|
|
|
Ez még a régi, barna éjjel,
Meredten fekszik lomha szárnya,
Nincs kóbor lelke, nincsen árnya...
Ez még a régi, barna éjjel...
Csak az én fáradt lelkem tépi
Sötét, nehéz, bús fátyolát.
Hejh, régi útja már ez néki,
Űzi tovább az éjszakába
Egy elromlott, zakatoló szív...
Űzi tovább...
De hajnalok feslését érezem
S szárnyverését jövendő, nagy hiteknek,
Az én hitem fog virágozni, fog még.
Lesz még hitem, pokolgyújtó, merész,
Szent grádusán megáll a gyönge ész:
Az én hitem nem erkölcs, nem szokás,
Az én hitem csodás, nagy álmodás,
Az én hitem több, mint egy kurta óra,
Mely összegyüjt színháztalálkozóra,
Az én hitem új földre nyit kaput,
Az én hitem pusztítni, ölni tud,
Keserü könnyel színig telt kehely...
Az én témáim nem pihentek el...
...Azuba jő... Zsidó leány, szegény,
Leroskadott a tenger fövenyén,
A vére lüktet, harmatteste reszket...
Aki hurcolta a súlyos keresztet,
A Messiás kenetje, szava hője
A szeretőjét rabolták el tőle
S csináltak egy jámbor, papos világot,
Mely megöli a vágyat és az álmot.
Ez a bús lány rekedt hangon kiáltja:
No, szép világ, hát most meg vagy-e váltva?
És a sziget... Óh, milyen régi témám!...
Két jó barát s két asszony menedéke,
Nem tud róluk a nyüzsgő földnek népe
S ők együtt ülnek epekedve, némán...
Idehozta elgyötrött lelkük álma
S visszavágynak a rossz, lármás világba...
S a többi mind!... Milyen merész, nagy álmok,
Azt hiszem, hogy majd csak egyszer kiállok
S zászlót fogok, ha senki sem követ:
Idenézz! Tömeg!...
*
De most még...
Ez még a régi, barna éjjel,
Meredten fekszik lomha szárnya,
Nincs kóbor lelke, nincsen árnya,
Ez még a régi, barna éjjel...
Átlépés valahonnan valahova – vagy talán valakiből valakivé. A koncert egyszerre lesz lezárás és újrakezdés - az azonos című dal ezúttal egy egész koncertté tágul, és egy különleges utazásra invitálja a látogatókat.
A frontember, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit
Az elmúlt hónapok eredetileg fesztiválfellépésekkel és közös élményekkel teltek volna, ám frontemberük, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit. Éppen ezért az idei zárókoncert még nagyobb súllyal és még intenzívebb energiákkal fog szólni – valódi ünnepe lesz annak, hogy ismét együtt lehetnek a közönséggel.
TRANSZ – ez az este címe, állapota, kiindulópontja
- Az elmúlt időszakban sokféle transz állapotban voltunk, legjobban talán egy függőleges utazásnak, az álom és valóság közti lebegésnek jellemeznénk. Nagyon jó volt elővenni a Transz című dalunkat is, nagyon illik a mostani hangulatunkhoz - hangsúlyozta a zenekar.
Két évvel ezelőtt - szintén a Park zárónapján - az űrbe utaztunk a csapattal, míg tavaly a Semmi vetett véget ennek a térbeli kalandozásnak. Most pedig egy újabb fordulóponthoz érkeztünk.
A transzcendens élmények, az átváltozás lehetőségei kerülnek középpontba, és elindulunk egy újabb utazáson - de ezúttal befelé.
- Több dalunkon változtatunk a Budapest Park koncertünkre, olyan formában kerülnek színpadra, amilyenben még nem volt hallható azelőtt sehol. Így idézzük meg a transz állapotot, vagyis azt, hogy nekünk ez mit jelent - fogalmazottt a formáció.
A koncert nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is szokatlan lesz
A zenekar tagjai ezúttal egysoros elrendezésben állnak majd a színpadon, kifejezve az egységet és a közösséget.
Az Elefánt életében - ahogy ők fogalmaznak - valahogy minden fontosabb esemény “Parkról Parkra” történik, és minden alkalommal különleges, egyszeri és megismételhetetlen műsorral készülnek ezen a helyszínen. Október 4-én tehát nem csupán egy koncert zárja a Budapest Park 14. évadát, hanem egy új időszámítás veszi kezdetét. A TRANSZ egy kapu – és aki átmegy rajta, biztosan hoz magával valamit a másik oldalról. Ráadásul az állatok világnapján egy másik “állatos” zenekar melegíti a színpadot az Elefánt előtt - az este vendége Kolibri lesz.
Fotók: Elefánt/Sinco
