|
|
|
(Mit sohse hittem, a hős vér-fazék
Virtusos, fúlt fűtéseit sokallja,
Tágul, robbanhat s egy szép reggelen
Gazdája nyekken és ott marad halva,
Vagy még csunyábbat tesz e béna gép:
Elcammog velem puffadt tetem-sorsig:
S nekem, ki tegnap hetyke táncot lejték,
Jég most szivemen s arcomon verejték.)
Sírnivaló, de nevetni szabad:
Kit negédesen száznál több Halál-dal
Hirdet, mint a Halálhoz hív komát,
Most gyáván szepeg s óvatosan lábal,
Kímélkedik és méregfogait
E nótájának kiszedi ezúttal:
Most kit se bánt s ki szenvedt vagy sírt érte,
Odaölelné beteg, rossz szivére.
(Óh, Élet, hogy nem én harsoghatom
Először el Te nagy egyetlenséged,
Mért álltunk szemben, mint vad szeretők,
Egymást-tépő, csók-fojtós ellenségek
S mért nem lehettünk derült házasok?)
A Margita fölmelegített nászát
Szótlan kínnal, büszkén, vígan fogadtuk,
Meg se sirattuk, de ki se kacagtuk.
Nagy fény-csodákban pompázhat a Nő,
Ficánkoló, szép, férfi-verő ésszel,
De csak csókokban tud még merni ma,
Kissé elmaradt másféle meréssel
S ha bakot lő a szerelmi merés,
Akkor is csak siró dac jön vagy bosszú:
Mintha szerelmes varrólyány lett volna,
Margita is így tört ez asszony-sorsba.
Ha elvehetjük a más asszonyát -
Gondját könnyekkel Ottokár így szűrte -,
Mi vagyunk a hím-diadalmasok,
Balgául büszkék fakó győzelmünkre
S ha más férfit kap, akit ellökünk,
Féltő jajjal megint visszakivánjuk,
De gyűlölettel kell lennünk a nőhöz,
Ki tőlünk térül vissza az elsőhöz.
És mert azt hitte, gyűlöli nagyon,
Minden gesztusát Margitának szánta
És mert azt hitte, már nem szereti,
Még alvásos órákon is kivánta.
Ha hallotta, hogy senyved Margita,
Lappangón senyvedt minden öröm benne,
Más nőkhöz futott s miként szent oltárra,
Ömlött ölükbe forró csóva-vágya.
(Úgy gondolom, hogy minden: Szerelem:
Politika, tudás, pénz, kocka, üzlet,
Apostolság, művészet, vakmerés,
Mind a csókoktól vagy csókokhoz űznek,
Az a nagy, hirhedt összevisszaság,
Mit akkor Bécs még pártfogolt minálunk,
Talán nem volt más, mint csalásba ótott,
Gazdátlan, bűnös, tévedt, szomjas csókok.)
(Istenem, én az »eb ura fakó«-t
Tartom ma is a legszebb jeligének,
Csak ne koptatták volna olyan el
Díszmagyaros, suta szegény-legények.
Engem Nagy Györgynél jobban keserít
Vén, korcs Hunnia újra-újra násza
Muszájból, pénzért avagy pulyaságból:
Bitót nekünk: bujjék ki szeg a zsákból.)
(A fene tudja, hogy mi lesz velünk
S mit rejtegetnek egyikmás iszákban?
Olyan jó néha keserűn magyar
Szitkot görgetni művelt, úri szánkban.
Úgy élünk, mint bódult szerelmesek
És Hungária bizonyisten asszony.)
Margita, csak hogy ön-gőgjét ne sértse,
Vérzett, titkolt, sírt, maradt: csak azért se.
És játszotta Ottokár is velünk
Azt, ami magyar, új előkelőség:
Cinikusan tagadta meg magát,
Nehogy talán mint érzéseknek hősét
Lássa egy szellemes ujságiró,
Kinek ílyre gúnnyal fekszik a tolla.
