|
|
|
Kigyúlt az égen esti csillag,
Szállong az éjben rózsaillat.
Valami édes, halk zene
Távolról mintha zengene...
Szerelmes, fájó, bús a nóta:
»Sirászi kertben nincs már rózsa,
Vérpezsditő, szerelmes éjen,
Olajfa erdőn, hímes réten
Merengve várok, mindhiába...
Ölelni készen, csókra vágyva,
Szomjas szívvel itt kell epednem...
Nem jön, nem jön az én szerelmem,
Hogy szép fejét ölembe hajtsa,
Míg csókra vágy és szomjaz ajka,
Hogy üdvünktől a bűvös éjjel
Megreszkessen szerelmi kéjjel
S az erdő fojtó illatárja,
Míg lágy szellőkön messze szállna,
Mint egy csapongó, égi mámor,
Susogna üdvről, boldogságról
Leroskadva egy rózsakerten...
De nem jön, nem... az én szerelmem.
Ez a világ már nem a régi,
Szerelmi tűztől lángban égni,
Hallgatni bűvös éj szavára
Csókért epedve, csókra vágyva,
Vonaglani kinos gyönyörbe',
Szeretni mindig, mindörökre -
Nem, nem lehet már... vége... vége!
Szerelmünk ádáz ellensége,
Hideg szivű, kegyetlen férfi,
Mért jöttél hozzánk üdvöt tépni?
Szeretni csábit mézes ajkad,
Szerelmi szóra mégsem hallgatsz,
Mért csábitád el hű szerelmem,
Mért kell hiába esdekelnem?
Elepedek egy csókra várva
Magános, csendes éjszakába'...
Mit várok én a régi csókra?
Sirászi kertben nincs már rózsa...«
*
Ott lenn, a tenger méla partján
Fanatikus beszéd kél ajkán
- Míg szavára buzgón vigyáznak -
Az idegennek, a Messiásnak.
Szól. Hangja a varázsos éjben
Majd csengve száll, majd súgva, mélyen.
Arcán ragyog a hitnek pírja,
Minden szava a szívnek írja,
Minden igéje hitet épít
S úgy hallgatják lelkes beszédit
Szép ifjai Palesztinának...
S egy közülök a régi lángnak,
Sok bűvös éjnek áldozatja,
Szép homlokát végigsimítja.
Leborul a Mester lábához,
Poros saruját könnye mossa,
Jövőbe hisz és multat átkoz...
Egy dal sirámát szellő hozza,
A partnál sír, zokog a nóta:
»Sirászi kertben nincs már rózsa«.
*
Elhal a dal utolsó jajja,
Közelg a hajnal, száll az éj.
Nem dalt hoz a szellő fuvalma,
Melyből epedve sír a kéj -
Egy őrjöngő, szerelmes asszony
Sír, átkozódik fúló hangon,
Hogy szép teste belevonaglik...
Vad átka lent, a partra hallik:
»Átkozott légy, Galilei!
Átkozottak, kik benned hisznek!
Szived kihűlt, szeretni lángtalan
s irigyled a mások gyönyörét.
Hideg ésszel, számitón, kajánul
tőrt vetsz szivére ifjainknak
s balga, hitvány, vad tanaiddal
elcsábitod
Palesztinának legszebb ifjait.
Legyen átkozott őrjöngő tanod!
Nevedben ölje ember embertársát,
tagadja meg szivének vágyait,
sanyargassa testét, lelkét, szivét.
Bilincse légyen mindenik tanod,
sötétben járjon ezredévekig!
Legyen nyomorult!...
Mint amilyenné engemet tevél
s velem annyi rajongó szivet.
Legyen átkozott az a nemzedék,
melyet a te vallásod felnevelt,
hirdesse balgán szeretet szavát,
de szeretni ne tudjon soha!
Vér, szenvedés jelölje lépteit
annak, aki téged meg nem tagad
s csak akkkor legyen boldog az ember,
mikor vallása ismét szíve lesz
s megátkozza a te emlékedet,
Galilei!
Légy átkozott!...«
...A nap feltünt az égen,
Beragyogott egy új, csodás világot,
Sok század mult azóta s most sem tudjuk:
Hogy fogott-e, vagy nem fogott az átok?!...
Átlépés valahonnan valahova – vagy talán valakiből valakivé. A koncert egyszerre lesz lezárás és újrakezdés - az azonos című dal ezúttal egy egész koncertté tágul, és egy különleges utazásra invitálja a látogatókat.
A frontember, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit
Az elmúlt hónapok eredetileg fesztiválfellépésekkel és közös élményekkel teltek volna, ám frontemberük, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit. Éppen ezért az idei zárókoncert még nagyobb súllyal és még intenzívebb energiákkal fog szólni – valódi ünnepe lesz annak, hogy ismét együtt lehetnek a közönséggel.
TRANSZ – ez az este címe, állapota, kiindulópontja
- Az elmúlt időszakban sokféle transz állapotban voltunk, legjobban talán egy függőleges utazásnak, az álom és valóság közti lebegésnek jellemeznénk. Nagyon jó volt elővenni a Transz című dalunkat is, nagyon illik a mostani hangulatunkhoz - hangsúlyozta a zenekar.
Két évvel ezelőtt - szintén a Park zárónapján - az űrbe utaztunk a csapattal, míg tavaly a Semmi vetett véget ennek a térbeli kalandozásnak. Most pedig egy újabb fordulóponthoz érkeztünk.
A transzcendens élmények, az átváltozás lehetőségei kerülnek középpontba, és elindulunk egy újabb utazáson - de ezúttal befelé.
- Több dalunkon változtatunk a Budapest Park koncertünkre, olyan formában kerülnek színpadra, amilyenben még nem volt hallható azelőtt sehol. Így idézzük meg a transz állapotot, vagyis azt, hogy nekünk ez mit jelent - fogalmazottt a formáció.
A koncert nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is szokatlan lesz
A zenekar tagjai ezúttal egysoros elrendezésben állnak majd a színpadon, kifejezve az egységet és a közösséget.
Az Elefánt életében - ahogy ők fogalmaznak - valahogy minden fontosabb esemény “Parkról Parkra” történik, és minden alkalommal különleges, egyszeri és megismételhetetlen műsorral készülnek ezen a helyszínen. Október 4-én tehát nem csupán egy koncert zárja a Budapest Park 14. évadát, hanem egy új időszámítás veszi kezdetét. A TRANSZ egy kapu – és aki átmegy rajta, biztosan hoz magával valamit a másik oldalról. Ráadásul az állatok világnapján egy másik “állatos” zenekar melegíti a színpadot az Elefánt előtt - az este vendége Kolibri lesz.
Fotók: Elefánt/Sinco
