|
|
|
Csak omlatagon meredez felém
Emlék-bástyája a bús tegnap-multnak
S kendőjét alig látom, a hivót,
Margitának, a szép kiszabadultnak,
Regényen és gyermeken túlesett,
Szép, nyugtalan életet-keresőnek:
Ébredésüknek, mely vak éjbe gázolt,
De magyar Égre hajnal-képet mázolt.
Bizonyos, hogy nem mienk a gyümölcs,
Kik a szemünket százszor is kisírtuk,
Kik a réveteg, halvány Margitát
Szerelmes, biztos életvágyra bírtuk,
Hogy átmehessen tévedt csókokon,
Gyötrelmek és csábulások kín-utján
S aztán szabaddá válván fehér szárnya,
Fölröppenhessen élni a világba.
Az Élet a szabadot szereti
Vagy azt, ki békés, béklyós, vidám rabja,
Minden szavát aki kineveti,
Vagy aki mindet komolyan fogadja.
Vajon Margita fölröpülhetett
Az Élet forró, egyetlen Napjához,
Vagy itt kereng alacsonyan, remegve,
Halkul vétózva Lukács-Tisza-rendre?
Más pillanat a magyar pillanat,
Minden egyik a másikat csufolja,
Egyik víg, tavaszi himnuszt dalol,
A másik a sír-földelőt dobolja.
Ottokár is százfélén, habozón
Margitát s az Életet kerülgette,
Pedig, higgyük, hogy ezek sohse késnek,
Mert nem várhatnak Margita s az Élet.
(Óh, lángolás, Élet fölöslege,
Jele, túsza és leendő tűz-tárunk,
Nekünk kellesz most leginkább bizony,
Kik azt se tudjuk, vajon mire várunk,
Kik, ha kunyhónkon ég-ropog a nád,
Már látjuk új, cserepes, nagy tanyánkat
S nem akarunk félős sorssal, hiába,
Törökként futni vissza Ázsiába.)
(Nagy ember és nagy nemzet élhet úgy,
Ahogy táncos, szent hóbortja akarja
S ahogy futnak e menekült sorok,
Úgy buggyan ki szivemből megfacsarva
Magyarság fénye, könnye s tört hite:
Óh, Margitánk, mi is lesz hát belőlünk?
E kis regény mégis véget ér egyszer,
De mi lesz ez ős, magyar gyötrelemmel?)
(Csak falvából kiszakadt ó kisúr
Érhet rá itt ilyen nagyúri gondra,
Holott ez nem is fajta-őrület,
De benne van tömjénes-gomolyogva
»Tebenned biztunk« s »Circumdederunt«,
Mindez nehéz, nagy, fojtó, síri zsoltár,
Önző, de szörnyű: térdet-fejet hajtván
Magamban látni omlóban a fajtám.)
(De szabad-e itélni magamon
Fátumáról egy furcsa, kicsi népnek?
Új igazak, történtek s fátumok
Márul holnapra szavainkra lépnek.)
Mikor Margita élni-akarón,
Tölt beggyel, bátran az Életnek vágott,
Hiteink itthon magasakra nőttek,
Akarva, tiltva, de megszentelődtek.
Margita, a Sors és mi: hát megyünk,
Dúlt csoportunkban, mely frissebb, mint másmi
S ha csapdosódtunk az Élet körül,
Már nem fogjuk lelkünk lezabolázni.
Talán pályánk sohsem-találkozó
(- Minden találkozás váratlan szégyen -),
Úgy szépek ám ezek a földi pályák,
Hogy keresők egymást meg ne találják.
Hallgassatok el, vén indulatok,
Hajló birái bomlott Ottokárnak,
Sohsem azok a dús arany-hegyek,
Melyek kincseket kincsek után tárnak
S ha Ottokár egyszer vélte remegni
Margitának harangvirág-harangját,
Nincsen harang, tavasz-zaj, sóhaj, ének,
Mely szebben szóljon a Szív istenének.
