|
|
|
(Hogy bántva-tartva, lanyhán haladok,
Leszerszámolt paripám, Vakmerőség,
Szaladjon el most nyergeletlenül
S hordja össze ez ének minden hősét,
Könnyűek ők, mert gondolatosak
S jó helyük is volt mindig e sorok közt
S szidván erkölcsét mi is e Századnak:
Lázadni is csak énbennem lázadnak.)
(Ha jól tudom, a maga Századát
Jó és rossz vátesz örökösen szidta
S mert zsémbelődni, káromkodni tud:
Már eo ipso költő minden szittya.
Koboz mikor ír heti krónikát,
Aranybullás magyar-kor jut eszembe:
Nyög az úr-had, meg már a pór is lázad:
Mentsd meg, király, révünkön a hazánkat.)
(De Kozma Andor több, jobb valaki,
Mintsem érje értetlen félreértés:
Úri, ősi, poétás dolog ez,
Bár önző, mint őszi szerelemféltés.
A Deákné vásznánál hószerűbb
Magam se vagyok, de én is az alkut,
Két kézzel adnák, még akkor se kérem:
Erő a lelkünk és nem ál-szemérem.)
Gügyögtetni egy asszony gyermekét,
Ki szakadt boldog ágyékából másnak
S kinek lyány-anyját úgy vágytuk vala
Nyitásán az Életnek és a hársnak:
Nincs ennél csodább, forróbb valami,
Krisztusi tett, habár Ottokár tette:
Mária, József, Krisztus és ól-rácsok:
Názáret sarját áldom, a jó ácsot.
Művészet: hogy forrón megölelünk
Sorsainktól távol-eltévelygőket,
Ál-rokonokat, idegeneket,
Rég elhagyott vagy sohse talált nőket,
Gyermekeket, kik nem a mieink
S agg-népet, kit nem csünget a családfánk:
A Margita gyermekét szentté tette,
Hogy Ottokár, távol-apja, szerette.
De a gyerek, istenem, egy gyerek,
Olyan szépség, mint amilyen utálat,
Elégtétel egy asszonynak talán,
De férfinak, még ha apa is, bánat,
Életünk ellen jött tolakodó,
Bimbó-voltával korhadt bokrot sértő.
Ki magába van jól szerelmesedve,
Gyermekben annak nem telhet a kedve.
Ám Ottokár a Margita fiát
Anyja helyett s maga helyett imádta,
Mindazt, amitől bután elmaradt,
Most megint búsan, újból elkivánva.
Van ebben egy kis széchenyiskedés,
Hisz a nagy magyar tele volt hibákkal
S minden hibáknak egy vala a tője:
Szimbólumoknak volt a szeretője.
Az öreg Lánchíd egyik szimbolum
S hallom, hogy most majd szépen tesznek róla:
Nemsokára már semmi sem marad
Ez országban, mely külön álmunk ójja:
Germánnál, szlávnál ősibb álmokat
S a latinoknál furcsább furcsaságot.
Nem érek rá bús fajtámat szeretni
S fáj, hogy aki védi, csaló vagy senki.
De az bizonyos, hogy élni akar,
Mint zsidó hősnőm jelképezi szépen,
Keresztül Rákosin és Szemerén,
Keresztül sok rendetlen és idétlen
Gyávaságon, zavaron, helyzeten
S kissé túlzottan-honos zsidóinkon.
Ki nem beszédes, György úr, egyszer mondta:
Mi vagyunk Európa legbölcsebb bolondja.
Tehát biztos, hogy élni akarunk
S Úristenem, olyan nehéz elhúnyni:
Margita egyszer fölkapta fejét:
»Nem akarok az Élettől elbújni
S már úgy érzem, hogy szabad is vagyok
S talán holnap fűttetem fehér jachtom,
Kissé unom kipletykáltan szenvedni:
Hát élni kell és menni, menni, menni.«
És játszott a gyerekkel Ottokár,
Mint ahogy páran a Sorsunkkal játszunk
S mink, a szemlélődő távoliak,
Véres, váratlan csillagokat láttunk
S láttuk, bódul a legszebb ember is
Ezen a Bécses, papos, úri tájon,
Hogy nincs, ami lelkünket összekösse
S akik volnánk is, sohse tartunk össze.
Elmegy Margita s Ottokár vele -
S zsebrák had helyett jön-e uralomra
Uribb, jobb sereg és értelmesebb
S nem csupán a tisztességében lomha?
Majd elmondom, ha tizenöt napot
Bír én szegény, agyon-próbált türelmem:
Annyit előre vallok, ilyen rosszul
Csak Isten bánhat velünk, aki bosszul.
Megcsókoltatnám beteg szívemet,
Valakivel, ki érdemes e csókra,
Kinek van elég hozzám-tapadott
Érezni- és elcsókolni-valója.
De ez a vers tán három folytatás
És azután elnémul szépen, enyhén,
Százszor ennyi készült iródni benne,
Ha itt, Pesten, ez olyan könnyen menne.