(Jaj, hogy mindre, amibe kéne hinnünk,
Klisékben áll fölényes, pesti viccünk.)
És halljuk egyszer: elment Margita,
De az urával és messze vidékre,
Hol tükrösebb Ég alatt lesznek ők
Jobbak egymáshoz egymást jobban nézve
S ekkor olyan feledés-szél suhant
Harcban tépett fejeinknek fölötte,
Mintha erdőn nagy, ősi fát kivágnak:
Vége van a mesének és világnak.
Rohantunk, hogy a fa lombjai
Suhantva ne verjenek le a földre
S rohantunk, hogy ki ne felejtsenek,
Neveinket nevek közül törölve.
Mert e kis ország csodálatosan
Fut, felejt és jaj annak, ki lekésik:
Nemes arcról lepiroslik a szégyen,
De kiabál a piacon, hogy éljen.
Vártunk, lármáztunk, de hallgatagon
Sompolyogott vissza belénk az emlék
S kardos kezünkben Margita nevét
Dalolták ki bő-véresen a pengék.
Május volt és nem éreztünk Tavaszt,
Hogy Ottokárral hajnalban kószáltunk:
- Ha visszajönne - sóhajtott rekedten -,
Megmondom, hogy én sohase szerettem.
(»Ha visszajönne« - óh, furcsa Titok: -
Aki elment, mindenkit szépnek látunk.
Mult, Rejtély, Tilos, Messze és Soha,
Mind-mind a mi szerelmetes barátunk.
Szép elmenni, de mégis gyönyörűbb,
Álmot zúzva bár, mégis visszatérni
S kiknek lelkén metafizika rágott,
Adni földi ölelnivalóságot.)
Mindenki érezte már úgy, hogy valaki vagy valami csak súlyként nehezedik rá: lehetnek ezek traumák, emlékek vagy konkrét személyek, annyi biztos, hogy nagyon fárasztó cipelni őket. Van azonban olyasmi, amit ilyenkor mind megtehetünk, és erről szól Paulina legújabb dala is.
A Dunába hajítom a felszabadító elengedés himnusza is lehetne
„Mit is hajítok a Dunába a dal szerint? Minden olyat,
ami felesleges, ami rossz hatással van rám, ami már mérgez vagy egyszerűen negatív az életemben. Biztosan mindenki ismeri az érzést, amikor azt kívánná, csak vigye el a víz a rosszat az életéből
Én hiszek benne, hogy erre van lehetőség, nem kell ahhoz ragaszkodni, ami nem tesz jót nekünk” – mondta Paulina.
Nem kell ahhoz ragaszkodni, ami nem tesz jót nekünk
A Dunába hajítom klipje jól tükrözi a dal hangulatát. „A producerünk, Vári Gábor hobbiból elkezdett kamerázni, és jelezte, hogy felvenné a stúdiózásunkat, ha nem baj. Mondtam neki, hogy olyannyira nem, hogy akár klipet is csinálhat, ha van kedve. Hatalmas mázli, hogy vele dolgozhatunk, a felvételeken tényleg azt lehet viszontlátni, ahogy a dal végleges verziója születik a stúdióban. Emellett szerveztünk egy eseményt a Duna-partra, ahova szerencsére sokan el tudtak jönni.
Adtunk ott egy kis akusztikus koncertet a csodás közönségünknek, és ennek részletei is belekerültek a klipbe. A videó szerintem magáért beszél, nagyon jól átadja a hangulatot”
– mesélte Paulina.
Paulina nem áll le: már készülőben van a következő dal
Az új szerzemény szeptemberben jelenik meg, és hamarosan hallhat a közönség egy izgalmas együttműködést is a Kowalsky meg a Vegával. Addig is ezerrel pörög a nyár, Paulina és zenekara többször megfordul majd Erdélyben és Balaton környékén is, így érdemes résen lenni, ha élőben is szeretnénk velük egy jól bulizni.
Fotók: Paulina