S nincs búsabb, mint az asszony-kergetés,
Hacsak az asszony nem a minden-váltság,
Ösztön, szenvedély, fajta és haza,
Áldozás, Élet, vallás és imádság.
Hogy Ottokár ujonnan-zúduló
Vággyal rohant nagy vágyának utána:
Bizonyos, ő is Margitában nézte,
Mi mai magyar fogó lépes-méze.
Az ember is úgy otthagyja magát,
Mint perc, óra, nap, korszak és mint minden
S nincs Géniusz, melynek hevülete
Mind-egyformán hevítsen sziveinkben.
Mikor gyáván megbúvott Margita
S mikor szárnyait kezdte megzugatni
És Ottokár mikor százszor lemondva
Mégis elment: ez a sorsok bölcs sorsa.
És hogy még egyszer Margita után
Ottokár hogyan, mikor, miért ment el,
Majd elmondom az utolsó soron,
Későn tán, bénán és lerongyolt kedvvel.
De elmondom már minél hamarabb,
Siessünk már e mesétlen mesével,
Mert siet minden: az Élet, a nők is
S most robajjal sietnek az Idők is.
Azután egy kis epilóg leszen,
Ijedt költőknek e régi fogása,
Hol fölrótt (de bizton szép) hiányait
A költő búval el-kimagyarázza.
Most mosolygón, intőn és betegen
Fejezi be a megkésett strófákat,
Valahogy csak összetörött a Mával,
De mi lesz a Holnappal s Margitával?
Átlépés valahonnan valahova – vagy talán valakiből valakivé. A koncert egyszerre lesz lezárás és újrakezdés - az azonos című dal ezúttal egy egész koncertté tágul, és egy különleges utazásra invitálja a látogatókat.
A frontember, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit
Az elmúlt hónapok eredetileg fesztiválfellépésekkel és közös élményekkel teltek volna, ám frontemberük, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit. Éppen ezért az idei zárókoncert még nagyobb súllyal és még intenzívebb energiákkal fog szólni – valódi ünnepe lesz annak, hogy ismét együtt lehetnek a közönséggel.
TRANSZ – ez az este címe, állapota, kiindulópontja
- Az elmúlt időszakban sokféle transz állapotban voltunk, legjobban talán egy függőleges utazásnak, az álom és valóság közti lebegésnek jellemeznénk. Nagyon jó volt elővenni a Transz című dalunkat is, nagyon illik a mostani hangulatunkhoz - hangsúlyozta a zenekar.
Két évvel ezelőtt - szintén a Park zárónapján - az űrbe utaztunk a csapattal, míg tavaly a Semmi vetett véget ennek a térbeli kalandozásnak. Most pedig egy újabb fordulóponthoz érkeztünk.
A transzcendens élmények, az átváltozás lehetőségei kerülnek középpontba, és elindulunk egy újabb utazáson - de ezúttal befelé.
- Több dalunkon változtatunk a Budapest Park koncertünkre, olyan formában kerülnek színpadra, amilyenben még nem volt hallható azelőtt sehol. Így idézzük meg a transz állapotot, vagyis azt, hogy nekünk ez mit jelent - fogalmazottt a formáció.
A koncert nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is szokatlan lesz
A zenekar tagjai ezúttal egysoros elrendezésben állnak majd a színpadon, kifejezve az egységet és a közösséget.
Az Elefánt életében - ahogy ők fogalmaznak - valahogy minden fontosabb esemény “Parkról Parkra” történik, és minden alkalommal különleges, egyszeri és megismételhetetlen műsorral készülnek ezen a helyszínen. Október 4-én tehát nem csupán egy koncert zárja a Budapest Park 14. évadát, hanem egy új időszámítás veszi kezdetét. A TRANSZ egy kapu – és aki átmegy rajta, biztosan hoz magával valamit a másik oldalról. Ráadásul az állatok világnapján egy másik “állatos” zenekar melegíti a színpadot az Elefánt előtt - az este vendége Kolibri lesz.
Fotók: Elefánt/Sinco