Tipegj végig százszor a szívemen,
Rég elejtett asszonya Ottokárnak:
Veszélytelen s már elég zavaros
Lelke e bizarr, kis históriának.
Robbantani vágytam Hungáriát
S Margitám, pardon, Reád emlékeztem:
Politikát akartam jellel szőve
S nem Te hibád: szükségem volt egy Nőre.
Most nem tudom, hogy vajon Ottokár
Igéretek nyomán szaladt Utánad?
Csókolom a növekedő fiad,
Tán hazudok, de ezerszer bocsánat,
Mert hazudni legkönnyebb magyarul
S mert úgyis csak dühből tudok hazudni,
Magyar sors, csók - ki tudja, ami ránk vár?
Ránk mered egy szfinksz: a jövendő császár.
Díjjal ismerte el a szerzők munkáját a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete.
Példakép kategóriában Hrutka Róbert, életmű kategóriában Németh Gábor, míg újító kategóriában az Akkezdet Phiai kapta a különleges beton plakettet.
A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete 250 tagot számlál, és sok ismert zenészt tud a soraiban.
Az egyesület alapvető feladata
Alakulása, azaz 2007 óta a könnyűzenei szerzők általános érdekképviselete, tagjainak érdekvédelme és érdekérvényesítése. A szervezet díjat alapított 2023-ban azzal a céllal, hogy a magas színvonalú alkotó és előadó-művészeti tevékenységeket elismerje és ösztönözze.
- A díj nem közvetlenül egy adott év teljesítményét, hanem az alkotó szakmára kifejtett hatását értékeli - fogalmazott Bíró Zsolt, a SZERZŐK Egyesületének elnöke, aki a díjazottakat személyesen felkeresve adta át a különleges, vízcseppet és hullámokat ábrázoló beton plaketteket.
Példakép kategóriában az elismerést Hrutka Róbert Artisjus- és Fonogram-díjas zenész és zeneszerző kapta.
Eddigi pályafutása során több mint 200 nagylemezen dolgozott, és közel ezer reklám - és filmzene megírására kérték fel. A díj átvételekor arról beszélt, kizártnak tartotta pályája elején, hogy valamikor példakép lehessen.
- Egyáltalán azt sem gondoltam, hogy zenész leszek. Gyerekkoromban elvesztettem a hallásomat, nem tudtam beszélni, hét éves koromig jártam a kórházakat. A doktor bácsi azt mondta, hogy majd megtanulok beszélni, a hallásom viszont már nem lesz jobb, legfeljebb nem leszek zenész. Ezek után a hangszer jelentette nekem azt a kaput, amit meg tudtam nyitni önmagam és mások felé is. Kiskamasz koromban eldöntöttem, hogy nekem ez lesz az életem – mondta el Hrutka Róbert.
- „hiszek abban, hogy pár jó hang is képes megváltoztatni a világot. A zene pont olyan, mint az élet: megírjuk, eljátsszuk, és nem marad utánunk semmi, csak a dal. Most ezt a dalt írjuk egész életünkben”.
- fogalmazott Hrutka.
Hrutka Róbert és Bíró Zsolt, a SZERZŐK Egyesületének elnöke
Fotó: Bellon-Nagy Kata
Újító kategóriában a díjat az egyesület elnöksége az Akkezdet Phiainak ítélte oda, mint a budapesti underground hip-hop legfontosabb csapata.
A beton plakettet együtt vette át a három tag, azaz Saiid (Süveg Márk), Újonc (Závada Péter) és DJ. Frequent (Havas Patrik).
- Mindig is újdonságra törekedtünk, volt bennünk egy konvekciókkal szembeni lázadás – fogalmazott Závada Péter. - Underground akartunk maradni, de aztán nem jött, vagy nem teljesen jött össze.
Süveg Márk szerint manapság nehéz újat kitalálni, mert már minden meg lett írva. Az a fontos, hogy befelé, és csapat esetén egymásra kell figyelni, és nem visszaigazolást várni a social mediában. Havas Patrik úgy véli, mindenkinek önmagának kell maradnia ahhoz, hogy maradandót tudjon alkotni.
A SZERZŐK Egyesülete az életműdíjat Németh Gábor dobosnak, dalszerzőnek adományozta.
Németh Gábor
Fotó: Bellon-Nagy Kata
Játékát számtalan együttesből ismerheti a közönség, legyen az a Bikini, a Skorpió, a Beatrice, a P. Mobil vagy épp a róla elnevezett Németh Gábor Project.
- Aki valamikor elkezdte a zenélést és komolyan gondolta, annak nincs vége soha, maximum a föld alatt
– mondta el Németh Gábor a példakép díj átvételekor.
- Eredetileg csellózni tanultam, és 8 év után váltottam át a dobra. A célom az lett, hogy a legjobb dobos legyek, rengeteget gyakoroltam. Millió zenekarban játszottam, és a pályafutásom csodálatos ilyen szempontból is.
Videók a három díjátadásról
Kiemelt kép: Akkedet Phiai/Bellon-Nagy Kata
