|
|
|
|
|
Ne csókolj, Miriám. Ártalmas éj ez,
Én ismerem rég. Vissza-visszatér
Szomorú, bús, igaz mesékkel.
Ne csókolj, Miriám, csúf ez éjjel
És csókot adni vissza nem tudok,
Nem csörtet álmos testemben a vér.
Mesélni kell ilyenkor, Miriám,
Árnyak kerengnek, rémülök, futok,
Fogj át, öledbe hajtom a fejem,
Jaj, jaj, az a sok kínos szerelem,
Amely űz, hajt olyan régóta már.
Ne csókolj, Miriám, Margit és Erzsi vár.
Akkoriban mondatott énrólam sok dicséret és gáncsoló szó. Mondatott, hogy nagytehetségű ifjú lennék, de szörnyűképpen semmi sem leszek, mivelhogy szertelenségről adtam tanúbizonyságot.
Nem adtam én ellenben e beszédekre semmit. Hajszolt, űzött a rosszba kergető démon, s úgy hitték, hogy megöl az éjszakázás, mivel éjszakánként a mámort kerestem, s nappal álmos voltam és buta.
Mámor-árus helyeken pedig csak rossz leányokkal beszéltem én, és néha undorodtam magamtól, mert eszembe jutott, hogy e rossz leányok bemocskítanak.
Május volt, és a kertben ismertem meg Erzsit és Margitot.
Ők tiszta lányok voltak, és én nem tudtam ennek folytán velük beszélni.
Hogy ott ültek a rózsák bokra alatt, csak néztem őket. Tudtam, hogy ők tiszták, és áhítottam fehér kezüket megcsókolni...
...Akkor éjjelen még nagyobb volt fejemben és szívemben a mámor... És szomjas voltam tiszta kezek csókolására, és reszketve gondoltam Erzsire s Margitra.
Égett az ajkam, szorult a torkom. Szerettem volna belekiáltani az éjszakába, hogy én egy tiszta leányt szeretek: Erzsit vagy Margitot...
Így jött előmbe borospohárral az ifjú, ki szintén ott ült velünk a padon, a rózsák bokra alatt. Lázasan, susogva kérdeztem tőle:
- Te is szeretsz?
- Igen...
- Tiszta lányt?
Súgva szólt:
- Erzsit...
S én leborultam az ifjú vállára... Lázban égve nyögtem:
- Szeretem én is! Én is!... A tisztát, a szentet, Margitot...
Margit és Erzsi... Jaj, Melanie is jön,
Ne csókolj, Miriám, hallod: ugat,
Beszélek véle, beszélek róla.
Ne csókolj, Miriám, hallod: ugat,
Ő volt az én királynőm...
Hogy unottan köszöngetek nektek az utcán, ismerős idegenek, mit gondoltok rólam?...
Sápadt vagyok, nehéz járású, alázatos... Mit gondoltok rólam?...
Kacagtok, fitymáltok, míg mellettetek elbotorkálok... Honnan is tudnátok, hogy ez a sápadt, lomha, vézna ifjú egy száműzött királyfi?...
...Az voltam én! Rongyos cipőjű, foltozott könyökű, hatalmas királyfi. Rózsás volt az arcom, ragyogó fekete a két, nagy szemem, hullámmal csapódott fehér homlokomra fekete hajam... S a trón, a trón! Hatalmas aranytrón ragyogott felém. Nagy volt birodalmam, csodásan mesés nagy. A szívem, a szívem... Az volt a legtelibb szív minden szívek között... Királynője is volt! Megálljatok!
...Hogy ott tanítottam a kis szobában, aztán bealkonyult, szomorú voltam volt nagyon. Künn kigyúltak a lámpák, s az én nagy szemeim belemeredtek az emberes utcába. Mellettem a leckéjét darálta a fiú, kiért négy
forintot fizettek nekem... Aztán nagyon keserűnek éreztem a szívemet...
