra, lehető legfájóbbat mondta
Majd egy laza mozdulattal értelmed kukába dobta
refr.:
Nem sokat éltem, így is besokalltam, kértem amit kaptam
Álltam, összerogytam, csendben belehaltam
Mikor egy gondolat fojtogatott, mit én kreáltam
Egy szereplővé váltam, történetem mégse láttam
rap2:
Feldobtam az érmem, jól megnéztem, három oldala van
Választ még nem kaptam, bár oldalt sem választottam
Megszoktam 1-2 érzést, mégis magamtól eldobtam
A könnyek reményvesztett hangját távolról is meghallottam
Rád gondoltam, éreztem, mit érzel, és legbelül én is tudtam
Nem hazudtam, csak a józanész volt útban
Ahol semmi sem passzol, ahol mindenki harcol
Soha nem tudod meg titkom, vajon mi változott akkor
Meg bennem, mit miért tettem, kit féltettem, mivé lettem
Szart sem ér a történetem, a ketté tört életem
Lehet kár volt megtalálni, jöhet bármi, hidd el soha
Többet nem fogok rád várni, jöhet bármi, hidd el
Soha többet nem fogok rád várni
Refrén
rap3:
Amikor megszülettem, egyszer volt, hol nem volt, egy álom
Amikor mc lettem, mikor kész lett az első számom
Egy lépést megtettem, akkor senki nem zavart még meg
Ma egy rossz mozdulatomért is szavanként széttépnének
Én így élek, hagyjatok a saját utamon járni
Mint egy megrendelt áru, évekig fog porosodni
Fenn a polcokon, majd végül megfelelő gazdát lel
Én megszokom lassan, de ezért magam nem adnám el -
Szakadt a fonál, rég betelt már minden pohár
Én figyelnék, ha szólnál, tovább látnál a haszonnál
Kiszolgál az ember, mégis menekülni próbálna
Saját énje előtt szúrna kést tudata torkába
Mi lenne ha meglátna, ha látnád, észre sem vetted?
Lehet százszor elmentél, eltűntél saját magad mellet
Ez kellett? Nem te döntötted el, nézz az arcára
Még elindul utánad, s léphetsz boldogan új csapdába
Refrén
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
