|
|
|
Ott künn hüvös van kikeletkor,
Szivünkben tavasz, szerelem.
Ott reszket a korán nyílt virág,
Itt elhalt már a gyötrelem.
Még nem oly régen nyári napnak
Lángjától sem hevült szivünk,
Most csodás meleg fűzi egybe:
Tavasz van, remélünk s hiszünk!
Künn hűs szellő tép le virágot,
Jer! hajtsd vállamra kis fejed.
Télről regél a kósza szellő,
Mesét mondok én is neked.
Sivár életről, hosszu télről,
Enyészetről beszél regém...
De ne reszkess hát, drága kincsem:
Tavasszal, csókkal végzem én!
...Bohó gyermek volt; álmodozva,
Vágyón kezdé az életet,
Szivében vágyak lángja égett...
- Róla mesélek most neked.
Ha láttad volna, mint ölelte
Karjával a világot át,
Megszántad vón' szegény rajongót,
Ki semmiért mindent od'ád!
Mindent! Hiszen szivének kincse
Volt gazdagsága, mindene!...
Dobogott, vágyott, égett e szív,
Százhangu dallal volt tele.
Óh! de a dal elhangzott árván,
A vágy sóhaj lett nemsoká;
Szeretet szárnyán merre szálljon?
Nincsen rokonszív, nincs hová!
S eljött a tél. Didergő lelke
Úgy reszketett, mint kis madár,
Melynek lehullott pelyhes fészke,
Ha elhervadt az enyhe nyár.
Ajkán elhalt már rég' az ének,
Reménye eltünt, el... tova...
S ha visszaszállt egy pillanatra,
Egy sejtés űzte el: soha!
Tovább bolyongott fázva, némán,
Nem ejtett ajka egy panaszt,
De bánat ült a sápadt arcon.
Ki látta meg? Ki látta azt?...
Egy szép leány volt. Olyan lágyan,
Epedve kérdé bánatát...
Egy fénysugár tört át az éjen:
Van még a földön jó barát?!
Van még. Az ifju hitte, hogy van.
Szive megnyílt. Ajkán a dal
Felcsendült ismét; forró vágyba
Olvadt belé a bús sohaj.
A sebzett szív ujult reménye
Általragyogta új dalát:
Vihar után a nap pazarlóbb,
Ragyogva szórja sugarát...
Délibáb volt a lány szerelme,
Mely kopár pusztát szánva-szán,
Csalóka fényét önti rája,
Hogy így enyhítsen bánatán.
Elszáll, midőn a nap is tűnik,
Ha közeleg az éjszaka,
- Elszállt a lány, elűzte tőle
Az élet egy kis vihara.
Szegény fiú! Nem sírt. Miért is?
A sors kegyetlen zsarnokunk,
Haragja akkor sújt le mindig,
Amikor boldogok vagyunk.
Amikor szerelmet sovárgunk,
Egy csontváz karja nyúl felénk...
...Ez a sorsunk... De te miért sírsz,
Édes szerelmem? Fáj mesém?
Ne sírj, ne sírj! Nem mondom tovább,
Ölelő karod fogjon át,
Ajkad zárja mesélő ajkam,
Mely a te csókodért sovárg.
Ujjá teremt, égig emel föl,
Felejtet mindent ez a csók...
E csók az én bús mesém vége
S lehet-e vég, mely csattanóbb?!
Több mint 500, a létminimum alatt élő magyar előadóművész megélhetéséhez nyújtott segítséget az Előadóművészi Jogvédő Iroda 2025 első felében.
Havi nyugdíj-kiegészítő támogatást 267 olyan elismert előadóművész kapott, akik alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek, 166 rászorult pedig egyszeri segélyhez jutott. Az átlagos támogatási összeg 130 ezer forint volt.
Idős korukban a rangos előadóművészek különböző művészeti ágakban eltérő mértékben kerülhetnek nehéz anyagi helyzetbe. Ebből a szempontból talán a könnyűzene világa a legmostohább, ahol egyik pillanatról a másikra el lehet veszíteni a népszerűséget és azzal együtt a jövedelem nagy részét.
A könnyűzenészek körében a mai napig nehéz elültetni az időskori öngondoskodásra való felkészülés gondolatát.
Akik aktív életük során nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, előfordul, hogy nehéz öregkornak néznek elébe. Rajtuk segít az EJI azzal, hogy a szolidaritás jegyében egyszeri támogatást, vagy rendszeresen nyugdíj-kiegészítést nyújtanak számukra.
A juttatás fedezetét a jogdíjak révén maguk a művészek termelik meg. A támogatásért bármely előadóművész folyamodhat, aki megfelel a feltételeknek.
Az összegről a kérelem alapján a Jogdíjbizottságok javaslatára az EJI elnöksége dönt
A nyugdíj-kiegészítés havi összegét az EJI a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 35-200 százalékában, különös méltánylást igénylő esetben legfeljebb annak 300 százalékában határozta meg.
A létminimum alatt élő művészek állami nyugdíját akár meg is duplázhatja ez a kiegészítő járadék.
Fotó: illusztráció/Freepik