Sohase fognak az én szemeim úgy eltévedni, mint akkor. Sohase fog az én szívem olyan keserű lenni, mint akkor. Sohase látom meg én többé Melanie-t, ki nénje azon fiúnak, kiért négy forintot fizettek nekem...
És nem tudom őt elbeszélni nektek. Szőke volt a haja, és könny volt a szemében, és én nem láttam őt csak messziről...
És hogy nagy szemeimmel néztem a setétet, és hogy keserű volt én szegény szívem, azt nem tudhatta Melanie, mert hogy nem ő fizette ki nékem a négy forintokat...
Én ott a setétben láttam a trónt. Aranyból való trónt, mely vár reám, királyfiára... Csakhogy nekem a víz még bemegyen a cipőmbe, és négy forintból nem csinálnak új ruhát. De végre is királyfi vagyok, és majd meglát engem Melanie, és virág lesz a hajában, és könnytelen lesz a szeme...
Így gondolám, míg nagy szemeim belemeredtek a setétbe, de kiszakadt a lárma a közelső szobából. Mintha ugatott volna szűkölő kutya, mintha a szívembe harapott volna valaki, és ijedten rántogattam a leckehadaró fiú karját.
- Ki az?...
Szólt a fiú:
- Melanie sír. A néma...
...És akkor éjszaka lidérc ült reám, s egy kutya harapta a szívemet. Aranyból való trónon láttam magamat. Jobbomon ült Melanie, a néma, és igen-igen sírt...
Most csókolj, Miriám!
Óh, gonosz éjjel,
Bús éjjele bús, való meséknek,
Miriám, gyújtsd fel a vérem,
Jaj, jönnek a mesék, Miriám, Miriám...
Valentin-napra jelent meg Geszti Péter és Péterfy Bori új közös dala, a Csak te meg én, amely a tavalyi sikerszám, a Beléd szerettem, ez van történetének folytatása.
A közönség most új fejezetet kap: a klipben a két előadó „összeházasodik”, a történet pedig ironikus, játékos formában mesél tovább a szerelemről, hűségről és a hosszú távú kapcsolatok realitásáról.
Diszkó a javából – mai csavarral
Ahogy a szilveszterkor megjelent Mindenki legyen rohadt gazdag! a funky hőskorából merített inspirációt, úgy a Csak te meg én is a hetvenes–nyolcvanas évek diszkóvilágát idézi, friss, mai hangzással.
Lépegetős basszus, táncos groove, fülbemászó refrén, vonósok és fúvósok adják az alapot, miközben a dalszöveg tipikus Geszti-fordulatokkal reflektál a mai randikultúrára és generációs különbségekre.
A dal egyszerre romantikus és önironikus
„Megyek hozzád. Hozzám mész. Nyugi, csak az első 20 év a nehéz!” – hangzik el a refrén környékén, miközben az Instagramon felbukkanó fiatal udvarlók és a hűség kérdése is játékos formában kerül terítékre.
Új klip – új fejezet
A klip egy esküvő történetét meséli el, ugyanazzal a humorral és vizuális önreflexióval, amely az előző videót is jellemezte. A menyasszony ezúttal sem eladó – és aki szemet vet rá, az könnyen „kivonódhat a forgalomból”. A történet természetesen happy enddel zárul. A szerzői és alkotói csapat ugyanaz, amely a Beléd szerettem, ez van esetében is dolgozott – a cél pedig egy különleges, folytatásos sorozat megteremtése a hazai popzenében.
Péterfy Bori az MVM Dome-ban is színpadra lép
A Csak te meg én Geszti készülő Poptimista című albumának második dala, és élőben is elhangzik majd 2027. január 30-án az MVM Dome színpadán, a nagyszabású POPTIMISTA koncert-show keretében. Péterfy Bori a meghívott vendégek között érkezik a Dome-ba, így a közönség a közös slágereket arénaméretű látványvilágban, élő hangszereléssel élheti át.
