|
|
|
Mint ahogy vöröslő hold után felkel majd a szeles nap,
Úgy érik bennem a különös gondolat: „Te vagy!”
Mint szemedmélyén a meleg csillogást,
Úgy érzem egyre valósabbá e gyönyörű látomást!
Mikor végső elkeseredésemben már minden oly nehéz,
Csak Rád gondolok, s elmúlik ez az egész!
Mert reménytelen alakoké ez a bűnös világ,
Kik majd egyszer rájönnek: „Minek az a sok világ?”
S ilyen alak vagyok én is ha Rád gondolok,
Mert messze vagy, hiányzol, s ez fájdalmas dolog…
A mosolyod szebb mint egy gyönyörű napfelkelte,
S ha megölellek már repülök a fellegekbe!
Coda:
Nincs hozzád fogható dolog a világon,
Mert nekem tökéletes vagy, s ezt imádom!
